Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Fodor András: Futárposta (Kerék Imre)

Iáról szóló könyv: a Szólj költemény és az Így élt József Attila után folyóiratokban közölt, cikkek, verselemzések, recenciók kaptak itt helyet, jelzéseiként annak a lankadatlan tevékenységnek, amit József Attila kultuszának ébrentartásában, műve megismertetésében vállalt már eddig is Fodor András.

Verselemzések, recenziók, kortárs magyar és külföldi költőkről szóló írások kaptak helyet a Költők és versek című ciklusban. A magyar líra idősebb és fiatalabb nemzedékét Takáts Gyula, Pilinszky János, Károlyi Amy, Juhász Ferenc, Kormos István, Nagy László, Bertók László, Bisztray Ádám, Papp Árpád neve jelzi, a külföldi költők közül Zabolockij, Tvardovszkij, Ljubomir Levcsev és Philip Larkin nevét említhetjük. (A kiváló zenekritikus-baráttól, Colin Masontól ajándékba kapott Larkin-kötet alapján nemrégiben jelent meg az angol költő verseiből készített fordítása az Európakiadónál; úgy látszik Mason „fordításra bátorító inspirációja" nem volt hasztalan, a remekbe szabott átültetések valóban a Fodoréval „lehetséges rokonhang” magyar megszólaltatásának méltó példái.)

Verselemzéseiben Fodor mellőzi a strukturalizmus divatos hangstatisztikai eljárásait éppúgy, mint a felszínes impresszionista megközelítésmódot; a mű belső világából indul ki minden esetben, a vers gondolatvilágának leglényegére tapintó utalásokkal indítja meg az olvasó képzeletét; s érdeklődését felkeltve, további alapos tájékozódásra serkenti. Sokszor tudós tanulmányok soránál többet mondó, minőségileg értékesebb megállapításokat rögzít az adott költői mű karakteréről (Nagy Lászlóról egy vers ürügyén, Búcsú Kormos Istvántól). Mi teszi képessé erre? Mindenekelőtt az, hogy a szerző mindvégig életközeiből, emberi-baráti kapcsolatok alakulása közben figyelte meg alakjait, természetesen szem előtt tartva mű és személyiség egymásra ható kölcsönösségét. Hihetetlen érzékenységgel hangolódik rá egy Kormos-vers hullámhosszára (Kormos I.: Ház Normandiában), annak képi világa mögött megsejtetve a személyes emberi sors tragikumát. Elsők között érez rá a József Attila-i és a kormosi líra lényegi rokonságára.

Fiatalabb nemzedéktársa, Bertók László bemutatása közben megrögzött előítéleteket kérdőjelez meg, többek közt a „pannon derű” mítoszát foszlatja szét: „Furcsa módon, soha egyetlen összehasonlító elemzést se olvastam a bizonnyal izgalmas problémáról:

az apadhatatlan pannon derű állítólagos hordozóinak hangja miként válik tetten érthető okok hatására, szinte egzakt törvényszerűséggel tépettebbé, drámaibbá, szenvedélyesen komorabbá.” Ugyanebben az írásban utal arra is, hogy „kortárs irodalomtörténetünk ... még csak regisztrálni se próbál egy szembetűnő jelenséget, azt mégpedig, hogy az elmúlt évtizedekben Takáts Gyula és Csorba Győző léte, inspiráló példája, morális és esztétikai rangja gondviselő figyelmük tágra nyíló szárnya alól a Bakony és a Mecsek közt mennyi elsődleges tehetség lépett át líránk egyetemes érvényű belső körébe."

Az említett két név mellé engedtessék meg a recenzensnek, hogy két másik nevet is ideírjon: Tüskés Tiborét és Fodor Andrásét, mint akiknek szintén sokat köszönhetnek a dunántúli illetőségű fiatalabbak. A Csűrös Miklós által említett „Kazinczy-méretű levelezés" nem túlzás, jó néhány alkalommal volt módomban elhűlni Fodor irdatlan mennyiségű napi postája (levelek, versküldemények) láttán.

Tüskés Tiborról, író-, szerkesztőtársáról írja: „levelek, üzenetek tanúsítják - Fülep Lajos és Illyés Gyula a korszak legígéretesebb szerkesztőjét látták benne. Kassák Lajos és Veres Péter, akik egymást kevéssé szívelték, Tüskésben kölcsönös szeretettel becsülték a nép és föld iránti hűséget, a hasznos szépségre való fogékonyságot, a távlatokat átfogó, forrásokig hatoló, mindenféle felülemelkedő intelligenciát." Tüskés egyre gyarapodó munkássága, újabb könyvei mintha csak Fodor András szavait illusztrálnák. Mű és mérték címen megjelent esszégyűjteménye azt bizonyítja, hogy Németh László nem alaptalanul sejtette meg az „új korszak egyszemélyes irodalomtörténetének reménybeli szerzőjét” Tüskésben.

Költő-műfordítók gyűjteményes köteteit vizsgálja A versfordítás művészete című ciklusban szakavatott hozzáértéssel, átéléssel, mintegy pótolva ezzel is műfordítás-kritikánk hiányait. Képes Géza, Rába György, Illyés Gyula, Kálnoky László és mások versfordító művészete kapcsán egyúttal saját műfordító-eszményét próbálja körvonalazni. Láthatóan nem annyira a mívesen cizellált, nyugatos verseszmény izgatja a műfordításban, bár a hasonló stílusú verseket is hibátlanul tolmácsolja, hanem egy szikárabb, takarékos eszközökkel sokatmondó, modern versformálásmódhoz vonzódik. Érdeklődése a nyugat-európai költők tolmácsolása mel64