Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám - Móser Zoltán: Változatok. Vállomások, jegyzetek Bartókról és Felső-lreghröl

MÓSER ZOLTÁN:

Változatok

Vallomások, jegyzetek Bartókról és Felső-Ireghró'l

I.

1. íreget régtől fogva ismerem. Mindig erre vitt az utunk, mikor Tévéiről, falumból, Ságvárra, nagyanyámhoz mentünk nyaralni. Jártam erre - ma már múzeumban lévő - autóval, szintén múzeumba került oldalkocsis motorral, lovas kocsival; körbe, kerülővel vonattal, de a legtöbbet biciklivel. Minden kanyarulatát, lejtős vagy emelkedős részét jól ismerem. A hőgyészi, a szakályi lejtő, a sorompó, a Kapos folyó hídja, a hosszú, s lassú emelkedő - két oldalt hársfákkal - Tamási felé, s lent a regölyi templom (Illyés Gyula megverselte), majd a tamási erdő, az „enyhet adó”, aztán újabb emelkedő és lejtő és hársfák; valahol egy gémeskút és onnan már nincs messze Iregszemcse; a falu szélén vásártér (rengeteg libával), majd lassú emelkedés, aztán lehetett ereszkedni lefelé a virágzó levendulások illata között Daránypusztáig - de ez már Somogy, hirdette a tábla, és érdemes tovább tekerni, mert már nincs messze Ságvár; balra útelágazó, távol látszik is Nagyberény falu tornya. (Akkor alig vettem észre, s ki sejtette, hogy egyszer, 10-15 év múlva, erre gyalogolunk Erdélyi Zsuzsával, hogy megkeressük a 99 esztendős Babos Jánosnét, (Ruzics Rozáliát), egy hosszú ima elmondóját, az archaikus népi imádságok gyűjtésének elindítóját.) Az útelágazás után csak Som falu van, aztán meredeken kell felfelé tolni, de onnan - onnan már látni távolban a Balatont! - jegenyesor vitt, vezetett a lejtős úton be egészen a faluig, a szélső házig, a malomig. íme két bővített mondatban elmondott út, ami szinte egy egész napig tartott.

Ez jutott eszembe most, hogy autóval robogtunk Pestről Siófokon, Ságváron át Ireg felé. Szinte „szentségtörésnek” éreztem ezt: a kínnal, izzadással megtett fél, s egész napok „meggyalázásának”! Amit végigdöcögtem lovas kocsin egy nap alatt, azt most fél óra alatt jártam be. Jártam? Rohantam - rohantunk.

2. A falumat és a tájat, Vörösmarty szép Völgységét csak akkor szerettem meg, amikor elkerültem otthonról. Akkor is csak „rábeszélésre” hittem el, hogy szép lehet ez a gyermekkori táj. A „rábeszélő” nem volt más, mint a szintén „tolnai illetőségű” Illyés Gyula. írásai, vallomásai alapján kezdtem hinni - és aztán látva láttam is -, hogy szép is az az otthoni táj. Azt is Illyés Gyulától hallottam először, azt a „meglepő” hírt, hogy híres hely Iregszemcse, mert Bartók Béla is járt ott gyűjteni.

10