Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám - Kovács Sándor Iván: "Ennyi mód két phoenix öszvecsingolódik". A "Gerusalemme liberata" és a "Zrínyiász" nászjelenete

a magyar kultúrát, de Klaniczay Tibor - aki erre a rejtélyes hallgatásra rámutat - megjegyzi: „Budapesten járt egyetemre, első tudományos írásait magyar folyóiratokban publikálta, legfogékonyabb ifjú éveivel esett egybe a Nyugat-mozgalom kibontakozása, s beletartozott abba a progresszív intellektuális körbe, melynek tagjai sorában ott találjuk a fiatal Lukács Györgyöt, Fülep Lajost, Bartók Bélát, Balázs Bélát egyaránt. És mégis, a magyar irodalom és művészet a legkisebb utalás szintjén sincs jelen Hauser szintézisében.”15 Hauser Tasso erotikáját taglalva nem hivatkozik forrásmunkára, minden bizonnyal saját felfogását fejtegeti. De vajon nem munkál-e ellenérzésében egy rejtett, elmerült, kozmopolita tudósi tudata alá temetődött ifjúkori emlék Arany Zrínyi és Tassá járói; vajon nem éppen egy olyan „legkisebb utalás”-e ez, aminek hiányát Klaniczay panaszolja?!

De lássuk a Gerusalemme liberata XVI. énekének szerelmi nagyjelenetét! Carlo és Ubaldo megérkezik Armida varázslatos kertjébe, s ámulva szemléli az egyszerre virágzó-termő csodafákat, hallgatja az emberi hangon éneklő madarat. A madár természetesen a szerelemről énekelt. Majd

Elhallgatott, s a madarak összehangzó kara Mintegy helyeselvén új énekbe fog;

Duplázzák csókjaikat a galambok,

Minden élőlényben újra szerelmi vágy támad.

Mintha a kemény tölgy s a szűzi babér,

Mind a lombos fák nagy családja,

Mintha a föld, a viz is mozdulna, lehellne Édes szerelmi szóval és sóhajjal.

(XVI. 16.)

A két lovag most is „keményen ellenáll a gyönyör csábjainak”; tekintetük áthatol a lombok közt, s Carlo és Ubald

..........................látja vagy látni véli,

S ím tisztán látja az if jat s kedvesét,

Azt a hölgy ölén, ezt a zsenge füvön;

Keble előtt a fátylat szétnyitotta,

S fürtjeit kibontva szórja a nyári szélbe.

Gyönyörtől lankadt s lángoló arcán Elevenebbé tette a pírt a veríték, szép világossága.

Mint hullámon a sugár, nedves szemében Reszkető, pajzán mosoly csillámlik.

Ifja fölé hajol, ki lágy ölébe Hajtja fejét, s arcát arca felé emeli.

S éhes tekintetét mohón Jártatva hölgyén, emésztődik és ég.

Amaz lehajlik, s gyakori édes csókokat Hol szemére lop, hol ajkairól szív.

Akkor az ifjú oly mélyei sóhajt,

9