Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám - Zalai-Gaál István: Őskori gazdasági-társadalmi elemzések vázlata

A tárgyalt időszak, mely kutatásaink középpontjában áll, az élelemtermelő életmód kialakulásának, első időszakának felel meg, melyet rézkori elemzésekkel egészítünk ki a későbbiek során.

Az a kutató, aki a neolitikum gazdasági-társadalmi kérdéseit akarja vizsgálni, kevés régészeti adatot talál munkája megkezdéséhez, viszont több minőség viszgálatával újabb adatokat nyerhetünk. Eddigi vizsgálataink során egyetlen forrásanyag alapján tanulmányoztuk a neolitikum paleoökonómiai viszonyait részleteiben, ezzel a módszerrel - a temetőelemzéssel - terjesztjük ki a kutatásokat a rézkorszakra is. Természetesen nem maradhat el az így nyert adatok kiegészítése a más téren tett megfigyelésekkel. Ha munkamódszerünkből, a temetőelemzésből gazdasági-társadalmi viszonyokra következtetünk, csak előfeltételezésekből indulhatunk ki, és az előfeltételezéseknek - amennyire lehet - objektívnek kell lennie. Legfontosabb alapfeltételezés az, hogy az őskori, neolitikus temetkezési szokások meglehetősen érzékenyek a közösségen belül fellépő egyenlőtlenségek legelső formáira is. Már a felsőpaleolitikus sírokban is találtak mellékleleteket, melyek személyes tulajdonnak tekinthetők. A koraneolitikus földművelőknél a személyek közötti különbségek még jelentéktelenek voltak, vagy még alig tükröződnek a szertartásokban - a mellékletek alapján.

Ugyancsak előfeltételként kezelhető az a feltevés is, mely szerint az évszakok körforgásához kötött földművelés jellege folytán is, a nemzetiségi szervezet szervező szerepe bonyolultabbá vált, és mivel a családfők voltak a tapasztalatok és agrotechnikai ismeretek hordozói, növekedett a munkafolyamatokat irányító szerepük.

Feltételezhetjük azt is, hogy a munka termelékenységének rohamos növekedése komolyan veszélyeztette a termelés közösségi jellegét a neolitikumban. Pl. az erdőirtáshoz mindenkire szükség lehetett, ugyanakkor a földművelés egyéb gazdasági feladataihoz sokkal kevesebb személy is elegendő volt. Ennek megfelelően - és ez már konkrét régészeti bizonyíték - a közép-európai neolitikus települések családi csoportokra tagolódnak. Ez nem a geográfiai helyzettől függ, hanem a kor fejlődési szintjével együttjáró jelenség. így pl. a kis-ázsiai Csatal Hüyük lakossága is ilyen csoportokból állhatott: ezek 2-4, páros házasságon alapuló családot egyesítettek. Ugyanerre a következtetésre jutottak a középázsiai dzsejtuni ásatások leleteinek elemzése során is. Vagyis, a korai élelemtermelő társadalmak elemi egysége a család, mely legfeljebb három nemzedéket tömörít. A társadalmi differenciálódás pedig még csak a jövő perspektívája lehetett a neolitikumban.

Mindezek az eredmények ellentmondanak azoknak a közkeletű, a múlt század idealista és materialista elmélkedéseiben gyökerező, máig ható, egyeseknél dogmává merevedett társadalomtörténeti elképzeléseknek, melyek az ősi társadalom fejlődését mint a családszervezet fejlődését írják le. A páros család nyilvánvalóan természetadta egység, nem pedig egy fejlődésmenet eredménye. (V. M. Masszon. Dzsejtun. Bp. 1978: Komoróczi Géza előszava, 22.)

A család fölött álló magasabb társadalmi szervezet - Komoróczy szerint - csak fokozatosan alakulhatott ki, viszonylag későn. A neolitikumban és rézkorban feltehetően nem ismerték a többlettermelést, a gazdálkodás célja egyszerűen a létfenntartás volt. Népességük szerkezete a törzsszövetségi szervezetet ér-52