Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Fodor András: Futárposta (Kerék Imre)

Iáról szóló könyv: a Szólj költemény és az Így élt József Attila után folyóiratokban kö­zölt, cikkek, verselemzések, recenciók kap­tak itt helyet, jelzéseiként annak a lankadat­lan tevékenységnek, amit József Attila kul­tuszának ébrentartásában, műve megismerte­tésében vállalt már eddig is Fodor András. Verselemzések, recenziók, kortárs ma­gyar és külföldi költőkről szóló írások kap­tak helyet a Költők és versek című ciklus­ban. A magyar líra idősebb és fiatalabb nemzedékét Takáts Gyula, Pilinszky János, Károlyi Amy, Juhász Ferenc, Kormos Ist­ván, Nagy László, Bertók László, Bisztray Ádám, Papp Árpád neve jelzi, a külföldi költők közül Zabolockij, Tvardovszkij, Lju­­bomir Levcsev és Philip Larkin nevét említ­hetjük. (A kiváló zenekritikus-baráttól, Co­lin Masontól ajándékba kapott Larkin-kötet alapján nemrégiben jelent meg az angol köl­tő verseiből készített fordítása az Európa­­kiadónál; úgy látszik Mason „fordításra bá­torító inspirációja" nem volt hasztalan, a re­mekbe szabott átültetések valóban a Fodoré­val „lehetséges rokonhang” magyar meg­szólaltatásának méltó példái.) Verselemzéseiben Fodor mellőzi a struk­turalizmus divatos hangstatisztikai eljárása­it éppúgy, mint a felszínes impresszionista megközelítésmódot; a mű belső világából indul ki minden esetben, a vers gondolat­­világának leglényegére tapintó utalásokkal indítja meg az olvasó képzeletét; s érdeklő­dését felkeltve, további alapos tájékozódásra serkenti. Sokszor tudós tanulmányok soránál többet mondó, minőségileg értékesebb meg­állapításokat rögzít az adott költői mű ka­rakteréről (Nagy Lászlóról egy vers ürü­gyén, Búcsú Kormos Istvántól). Mi teszi ké­pessé erre? Mindenekelőtt az, hogy a szer­ző mindvégig életközeiből, emberi-baráti kapcsolatok alakulása közben figyelte meg alakjait, természetesen szem előtt tartva mű és személyiség egymásra ható kölcsönössé­gét. Hihetetlen érzékenységgel hangolódik rá egy Kormos-vers hullámhosszára (Kormos I.: Ház Normandiában), annak képi világa mögött megsejtetve a személyes emberi sors tragikumát. Elsők között érez rá a József Attila-i és a kormosi líra lényegi rokonsá­gára. Fiatalabb nemzedéktársa, Bertók László bemutatása közben megrögzött előítéleteket kérdőjelez meg, többek közt a „pannon de­rű” mítoszát foszlatja szét: „Furcsa módon, soha egyetlen összehasonlító elemzést se ol­vastam a bizonnyal izgalmas problémáról: az apadhatatlan pannon derű állítólagos hor­dozóinak hangja miként válik tetten érthető okok hatására, szinte egzakt törvényszerű­séggel tépettebbé, drámaibbá, szenvedélye­sen komorabbá.” Ugyanebben az írásban utal arra is, hogy „kortárs irodalomtörté­netünk ... még csak regisztrálni se próbál egy szembetűnő jelenséget, azt mégpedig, hogy az elmúlt évtizedekben Takáts Gyula és Csorba Győző léte, inspiráló példája, morális és esztétikai rangja gondviselő fi­gyelmük tágra nyíló szárnya alól a Bakony és a Mecsek közt mennyi elsődleges tehet­ség lépett át líránk egyetemes érvényű bel­ső körébe." Az említett két név mellé engedtessék meg a recenzensnek, hogy két másik nevet is ideírjon: Tüskés Tiborét és Fodor Andrá­sét, mint akiknek szintén sokat köszönhet­nek a dunántúli illetőségű fiatalabbak. A Csűrös Miklós által említett „Kazinczy-mé­­retű levelezés" nem túlzás, jó néhány alka­lommal volt módomban elhűlni Fodor irdat­lan mennyiségű napi postája (levelek, vers­küldemények) láttán. Tüskés Tiborról, író-, szerkesztőtársáról írja: „levelek, üzenetek tanúsítják - Fülep Lajos és Illyés Gyula a korszak legígérete­sebb szerkesztőjét látták benne. Kassák La­jos és Veres Péter, akik egymást kevéssé szí­velték, Tüskésben kölcsönös szeretettel be­csülték a nép és föld iránti hűséget, a hasz­nos szépségre való fogékonyságot, a távla­tokat átfogó, forrásokig hatoló, mindenféle felülemelkedő intelligenciát." Tüskés egyre gyarapodó munkássága, újabb könyvei mint­ha csak Fodor András szavait illusztrálnák. Mű és mérték címen megjelent esszégyűjte­ménye azt bizonyítja, hogy Németh László nem alaptalanul sejtette meg az „új kor­szak egyszemélyes irodalomtörténetének re­ménybeli szerzőjét” Tüskésben. Költő-műfordítók gyűjteményes köteteit vizsgálja A versfordítás művészete című cik­lusban szakavatott hozzáértéssel, átéléssel, mintegy pótolva ezzel is műfordítás-kriti­kánk hiányait. Képes Géza, Rába György, Illyés Gyula, Kálnoky László és mások vers­fordító művészete kapcsán egyúttal saját műfordító-eszményét próbálja körvonalazni. Láthatóan nem annyira a mívesen cizellált, nyugatos verseszmény izgatja a műfordítás­ban, bár a hasonló stílusú verseket is hibát­lanul tolmácsolja, hanem egy szikárabb, ta­karékos eszközökkel sokatmondó, modern versformálásmódhoz vonzódik. Érdeklődése a nyugat-európai költők tolmácsolása mel­64

Next

/
Thumbnails
Contents