Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám - Hernádi Gyula: Versek

HERNÁDI GYULA:

KIHEZ MENJEK, MONDD

Kihez menjek, mondd,

fehér sóhaj-ággal csapkodlak,

meztelen árnyékodra lépek,

kihez menjek, mondd,

sűrű kezemből elhajlik a rend,

ajtóm elé mondlak,

te megfoghatatlan füzfaasszony-gond.

Kihez menjek, mondd, felfújt tekintetemmel, megbámult hártyáim súlyával, kihez menjek,

hogy elmúljon belőlem a csodálkozás, e tárgy nélkül állított Van, e hideg forradalom, éhségem árkaiban.

Kihez menjek, mondd, mikor már csak villamosok sírnak értem, s eldőlt házak közé fújja estéimet a szél, kihez menjek, mondd, kiszakadt homlokommal, ki segíthet rajtam,

emberhajlású füvek féleszű gyerekén.

ELVÄLOK TŐLED EZEN A HAJNALON

Vizet ittam, Uram,

síkos halaid elől pohárka tiszta vizet,

kékek errefelé a házak,

és a szemem,

a tárgyak apja,

elvesztette játékait,

elrajzolt, fekete körökkel fizet.