Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Fried István: Három elemző világ
A mitikus, mint a Csongor és Tündében is jelenlévő és meghatározó erő, már Szauder József máig iránymutató dolgozatában szóba kerül. „Az egyetemes emberi gondolat és a mesei-mítikus keret kölcsönössége” kapcsán költőnk újító és formateremtő igyekezetét mutatja be. A magunk részéről nem emlegetnénk együtt a meseit és a mitikust; nem egyazon világnak különbözőképpen jelentkező megnyilvánulásai. Lényegében azonos ősforrásból felfakadóan stílusnemnek és ezáltal, illetve ennek érvényesítése révén kétféle világfelfogásnak megszólaltatói inkább. Tágabb látóhatárból szemlélte a hármasságot, „mint a bölcsesség alapegységé”-1 Szepes Erika. Hésziodoszra hivatkozik, az ő világhármasságára, a szláv Triglavra: a hármas utak kereszteződésénél található Hekaté fő kultuszhelye, és így tovább. Mindezeket figyelembe véve, megkísérelhetjük a Csongor és Tünde az eddigiektől eltérő szempontú és célzatú elemzését. Ugyanis az eddigi magyarázatok konkrét források földerítésében jeleskedtek; így sikerült kijelölni a Csongor és Tünde, valamint a színművel rokon epikus költemények helyét Wieland: Oberonjának és Mozart—Schikaneder: Varázsfuvolájának környezetében — és általában a robinzonádok vonzáskörében. Más kérdés, hogy a magunk részéről megemlítenénk még az Ámor és Psziché-típusú történeteket is: tudnillik a szerelmesek hirtelen elválása, majd kalandsorozata ugyanannak a történettípusnak képviselője, mint a Csongor és Tünde, illetve legközvetlenebb forrása, az Árgirus-széphistória. A források elemzése és viszonya a színműhöz azonban még nem magyarázza ama három ellenző világot, amelynek együttese és egymásra hatása a Csongor és Tünde utánozhatatlan varázsát, egyediségét kölcsönzi az európai romantika hasonló műveinek karában. Ezért ezúttal csak mellékesen térünk ki egyes forrásokra, és inkább arra a jellegzetesen romantikus alkotási módszerre vetnénk súlyt, amelynek legszebb eredménye a Csongor és Tünde. Forrástípusokról lesz szó, általában, nem konkrét művekről. Ez utóbbiak jelenléte a Csongor és Tündében vajmi nehezen kinyomozható, éppen a színmű összetettsége miatt. Egyes elemek bizonyára bekerültek olvasott, látott (ti. színpadon látott) vagy másoktól elbeszélt művekből; de ezt nem tartjuk nagyon lényegesnek. Inkább azt: milyen alapelemekből építette föl Vörösmarty azt a művét, amely nem egyszerűen érdekes színfoltja az európai romantikának, hanem ennél jóval több: egyik első hírnöke egy később teljes pompájában és sokrétűségében kifejlődő műfajnak, a színdarab formájában írott bölcseleti emberiségkölteménynek, amelynek első darabja Goethe Faustjának II. része. A három ellenző világra kell visszautalnunk. S arra, amit a már idézett verssorok rejtenek: a valóságos, a köznapi jelentésre és arra, ami a jelentés mögött búvik meg, a jelképre. Három ellenző világ, a csillag, a gyöngy, a földi ág fölfogható valóságos értelmében: adva van az almafa, melyet egy dombra ültettek, és amelynek ágait földíszítették, mint falun szokás egyes ünnepeken. De e három ellenző világ felfogható a mese allegóriájaképpen. Hiszen messzi földről tért meg a fiú, rég nem látott szülei kertjébe. Nem találván, akit keresett, a tündérlányt, a mesék hősnőjét. S most végre elérkezik a kertbe, ahol elébe tűnik a mesék sokszor emlegetett, aranyalmát termő fája. S végül hadd említsük meg a viszonylag egyszerű mesei fordulatnál bonyolultabban felfejthető jelentést: a jel2 17
