Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Fried István: A literátor (Babits Mihály és Kazinczy Ferenc)

majd kínos jelenetekben a felszínre jutó feszültségre, Kazinczy betegségére, egyes főurak elfordulására Kazinczytól: de a monográfiában olvashatta Csokonai üdvözlő versét Babits, s akár innen is meríthette Kazinczy leánykérését, illetve édesanyja szavait, Török Sophie francia vőlegényének, csalódásának, majd a leánykérésre adott válasznak eseménysorát. Feltételezhetjük, hogy éppen a korhűségre törekvés miatt Babits a Kazinczy-levelezéskötetéket is forgathatta, de feltétlenül a Pályám emlékezetét. Ám főforrásul mégis Váczy monográfiájának megfelelő fejezeteit jelölhetjük meg. íme néhány példa; Váczy ezt írja: „Fogsága előtt már kapott anyjától Kegmeczen földet, rétet és jószágot. 9 darab lova, 14 marhája, 3 bivalya és akkora sertésfalkája volt, hogy elfogatásakor valami harminc darabot adatott el, és a hiány meg sem látszott rajta”. Babits eképpen beszélteti Kazinczy Ferencet: „Még fogságba esésem előtt juttat a nékem Asszony ám földet, rétet és jószágot; 9 lovam, 14 marhám, 3 bialom vala; sertésfalkámbul harminc darabot adék el, s meg se látszott rajta.” A továbbiakban Váczy kitér arra, mennyire ki akarja semmizni József bátyját, Ferencet, „Régi gazdaságából csak... Mufti lovát kaphatja vissza, többi jószágát József mind a magáévá teszi, amire ő maga hatalmazza fel idézett levelében, midőn így ír neki: »Lovaimra tedd rá a’ kezed... Ügy is Asszonyom Anyámé, mert az Asszonyom Anyám pénzén vevődtek; ha nem azon vevődtek volna is, örömest adnám neked.« Babits helyenként szó szerint ragaszkodik forrásához. Íme József szava a színműben: „Most csak kezdjed itt mind elősorolni, s számonkérni tőlünk, mi úgyis Asszonyánké vala, mert az Asszonyánknak pénzén vevődött; de ha szinte nem úgy lett volna is; nem adál-e mindent énnekem? Nem írád-é többször is Kufsteinbul, hogy lovaidra tegyem rá kezemet; s hogy mindent, még ha saját pénzedből volna is, örömest átadsz énnekem?”

A forrással való szembesítést folytathatnék, de talán ennyi is elég annak dokumentálására, hogy Váczy János: Kazinczy Ferenc és kora című könyve volt A literátor című színmű legfontosabb forrása. S talán ez a kötet segített neki végképp tisztázni a fiatalabb korban másképp elképzelt Kazinczy-portrét. Hiszen egy 1906-os levelében Babits a hivatalos irodalomtörténettel szemben „mozgalmi férfiú”-ként kisebbnek, poétaként viszont nagyobbnak látja; addig már a Magyar irodalom című esszében és a színműben éppen a mozgalmi férfiú, az irodalomért, az új ízlésért a családdal, a szűkebb környezettel és még a tisztelt idősebb generációval is szembeszegülni kész literátort ünnepli, s kevéssé a költőt, inkább a levélírót, a szervezőt, a lelkesítőt, az elvonultan is a „Hazá-”-nak, a nyelv ügyének élőt, tehát a „mozgalmi férfiú”-1. A literátor Kazinczyja azért vágyik a függetlenségre, azért törekszik arra, hogy Bányátskába, azaz Széphalomba térhessen, hogy innen, távlatból, akár levelezés útján is, folytathassa, amit elkezdett: a nyelvújítást, a magyar irodalom megújítását, szervezését. Az elvonulás a világtól nem azonos a kivonulással, az idill, a harmónia utáni vágy nem azonos az idillbe hátrálással, a szépségbe meneküléssel. Babits „öntött szavai”, „kik” egyre olvadóbbak lettek első kötetéhez képest, a maguk módján azt a feladatot vállalták, amit Kazinczyja ekképp fogalmazott meg: „a megtévelyedetteket igazabb út felé vezetni, s a bolondságnak elibe tükröt vetni”. Más kérdés, hogy az Orpheus című újság beköszöntőjét Váczy monográfiájából másolta ide Babits; mint ahogy Kazinczy egy börtönlevelének részlete („Illő, hogy ha Isten szabaddá tesz, ennyi szenvedés és megmocskolás után, nevemet a jóknál becsessé igyekezzem tenni”), amely szintén külcsfontossá- 16