Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám - Móser Zoltán: Változatok. Vállomások, jegyzetek Bartókról és Felső-lreghröl

tozott a kelet-európai légkörben; bizonyos átalakulások hatására, amelyeket nem részletezhetek, frisebbé, egzotikusabbá vált."

A felsorolt négy példa között harmadikként ott található az iregi népdal, a „Ne hagyj el angyalom”. 1929-ben pedig a HŰSZ MAGYAR NÉPDAL 14. darabjaként PÁR-ÉNEK címen feldolgozta énekhangra és zongorára.

*

De térjünk vissza egy rövidke időre még a 44 HEGEDÜDUÓ-hoz. Ennek 28-as számú darabja szintén Felsőiregről való. Az akkor 50 esztendős Vörös Ignác „nótáját” immár örök időkre őrzi nemcsak a kotta, de a hegedűk zúgása, zengése:

„Pej paripám rézpatkója de fényes,

Madarasi csárdás lánya, de kényes!

Kényes cipője, kapcája,

De sok pénzűmet kóstálja, hiába.

Pej paripám hányja fejét kényesen, - Vártalak, rózsám, az este, szívessen.

Ugyan rózsám hova lettél?

Már két este el nem jöttél én hozzám.

(MN. 280. sz.)

Hallgatom a hegedűduót, s közben más, hasonló ének is az eszembe jut. Vikár Béla gyűjtötte fonográffal a Kolozs megyei Zentelkén Pálinkás Kulcsár Katától az alábbi népdalt:

„Ha tudtad te, kisangyalom, nem szeretsz,

S mér nem küldtél egy szomorú levelet?

S tetted volna a leggyorsabb postára.

S hogy jött volna Kalotaszentkirújra."

(MN. 55. sz.)

Azért jutott eszembe ez a népdal - a dallamát egyébként Bartók jegyezte le! - mert ennek dallama szinte teljesen megegyezik a „Pej paripám.. .”-nak az első két sorával. (Ezt is feldolgozta Bartók a TIZENÖT MAGYAR PARASZTDAL negyedik darabjaként, zongorára.) S ahogy hallgatom a hegedűduót és nézem a kottát, s nézem a címet - Bartók BÁNKÓDÁS címet adott neki -, egy kép, egy festmény jut hirtelen eszembe: Dési Huber István KESERVES-e. Sokszor láttam ezt a képet, mindig valamiért feltűnt, pontosabban kitűnt a többi Dési Huber-kép közül. Hol gúnynak, iróniának éreztem, máskor karikatúrának gondoltam, de mindenképpen túlzásnak. Olyan keserves ez - falusi szobában falusi legényt ábrázol, ki az asztalra könyökölve bánkódik -, ami már-már visszájára fordul. Ez a kép jutott most, véletlenszerűen eszembe: s ahogy rálapoztam könyvemet, a nyitott szájból panaszt, nótát is véltem hallani: igen, mintha Vörös Ignác bátyánk nótáját fújná, bánatát dünnyögné az a legény.

15