Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Szilágyi Miklós: Jegyzetek a múzeumi közművelődésről
Az érték-fogalom tartalmi átalakulása két, többé-kevésbé már most is körvonalazható tendencia érvényesülését jelenti. Háttérbe szorul (ha még hosszú időn át valamelyest jellemző is marad) a „kulturális kincsek” forgalmi és csereértéke. Az átmeneti társadalmakra — így a magyar társadalomra is — természetesen jellemző a műtárgyforgalom és a műgyűjtés, így a múzeumok műtárgy-állományának gyarapítása sem lehet független a piac törvényeitől. A piac törtvényeit azonban a szocialista állam gazdaságpolitikai stratégiája befolyásolja. így — bár átmenetileg némi konkurrenciát jelent a múzeumoknak, hogy magángyűjtők is műtárgy-vásárlóként jelentkeznek — a kapitalista műtárgy-forgalomra és műgyűjtésre jellemző kincs-képzés, vagyongyűjtés hatásosan korlátozható. A műtárgyak forgalmi és csereértékének jelentőség-csökkenésével párhuzamosan felerősödik a múzeumi tárgyak információs értéke iránti társadalmi igény. Ez a folyamat nemcsak azt jelenti, hogy a „művészi érték’ mindinkább a társadalmi érvényű információk gazdagságának és a kifejezés intenzitásának eredőjeként lesz meghatározható; mind kisebb szerep jut az érték meghatározásában művészeten kívüli jelenségeknek. Azt is jelenti, hogy a nem-műalkotás jellegű, úgynevezett köznapi tárgyak jelentősége, információs értéke is megnövekszik. Mind nagyobb szerephez jutnak az ilyen tárgyak a múzeumi kiállításokban, ha alkalmasak rá, hogy meghatározott környezetben társadalmi érvényű információk hordozói legyenek. S mert minden, az embert körülvevő tárgy hordoz valamilyen információt, hovatovább nem is az egyedileg értékelhető tárgyak hatásos bemutatása lesz a múzeumi kiállítások rendezésének alapkérdése, hanem annak a gondolati környezetnek a kialakítása, melynek révén a tárgyak és dokumentumok hordozta információk megsokszorozhatok. 2. A múzeumok — az emberiség gazdasági és kulturális fejlődésének tárgyakban testet öltött teljesítményeit bemutatva — vizuálisan megragadható képet adnak a világról, és egyszersmind (szándékkal vagy eleve elhatározott szándék nélkül) ideológiailag is állást foglalnak. Az is ideológiai állásfoglalás, ha az egyedileg értékes tárgyakat (s ráadásul csak a fényről, a pompáról, a gazdagságról valló tárgyakat), azokat is társadalmi, gazdasági, politikai környezetükből mesterségesen kiszakítva mutatja be a múzeum. Különösen ideológiai állásfoglalás az egyedi tárgyak halmaza, ha a rendezés ezzel azt sugallja, hogy a tárgyi valóság rész-jelenségei megismerhetők, tipizálhatók, hipotetikus evolúciós sorba állíthatók (stb), összefüggés-rendjük — a rész és egész, a jelenség és lényeg viszonya — azonban megismerhetetlen. Múzeumaink abban is minőségileg újat hoztak, hogy az ideológiai tartalmak közvetítését tudatosan — és öntudatosan — vállalják. Nem csupán „elfogadják” a jelenségek értelmezésének, a történelmi törvényszerűségek megismerésének egyetlen lehetséges elméleteként és módszereként a dialektikus és történelmi materializmust, hanem arra törekszenek, hogy a didaktikus kiállítás jelentette gondolati környezetben a múzeumi tárgyak és dokumentumok ilyen — lényegileg ideológiai tartalmú — információk hordozói is legyenek. 3. Már az első múzeumok vállaltak valamilyen szintű tudományos kutatómunkát, ha a gyakorlatban — olykor — inkább csak igény volt a tudomány művelése, ha minden magát múzeumnak nevező intézmény nem is válhatott a kutatás hatékony bázisává. 5 65
