Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Fried István: A literátor (Babits Mihály és Kazinczy Ferenc)

amelybe alig áttetszőén saját arcvonásait, saját elszántságát is belerajzolhatta. A Nyugat „magyartalanságait” kárhoztató tanulmány vagy a megannyi gúnyirat, meghökkenés és például a Mondolat között hasonlóságot erezhettek; s az új magyar irodalmat megtervező Kazinczyban Babits Mihályék ősüket vélhették felfedezni. „A magyar irodalmi megújulások örök programja, a Kazinczyak programja”: írja le egyhelyütt Babits (Esszék, tanulmányok, Bp., 1978., II. 262.), jelezve, hogy számára Kazinczy Ferenc példája mennyire fontos. Berzeviczy Albertinek válaszolva pedig Széchenyi Hitele mellett Kazinczynak a maradiság ellen forduló, abból gúnyt űző és a nyelvújítás, a megújulás programját tartalmazó, Vitkovicshoz címzett episztoláját idézi (Uo. 172.).

Csakis ilyen értelemben beszélhetünk önéletrajzi áthallásokról. Egyébként Tanner Ilonka megismerése előttről való Török Sophie gyengéden megrajzolt figurája a színműben, és Kazinczy remekmívű memoárjából, a Pályám emlékezetéből lépett át Babits színdarabjába. Viszont egy lényeges mozzanat árulkodik arról, hogy — ugyan nem életét, hanem — irodalmi nézeteit is belerejtette a színműbe. Tetszetős játék azt feltételezni, hogy mit írt volna meg A literátor címen Babits 8-10 évvel korábban, vagy a Petőfi és Arany című dolgozattal egy időben (1910- ben). Talán behozta volna Csokonait a színpadra (mint ahogy a valóságban Csokonai meglátogatta Kazinczy Ferencet Regmeczen), s elképzelhető, hogy Kazinczy baráti-korholó szavait Csokonai hasonló baráti-vitatkozó szavai követték volna, mindenesetre talán mindkét típusú költő együtt lett volna a színen. Ehelyett az 1916-ban készült színdarabban csak Csokonai Kazinczyt köszöntő költeményét halljuk, lelkesen olvassa fel Kazinczy, majd az olvasást folytatja a Kazinczy előtt hódoló Döme Károly; minthogy Csokonai nem jön be a házba; Csokonairól csak beszélnek, Kazinczy ekképp: „mint biztat az egész, hogy poétánk, parasztos modorát, s erőltetett zsenialitását levetkőzve, immár magasabb Parnasszusok felé csatáz!” S ez nem elsősorban azért figyelemre méltó, mert többé-kevésbé pontosan rekonstruálja Kazinczynak Csokonai Vitéz Mihály költészetéről alkotott véleményét, hanem sokkal inkább azért, mert az ideálként megformált Kazinczy-típusú magatartás mellé állít egy másikat; tőle különbözőt, ám vele szövetségben lévőt, vele legalább is eszmei síkon rokont; mellé állítja, s nem vele szembe. Babits immár nem választ kétféle költői szemlélet között, elfogad egy tőle idegent, illetve megért egy másik fajtát. S bár óvunk attól, hogy A literátor Kazinczyja és írója, Babits Mihály közé egyenlőségjelet tegyünk; mégis, érezni véljük, hogy az így megformált írótípussal általában az írói szemlélet nyitottsága, a más írói világok megértése mellett szavaz; s mércéül olyan esztétikumot tesz meg, amelynek nem feltétlenül a saját ízlésével, költészetével való egyneműsége a legfőbb tulajdonsága. Mindez elmozdulás a Petőfi és Arany című tanulmány világához képest; s bár az ott felvázolt ellentétpárt sem szabad ráillesztenünk az Ady-Babits-költőképre; ennek az 1910-es értekezésnek egyik tanulsága, hogy Petőfi vitathatatlan világirodalmi értékeinek elismerése ellenére, közelebb érzi magához Aranyt. Ám A literátor című színdarabban szákit a költőket tipologizáló módszerrel (amely Magyar irodalom című értékezésében is jelen volt); s azzal, hogy Csokonait csak versével, szinte pusztán hatásában szerepelteti, éppen nem Csokonainak és a Csdkonai-típusú költészetnek a kicsinyítése a célja; inkább az, hogy a színmű főhősét több oldalról,

14