Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám - Drescher J. Attila: A regényíró Takáts Gyula

közös lelki eredője, sőt a „hegy” is örök ihlető Takáts pályáján. Valószínű, hogy Weöres Sándor megfigyelése — Takáts Gyula a magyar couleur locale lírikusa — nemcsak a költőre, az íróra is áll, aki a negyvenes évekig jelentősnek vélt prózai munkát nem publikált. A Polgár jelölteket megelőző időszak előremutató vonásaiból említést érdemel a tragikus szál, a váratlan drámai befejezés mint struktúraszervező elem, valamint az erős líraiság.

A Polgárjelöltek már társadalmilag kötöttebb és érettebb alkotás az előzményeknél. Epikusabban szőtt regény a Színházhoz képest is. Már a címadás is sugall bizonyos írói értékítéletet: a kisvárosban még igazi polgárság sincs, csak a polgáriság ironikus-balsejtelmű látszata. Az idő, e folytonosan módosító tényező szinte észrevétlen röppen el a kisváros felett, melyben öreguras tempó és bevett szokások uralkodnak, s ahol a váratlan események mindenkit megrendítően (de leginkább izgatóan) hatnak. A kisváros a ritka változások földje, benne tespedt nyugalom van, s némi unalom. Ebben a kisvárosban történik rendkívüli eseményként olyasmi, ami az érintett számára tragédiát, a közönségnek — legalább is kezdetben — komédiát jelent. Már a cselekményteremtő ötlet, a pisztrángtenyésztés gondolata is bizarr, különösen, ha azt egy tisztességes tanárember szorgalmazza. Tipikus viszont az „auftakt”, a regénykezdés, mert Takáts Gyula világáról, eszményeiről árulkodik:

„Ott kezdődött a történetünk, hogy a kora tavaszi napon kisétáltam a város végi szőlősdombok alá. Felicián, vesztemre, épp a szőlőjében dolgozgatott. Görög mintára itt élte napjait a becsületes dombok között, akadémiai ligetében. Háza félig villa, félig pedig borház volt...” Szépen sorjáznak elő a jellegzetes takátsi motívumok: a szőlőhegy és a szőlővel való foglalatosságok, a görög eszmény, a derűs liget harmóniája, villa és présház, s méltó társul a meseszövés pedáns, mégis könnyed klasszicizmusa. Jókai és Mikszáth élőbeszédet idéző laza, természetes szófűzése, Krúdy sápadt színei és nosztalgiája és egyfajta ingerkedő irónia bújkál Takáts soraiban, modem és egyénített szintézisben, lelki emlékeket és literatúrai tradíciókat egyformán respektálva.

Impresszionista stílusnak is szokás nevezni a Takáts Gyuláét: sok apró részlet és szín szolgálja a sokoldalú megközelítést, egyúttal az élvezetes és teljességre törő ábrázolást. Ennék a prózának nem csupán lírai tartalma van, hanem belső formai jellemzői is közel állnak a másik műfajcsoportéhoz. Pl. a mondatritmus, adott esetben a mondatok strukturális hasonlósága és hosszúságbeli rokonsága, a tipológiailag is átrendezhető versmondatsor, az általános szórend elegáns felforgatása (az inverzió prózai hangsúlyai), folytathatnánk a sort. Kiérezhető a görögös-barokkos mondatépítmények mögül is a klasszikus eszményekhez és a megőrző régi tájhoz való ragaszkodás. Mennyiben ösztönzi az írót a nosztalgia e ragaszkodásra? Miként a táji kötődést illetően is: csupán amíg ismerős közeget jelenít meg, mert a pontosság, szavahihetőség feltétele is a valamilyen fokú kötődés. (Nem feledhetjük, hogy a művekben megrajzolt világ a megírás idején még jelenvaló, munkáló világ volt; ma a nosztalgiát éppen elmúlása, a szépnek érzett elemek kihalása magyarázza, jóllehet a negatív jellegzetességek is benne voltak, s tovább élnek, melyek majd ismét — évtizedek megszépítő ködén át — nosztalgiát gerjesztenek bennünk...) S ha krúdys varázs lengi be a műveket, noha

12