Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám - Szakolczay Lajos: Rózsa Endre versei
SZAKOLCZAY LAJOS: Rózsa Endre versei (A kiválás gondja - gerenda=tekintet) Sokan úgy tartják, és az irodalomtörténeti gyakorlat is segíti a misztikát, hogy a harmadik verseskönyvben már illik önálló arccal, senkivel sem összetéveszthető líravilággal föllépni. Nem elvetendő vélekedés, mégse kössük magunkat nagyon hozzá. Alkat kérdése is, ki mikorra érik be: egyeseknek évek, másoknak évtizedek kellenek az átváltozáshoz- És ez - számtalan tragédia, jobb esetben: kibicsaklott, kiteljesedni nem tudó költőpálya bizonyítja - nem föltétien jelent egyéni arcot. Ehhez a tehetségen kívül más is kell; például helyzettudat, mely fölmér(het)i, hogy a koráramlatokon belül milyen szerep jut az egyénnek. Taszítja-e vagy vonzza-e őt az adott kor művészete (politikája, eszmeáramlata, stb.), netán közömbösségét növeli - más-más emberi (és művészi) magatartást igényel. Vagyis: egyértelmű feleletet. Viszont egymással ellentétes alapállásból is születhetik rangos költészet, mint ahogy azt az angyalok citeráján játszó Dsida Jenő vagy a kort filozófiai tudatossággal vállaló József Attila lírája reprezentálja. Természetesen „átváltozás” és „átváltozás” - fejlődés és fejlődés - közt különbség van, a végeredményt az időtartam nem befolyásolhatja. Az egyiknek a harmadik kötet tragikus, mert életet is záró végpont, a másiknak fölfeléívelést biztosító kezdet. E látszólag haszontalan emelkedést Rózsa Endre harmadik verseskönyve, a Kietlen ünnep hívta elő. Némiképp olyas szándékkal is, hogy a kritikus zavarát eloszlassa. Mert mit lát a könyvben tallózó? Elsősorban tartást: a világközelítésnek azt az erkölcsi fölényét, melyre szokás mondani, hogy József Attila-i; történelmi érzékenységet és felelősséget, s a küldetésélmények — heroizmusban megtestesülő én-tudatnak - fölajzottságát, mely a költőt már-már megfeszített állapotban mutatja. Kiváltképp hangsúlyozandó: ez utóbbi állapot - szinte naponkénti gyakorisággal - a gyötrelemből táplálkozik. E furcsa megfeszítettségnek a kezdetekor még, az Elérhetetlen föld című antológia szerveződésének időszakában, megvolt az értelme: kívülről kellett ostromolni a várat: a bevehetetlennek tartott költészetet. Bár Rózsa Endre első könyvében, a Kavicsszüretben (1970), az országutakon formabiztos, némiképp József Attilára utaló tájleírását több vers is megirigyelte, nem ez jellemzi a pályakezdést, hanem a kiúttalanságot, nyílt küzdelem elmaradását, befeketíthetőségét jelképező víziók. Az elsüllyedt csatatér egy elsüllyeszteni kívánt (?) nemzedék nevében kérte számon a mindig másról regélő mese kikezdhető, mert hazug „igazságait”. Ott, 61
