Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Téglás János: Egy elmaradt szekszárdi Babits-est dokumentumai
Babits mellett! Mindenkinek inkább ártok, mint használok, — ha rekedt hangon, tüdő nélkül, és tökéletlen technikával fellépek — mi lesz a zenével, — amit ki kell hoznom a versekből, — mi lesz az erővel, a hévvel, a sz.uggerálá hatással s a lélekkel, — amely repülni nem tud tört szárnyakkal? — S hogy mindezt miért nem gondoltam meg hamarabb? Igaza van, ha ezt kérdi! — mert folyton azt reméltem, hogy legyőzöm fizikumom erőtlenségét és meggyógyulok valamennyire estélyemig! — O, ha maguk a lelkembe látnának most! Maga a vigasztalan pusztaság a lelkem! Íme, nézze: ez lett volna a meghívó szövege, amit mellékelek gépírásos példányban: „a tanítvány vallomása a mester mellett”. És ezt kapta volna meg körülbelül ezer ember, akiket itt és vidéken meg akartam hívni! Azt akartam, hogy egy egész életre szóló eseménye legyen ez az estély Szekszárd életének, — s az enyémben és a Magukéban is, — mert gyönyörű lett volna, ha minden úgy sikerül, ahogyan én megálmodtam! És valaki fel is olvasta volna megnyitóképen ezt a cikket, — talán Németh, — a lutheránus pap (nem azért, mert lutheránus, — hanem mert nagyon kellemes, tiszta hangja van és plasztikus beszédtechnikája). Kínomban már kórházba is járni kezdtem e héten, ahol kvarc- és solluxfénykezelést kaptam a nyakamra, torkomra és mellemre, — de ez mind későn már, — mert olyan mértékben újult ki a mandula és nyirokmirigy gyulladásom, mint még soha és most már látom: hiába félek az operációtól: mégsincs más választásom, mint a beteg mandulám és a mellette levő nyirokmirigyem kioperáltatása. Vagy-vagy! — De ez így tovább nem mehet! — Az utolsó kenetet a legutolsó súlyos influenzám adta! S most fáj a tüdőm, hörgőm, köhögök és minden kiejtett szó fizikai fájdalmat szerez a torkomban — állandóan hőemelkedésem is van hetek óta 37,4— egészen tiidöcsúcshurutos szimptóma. — Az igazi vesztes: én vagyok! — mert Babits Mihály az marad, aki volt, — s úgyis eljön az idő, amikor Szekszárd is meglátja őt igazi valójában, — de én, e lemondásommal valószínűleg örökre elveszítem a Maga, az Ilonka, az édesanyja és testvérei bizalmát és valószínűleg Szekszárd bizalmát is! — Emellett és egyenrangban mélyen fájlalom és kibírhatatlanul vigasztalan vagyok hogy nem szerezhettem meg önmagomnak is azt a grandiózus élményt, — amit Szekszárd meggyőzése jelentett volna számomra! mert biztosan tudom — (hiszen Isten ilyen feladatok megoldására küldött a földre engem!) — hogy a leghitetlenebb szekszárdit is meggyőztem volna a műsoromban szereplő versekkel és előadásomnak mind a Babits, mind a magam számára! — Nem bírom már tovább ezt a szakadatlan szenvedést! ■— >Hiszen én már betegen jöttem ide Szekszárdra azzal, hogy csak néhány napot töltök itt, — s bevárva azt a pénzt, — amivel az uram kiegészítette volna a Makkai nagylelkű adományát, amiből már sokat kellett a debreceni idegklinikán elköltenem: nemsokára Szicíliába megyek — ahol radikálisan meggyógyultam volna! — Ehelyett itt meghűltem rossz lakásaimban, — s a Makkai féle összeg is fogyni kezdett, — úgy, — hogy egyelőre lekellett mondanom Szicíliáról, — s ezért határoztam úgy, — hogy félig betegen is mégis tartok nehány estét Magyarországon, ha már 4*
