Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Pomogáts Béla: Az élet álom - Jékely Zoltán költői indulása

A dalszerűséget Jékely saját költői igényei szerint használja. Alakuló költői világában az emlék és az álom kap versképző szerepet. Mindkettőt az alkotó egyéniség eredendő természete magyarázza, ám egyik sem független attól a mélységes vonzalomtól, amelyet a „harmadik nemzedék” érzett a nosztalgikus irodalom iránt. Rezeda Kázmér búcsúja című versével Krúdy emlékének hódolt, s a „ködlovagok” nosztalgikus szemléletét örökölte Jékely is. Versei költői meditációvá párolják a múlt hangulatát. Költészetének tárgyi anyaga többnyire az erdélyi gyermekkor környezetét és társait, az ifjúság eltűnt szerelmeit idézi (Nagyvakáció az enyedi kollégiumban, Enyeden ősz van, Vízparti ének). Képalkotó módszere ugyancsak az emlékezés technikájára utal. Halvány színeket, elmosódó kontúrokat használ, a múlt ködébe vesző tájakat rajzol. „ .. .a tájat lassan fátylas lebegés / rejtelmesíti - mint az egész / tizenötéves emlék volna máris” - olvassuk Lezuhant a Nap című versében. Azt az emlékező technikát alakítja át személyes alkotó módszerévé, amelyet a modern költészetben Apollinaire kezdeményezett. Jékely Zoltán maga arról beszél, hogy alkotó munkája valójában nem más, mint az emlékek elrendezése a hangulat, a benső igény, a közérzet szerint: „én is csak rossz kaleidoszkóp vagyok, / rendezgetem reszketve szürke-kék / odvamban, mit az idő itt hagyott: ] emlékeim csillámló szemetét” (Rezeda Kázmér búcsúja). „A költő számára - hangoztatta Apollinaire Az új szellem és a költők című tanulmányában - a legkisebb tény is posztulátum, kiinduló pont a roppant, ismeretlen vidék felé, ahol a többértelműség örömtüzei lobognak.” Jékely költészetében részben az emlék tölti be a posztulátum szerepét, belőle vezet út az emberi élet szemléletéhez.

A másik posztulátum az álom. Jékely Zoltán költészetében az álomnak különös szerepe van. Több verse álmokat (gyakran rémálmokat) önt formába (Gyérnieki alkonyat, Apátián éjszakák), az álom, mint versképző élmény, egész költői életművén átvonul. Idézett 1968-as nyilatkozata szerint ő is álmainak költői újjáteremtésével magyarázza verseinek sejtelmes hangulatát: „A versek időtlen hangulata, gondolom, onnan származik, hogy nem egyet közülük álom-élményből írtam, sőt álmomban írt soraim is akadnak”. Az álomnak, mint ihlető forrásnak, kimerítése a költészet hagyományos módszere. Egész „onirikus” irodalom alakult ki az európai költészet fejlődése során. Különösen a romantikusok (Jean Paul, Tieck, Brentano, Nerval), a modern költészet előfutárai (Lewis Carrol) és a szürrealisták (Breton, Soupault, Aragon) bízták magukat az álmok jelképes vagy éppen irracionális útmutatására. Igen nagy szerepet kapott az álom Krúdy nosztalgikus írói szemléletében is. Jékely Zoltán figyelmét az álmok iránt eredendő hajlamai keltették fel. Gyermekkorában gyakran foglalkozott álmaival, kéziratos naplójegyzeteiben következetes érdeklődéssel számolt be róluk. Olvasmányai, művészi élményei mindenesetre abban a meggyőződésében erősítették meg, hogy az élmények egész birodalmát találhatja meg az álmok között. Krúdy és a francia romantikusok hatása mellett ezt a meggyőződését táplálta Calderon drámája: Az élet álom is, amelyet 1940 tavaszán egy római előadáson fedezett fel magának, hogy negyedszázad múltán ő tolmácsolja magyarul.

A valóság képei is többnyire álomszerű foltokban jelennek meg, akár Apollinaire és a szürrealisták költeményeiben. Jékely meglepő, szinte groteszk látványo30