Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - Csányi László: Borsos Miklós világa
CSÁNYI LÁSZLÓ: Borsos Miklós világa 1. Erdélyből érkezett, de az első iskolát Győr jelentette számára. A város, a látható, évszázadokkal tanúskodva, múltunk legszebb emlékeit mutatja fel, európai rangon, mert a Szent László herma, a „Hab-Mária” vagy a frigyláda-szobor csak a legj óbbakkal mérhető, ugyanakkor a polgári szorgalmat dicsérő lakóházak józan ízlése is a szépséggel szövetkezett. A természet is segítette a várost, a tájat folyók tagolják, s a vízszintesek szelíd vonulatában egymást építi minden, amit — mert a művészet együtt él a tájjal — a barokk szobrok izgatott mozgalmassága élénkít csak. A falak és gátak mögött megállapodott élet folyt, a török után a polgári jómód kiegyezett a történelemmel, s gyanakodva nézett mindent, amiben személyes veszedelmét sejtette. Az ifjú Borsos nagyon céltudatos törekvéseit is. Mintha a látvánnyá szelídült múlt elvégzett volna mindent, a jelen érje csak be a józan szorgalommal. Borsos egyelőre vésnök és aranyműves, közben néhány hónapra megpróbálja az Akadémiát, aztán nekivág a világnak, pontosabban Firenzének. A főiskolai növendékekkel szemben behozhatatlan előnye, hogy a mesterség az ujjaiban van, s az is természetes, hogy ezzel az ötvösmúlttal a reneszánsz Firenzéjébe indul, ahol majdnem mindenki úgy kezdte, mint ő, a mesterséggel, a mestiére biztonságával és hitével. Győr egy szelet a világból, a lehetőség bizonyossága, Firenze egész világ, ahol a folyamat a rejtélyes etruszk művészettől Michelangelóig ível. Giotto és Dante városa, az európai kezdet, ahonnan a négy égtáj felé vezetnek utak. Barbár pénzeket tanulmányoz és reneszánsz érmeket, s mindenekelőtt Donatellót, aki a gótika és a reneszánsz határán áll, mert ő az igazi mester, akitől tanulhat; Michelangelót csak csodálni lehet. Ernyedetlenül dolgozik, s naponta ellenőrzi munkáját, a legj óbbakon mérve le, meddig jutott. A Borsos-titok itt kezdődik. Goethe írja egyik tanulmányában (Antik und Modern): „]eder sei auf seine Art ein Grieche, aber es sei’s!” De ennek a görögség-eszménynek a XX. században módosulnia kellett, mert szépsége, amit Hegel abszolutizált, kilépett földrajzi és időbeli keretei közül, s olyan teljességgé változott, amit először a reneszánsz élt át. „Teremts új képet, adj új formát a tárgynak’ — mondja az egyébként elég
