Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám - Fried István: Három elemző világ

képeset, a mitikusát. Mivel Vörösmarty három ellenző világról szól, amelyet konkrét megnevezésekkel (csillag, gyöngy, földi ág) különít el egymástól, de egyesít is az almatő, az új jelenség, új csoda megjelöléssel, a valóságos, az allegorikus mellett a jelképesnek a szokásosnál nagyobb jelentőséget tulajdonít, mintegy kulcsszereppel ruházza föl. A népmeséi hangütés, a valóságos környezetbe helyezett indítás hamar mellék és mögöttes jelentésekkel dúsul föl. A vándorlás meséi motívuma olyan költői elemekkel, látomás-töredékekkel gazdagul, amely túlemeli a hőst és a cselekményt az egyszerű vonalvezetésű és könnyedén áttekinthető mesén. S itt tér át a költő a mitikusba: a céltudatos vándorlás után a vándorlás eleve reménytelen voltára hamar ráébredő hős immár a valóságos térben helyét nem lelő helyzetének körvonalazására; még pontosabban szólva: a világ hármasságának felismerésére. A hármas úttal nem ükkor találkozik először Csongor, amikor Ilma útmutató szavai nyomán elér a tévedések és helytelenül értelmezett életcélok-léthelyzetek kereszteződési pontjára (ahol a vándorok közül egyik sem tudja helyesen megfejteni a neki feladott „rejtvényt”, mindegyik eltéved életútja sűrűjében!). A három ellenző világ felismerése ébreszti rá Csongort a világ átláthatatlanságára, az eddig egyszerűnek és megoldhatónak hitt létmagyarázatok mélyebben gyökerezettségére. A mítoszra. Csak ezután látja Csongor Mirigyet a vén Idő nénjének (maga Mirigy egyszerre Csongor szüleinek öreg szolgálója, azaz valóságos-köznapi személy; a mesék boszorkánya-varázslónő je — s a vén Idő nénje, természeti erő, aki mintha a Faust Boszorkányszombatából vagy a Walpurgis-éjből szökött volna át a magyar népmese cifra ruházatában a Csongor és Tündébe). De nem pusztán ez az egyetlen felismerés viszi el Csongort a mítosz küszöbéig. S még csak nem is az, hogy önmagát bemutató (és egyben a történet előzményét adó) monológjában nem a drámai, hanem a lírai hős szavait halljuk: aki szinte fölös pompával, pazar lírai képekben vall, gyón — s kevéssé közöl. Itt, e kertben, e három ellenző világból összeszőtt új jelenségtől övezetten talál rá arra, akit semmiféle tartományban, semmiféle messze országban nem lelt föl; nem is lelhetett föl. Mert a dicső, az égi szép, aki csupán álmaiban él, nem ezeknek a tartományoknak, nem ezeknek a messzi országoknak a lakója. Nincs és nem is lehet jelen a valóságos, a köznapi világban; de éppen úgy nem lehet jelen az egyszerű és áttekinthető mesében. Tündér, de nem a népmesék segítőártó varázslénye. Annál több is, kevesebb is. Kevesebb, mert viszonylag könynyen árthatnak neki; kevesebb, mert képtelen oly varázslatokra, mint ellenfele és egyben ellenképe: Mirigy. De több is, mert része a három ellenző világ legtitokzatosabb ágának; és főleg több, mert egyszerre álomkép (ti. Csongor álmainak tüneménye) és tündérségét megőrizni akaró lény, aki halhatatlanul akar a földön boldog lenni. Ebből a célból ültette a három ellenző világot egyesítő fát: földi vágyai, meséből kölcsönzött elképzelései és a mítosszal rokonságot tartó vonásai szemléletes példája és eligazítása jeléül. Meg akarja tartani Csongort (aki kiábrándult a vándorlásból, a mesei és valóságos hős életformájából —, s immár ennél többre, a végső megnyugvásra, a titkok végső megfejtésére áhítozik), de nem akar teljesen kiszakadni Tündérhonból sem (erre majd az Éjnél tett látogatása után kerül sor) és egyben a mesehősnő sorsát is betöltené, a boldogságnak nem egyetemes felfogásával, hanem közvetlen-valóságos értelmezésével. Ez azonban ellentmondásban van lényével, és előrevetíti a Csongortól való elválás lehe18