Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám - Elöljáró beszéd Beck Ö. Fülöp Iparművészeti tanulmányaim és tevékenységem című önéletrajzi írásához - Közli: Heitler László

Iparművészeti tanulmányaim és tevékenységem

A középiskolában jó rajzoló voltam. Rajztanárom azt tanácsolta, hogy szobrász legyek. Apám elvitt Keleti Gusztávhoz, ki a néhány év előtt szervezett új iskoláját ajánlotta. így kerültem az iparművészeti iskolába, mégpedik az ötvösszakosztályra, melynek még alig volt növendéke. Apám ezt előnynek hitte.

Utolsó évem előtti szünidőben tettem első külföldi utazásomat Velencébe. Ott sokat rajzoltam főként ornamentikát, de művészi látóköröm is nagyot tágult, sőt titokban magasabb ambícióim ébredeztek. Amiért aztán ez az utolsó év roszszul telt az iskolán. Rösteltem bevallani, hogy művészvágyakat rejtegetek. Szerencsére egyik tanáromban megértőre és támogatóra találtam. Schikedanz Albert építész volt az, ki az év vége felé, mint ügyes tollrajzolót és az olasz-röneszansz ornamentum jó ismerőjét, többször elhívott magához. Pályázati munkáiban segítettem. Így vettem hasznát a velencei stúdiumoknak.

Mikor végzett, sőt diplomás ötvös lettem. (1893), nem tudtam mihez fogjak. Elmentem tehát Bécsbe, hogy megnézzem, ottan hogyan dolgoznak az ötvösök. De sehogy sem sikerült a szakmához közel férkőznöm: végül is beálltam egy ezüstáru gyárba segédnek. Ezt azonban csak néhány hétig bírtam; tanulmányaim, igényeim, vágyaim messze túlvittek ezen a soron. Csalódottan értem haza. Ötvöspályám ezzel összeomlott, érmeket kezdtem mintázgatni.

Loránfy szobrásztanáromnál foglalkoztam először effélével. Lemezbe is domborítottam 1-2-t az iskolán. Azután nagy hatást tettek rám Velencében Pisanello és Sperandio munkái. Bécsben pedig ismételten elmentem az akadémia évvégi kiállítását tanulmányozni, ahol leginkább az éremosztály anyaga érdekelt. Ezeknek példája szerint kezdtem el tehát csinálni ilyeneket magam is. Egy alkalommal, mikor elmentem meglátogatni Schikedanzot, kinek elpanaszoltam csalódásomat kiválasztott pályámban, őt is éppen hasonló munka mellett találtam. Leányáról mintázott reliefet egy márványlapon plasztilinben. Persze segítségül hívott és végül is én vettem át a munkát egészen. Néhány napi együtt dolgozás után arra invitált, maradjak mellette állandóan. Tervek, rajzok készítésénél segédkeztem azután vagy fél évig, míg megkezdődtek a millenniumi emlékmű munkálatai. Akkor már átjártam Zala műtermébe, ahol többedmagammal a plasztikus kis mintán dolgoztunk. Ez a munka jobban kedvemre volt, ott maradtam tehát egy darabig, míg 1894 januárjában, egy kis állami ösztöndíj lehetségessé tette, hogy Párizsba utazzak.

Üti poggyászomban magammal vittem egy pályázathirdetést, melyben az állam a közeledő millenniumi év kiállításának érmeihez kívánt terveket a szobrászoktól. Párizsban az első hónapok ezzel a pályázattal teltek el. November végén megjött a hír, hogy mind a 3 érem díját én nyertem el. Ez a váratlan siker hiszen a dekoratif művészet az érdeklődés középpontjában állott, s minden műtermészetesen teljesen átalakította pályámat. Hamarosan hazaérkeztem, átvettem a megbízást az érmek elkészítésére, mely megbízásból sarjadzott ki a millenniumi emlékkorona feladata is. Együtt ennyi elég volt arra, hogy munkásságomat teljesen lekösse az éremhez és akkor valóban úgy látszott, hogy iparművészeti tévé-