Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Fodor András: Futárposta (Kerék Imre)

Fodor András: Futárposta

A nemzedék hangján (1973) című esszégyűjteménye, majd Stravinsky-monográüája és a Vállomások Bartókról című kötete után ismét prózai írásokat tartalmazó könyvvel jelentkezett Fodor András költő: a Futárposta - akárcsak az előző, hasonló tematikájú, A nemzedék hangján - nemcsak szerzője, de egyben nemzedéke megtett útjának állomásairól, a hetvenes évek kultúrtörténetéről ad vázlatosságában is pontosan eligazító, továbbgondolásra, alaposabb tájékozódásra serkentő képet. Mint a könyv címéből sejthető, s a tartalomjegyzéket böngészve nyomban szembeötlik: Fodor András közvetítő szerepet, szolgálatot vállal a közelebbi „eleven múlt” és a jelenkor művészeti törekvéseinek, értékeinek tudatosításában. Az írások tematikája sokoldalú érdeklődésről tanúskodik, ami a szakosodás korában egyik feltétlen megbecsülendő vonása Fodor egyéniségének. Széles körű világirodalmi tájékozottsága, anyagismerete mértéktartó ízléssel párosul.

A Futárposta - szerzője költő mivoltából következően — természetesen líracentrikus gyűjtemény: a feljegyzések többsége költők, műfordítók (József Attila, Kassák Lajos, Takáts Gyula, Kormos István, Nagy László,

Weöres Sándor, Kálnoky László, Vas István,

Illyés Gyula, Tvardovszkij, Zabolockij) életútját, művét vallatja. De éppoly figyelemre méltók a XX. századi képzőművészet, zene, film tendenciáiról, kísérleteiről feljegyzett észrevételei (Alain Resnais érvényessége,

Vujicsics Tihamér emlékezete, Udvardi Erzsébetről), vagy amelyek utazások, barátkozások tapasztalatait rögzítik (Egy fordító útja Bulgáriában (1969).

Akár Fodor költői oeuvre-jében, ugyanazok az eszmények rajzolódnak ki a Futárposta lapjain: az állandó érdeklődés a világ dolgai iránt, fogékonyság minden új érték befogadására („halálig nyitva maradni” - ahogy egyik versében írja). Az emberi kapcsolatok, barátságok keresése és ápolása; a sorozatos válságokon, csalódásokon át folytonosan kiküzdött hit és bizalom biztonságtermelő szenvedélye. A kor sugallta rezignációra Fodor legtöbb pályatársától eltérően reagál: bízik a költészet jóra ösztönző vállalkozásában, a viszonzást neih váró szolgálat értelmében. írásai, megnyilatkozásai hátterében csöndes magabiztosság, szilárd meggyőződés munkál. „Minden úton szüntelen olyasmiben járok, miről azt mondják, nincs

értelme többé, - / fölösleges már, hiábavaló” - írja egyhelyütt.

A lényeges összefüggések föltárása közben figyelmét nem kerüli el a legkisebb apróság sem, ha az valamiképp segítségére lehet írása alanyának hiteles megörökítésében. Pontos emlékezőtehetsége, melyet gyerekkorától kezdve folyamatos naplóvezetéssel edz naponta, garantálja könyve megbízható dokumentumértékét; minden bizonnyal haszonnal forgathatják leendő irodalomtörténészek, kutatók is. A látszólag jelentéktelen tények mögött is meg tudja látni a jellemzőt, a fontosat, ki tudja bontani a kor üzenetét, a nagy alkotószellemek nemzedékformáló hatásának összetevőit. Ezért izgalmasak, láttató erejűek számunkra a vállalt mesterekről: Fülep Lajosról, Németh Lászlóról készített portréi (Fülep Lajossal Zengövárkonyban (1975), Három találkozás Németh Lászlóval (1976). A nagyhatású művészetfilozófus, Fülep Lajos, aki többek közt Rippl-Rónai, Egry, Csontváry művészetének első fölismerői között volt, láthatóan élctreszóló nyomot hagyott tiszta emberségével, példa-életformájával, sugárzó szellemiségével Fodor Andrásban: választott apját tisztelte benne.

E portrék szuggesztivitását fokozza hangjának vallomásos közvetlensége, ami tárgyilagos számvetésre késztető józansággal társul.

Az Eleven múlt című fejezetben sorakozó írások Janus Pannoniustól Simon Istvánig az elődök, mesterek, barátok arcképéhez húznak néhány erőteljes, megőrzésre méltó új vonást. Köszönet a zsoltárokért című visszaemlékezésében meghatóiban idézi a nagyanyja falujában, Mérőben Szenczi Molnár zsoltáraival való első találkozását, mint a későbbi „közösségteremtő misszióhoz” vezető úton az első erőteljes impulzust. Csokonairól írt vallomásában találóan állapítja meg, hogy nagy klasszikusunk még mindig nincs helyén kortársi köztudatunkban, holott „hatása többszöri eltemettetése ellenére nyilvánvaló”. Szól arról, hogy a Csokonaiversekkel való első találkozás után hogyan jutott el később, egyetemi éveiben a fölismeréshez: „Hiszen nekünk is volt Shellynk!”

A fejezet legtöbb írása a szeretett példa, a nagy költőelőd: József Attila életútjával, halála körülményeivel, költészetének néhány újabb vonatkozásával (Vágó Márta József Attila-könyve) foglalkozik. Két József Atti-63