Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám - Gunda Béla: Babits Mihály költészete és a néphagyomány

A népélet egy-egy mozzanata villan fel, amikor a „fehér cicás kukoricás ereszt” (Augusztus), az utcára néző „bálvány fakaput” (A régi kert), a bugyborgó murát ,must, újbor’, a csömögén ,összetört szőlő stb.’ szunnyadó mustot (őszi pincézés) emlegeti. A mura, a csömöge szekszárdi, tolnai tájszó is (MTSz, UMTSz). Ilyen még az „elmóricáz csöndesen” Augusztus c. versében, ahol a jelentése elmereng. A táj szó összefügg a Balaton mellékén ismert mór micol .magában dörmög, mormog’ tájszavunkkal (MTSz). Más tájszavait csak futólag említem: szurdék (Dal, prózában), gyiivötény (Intermezzo), süt (Nincsen kísértet), hajó .szövéskor használt vetélő’ (E komor június havon), ebi gond (Immortale iecur) stb. Többször említ a verseiben egy ma már használatból kiment eszközt, a mángorlót (Télutó a Sédpataknál). Emlékezzünk csak vissza arra, hogy milyen finoman ötvözi versébe ezt az eszközt: a Séd: „olyan simán gyűri lejjebb vizei halk húsét, mint titkos mángorlóból gördülne selyem lepedő.”

Mitológiai emlékei vannak a kút mélyén élő törpékről írt versének (Kűtban). A magyar néphitben eléggé ismert a föld alatt lakó törpék motívuma (Rábám G., Magyar néphit és népszokások. Bp. 1925. 177. 1.). A Turáni indulóban a széltől ellett táltos-mént említi. Mithológiai motívumra ismerünk Két nővér c. monumentális versében, amelyből csak azt emelem ki, hogy a fekete Bánatot és a vérszínű Vágyat megszemélyesítő nővéreknek fekete hunyorból van a koszorújuk. Ez a növény egy Helleborus species. A népi gyógyászatban többek között tályoggyökér néven nagy szerepet játszik. 1798-ban közölt botanikus feljegyzés szerint a Börzsöny hegységbe tavasszal a pásztorok messzeföldről eljárnak, hogy a növény gyökerét kiássák és azzal állataikat gyógyítsák. 1834-ben a pesti egyetemen orvosdoktori értekezés foglalkozott a növény hasznával, mérgező tulajdonságaival. A hagyomány is tud arról, hogy a hunyor virágját halotti koszorúba kötik. Mint babonára emlékezik Dal, prózában c. versében arra, hogy Szent György nap előtt piros pillangót fogni jó. Hasonló szekszárdi hiedelemről tud a néprajzi irodalom (Ethn. 1940. 332. 1.).

Figyelmet érdemel Vérivó leányok c. verse. Ebben Babits olyan mitikus lényekre utal, akik tulajdonságai megegyeznek a különböző női kísértetek, erdei szellemek, vadleányok, vámpírok, móriók stb. néven ismert mitologikus alakokkal. Ezek éppen úgy megnyergelik, szerelemre csábítják, „megnyomják” az alvó férfit, mint a vérivó leányok, ezek a lélektelen boszorkányok. A vérivó leányok puha combjának hideg nyomását éppenúgy érzi a költő, mint az erdélyi pásztorgyerek a mitikus erdei lények ölelését, csábítását. Védekezni úgy lehet ellenük, hogy keresztet vet a pásztor, fohászkodik, keresztet vés kalyibája ajtajára, botjára. A költő pedig keresztet kenne szemeire, s így kiáltaná feléjük, hogy „Elég!”

A Rekonvaleszcencia c. versében Gyertyaszentelő ünnepi hangulatát, az odvából elő- és visszabújó medvét idézi. Egy másik versében (Medve-nóta) a mancsára erősített cintányérokkal a vásárokon táncoló medvére emlékeztet. A cigány és román medvetáncoltatók Babits fiatal korában még a mindennapi látványok közé tartoztak. (L. erről Vukanovic T. P., Gypsy Bear-Leaders in the Balkan Peninsula. Journal of the Gypsy Lore Society, 38. k. 1959. 106-127. I-)A betegségével küzdő költő segélykérése hangzik el Balázsolás c. versében, amelyben a Balázs-napi torkoskodás, toroknyomás, gudurázás szokását (Bálint S.,

8