Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Drescher J. Attila: A regényíró Takáts Gyula
nyilvánvaló az ábrázolt kispolgári lét anakronizmusa és tévelygése, a csevegések, korcsmák, különc figurák rózsafűzérével kezében az olvasó bizonnyal nagyobbat vétkezik a nosztalgiázás ügyében. Reális világ-e a két regényben ábrázolt történelmi múlt, vagy csupán a lélek mélységes mély kútjából merít az író? A földrajzi környezetét és hőseinek belső-külső világát kitűnően ismerő író túllép a csak lírai hangulatokat tudatosító költői prózán, melynek korábban vélték Takáts ide illő munkáit is; a téma az elsődleges, az ábrázolt tartalom. A tartalom pedig a büszke kisváros hétköznapi élete, dicsősége és alkonya. (A valóságanyagot látleletezőben azért mocorog egy kérdés: vajon mi lehet a különbség — van-e egyáltalán? — az idilli, quasi: nem-nagyvárosi lét két formája, a kisvárosi és a romlatlan falusi lét között? A kisváros általában megutáltatik, a falu ellenben felszenteltetik — legalábbis a mi irodalmunkban. Takáts Gyula — úgy tűnik — lírájában a hamis falu-idillt is elutasítja. „Már nem hiszek, kimondom bátran... az idilli falu-romban...” Ügy hisszük, az ember újabb menekvése, civilizációs pánikja teremti mindig újjá a falu-természet mentő képzetét.) A kisszerű lét és a múltban megmártózó lélek adja Takáts regényeinek reális keretét. A Polgár jelöltek főhőse Sámson Felicián. Latin-görög szakos kollégiumi tanár (ez így együtt is keserves unikum), beszélő névvel. Történetében Takáts bizonnyal a vágyak és az életmódhoz végzetszerűen nem kapcsolódó nagy tettek konfliktusát örökíti meg a példázat erejével. A felemás magyar valóságban gyökerező par excellence kisváros Feliciánra veszélyes, mert jobbító szándékát megöli. Nyilvánvaló, hogy nemcsak az egyéni, hanem az igényes társadalmi törekvéseket is gátolja. Az egyéni cselekvéstér tehát szűkre méretezett, bár ami a várost illeti: „tágas és jólszabott, nyílegyenes utcák, melyeken sok virág volt, s melyek fölött egy rövidlátással igazgatott, mesterségesen iparnélkülire szűkített kisváros álmos varázsa lengett...” Felicián különös nyíresi halászkalandja felbolydítja a kisváros rendjét és nyugalmát, mintegy felcibálja téli álmából. Pisztrángterve vihart arat (gyanússá teszi vágynélküli polgárjelölt polgártársai előtt), bűnügybe keveredése szinte a közérdeket és közélvezetet szolgálja. Egyre különcebb szerepbe kényszerül: „Különös hírek kerengtek Sámson Feliciánról városszerte. így volt az Ezüst Bárányban, de megint másképp a hegyben, a bor házak körül.” Maga a téma (a személyes élmények és a móriczi életmű nagy hatása?) a Rokonok világát idézi. A kiemelő vágyakat lehúzza a körülölelő mocsár, így a kitörés esélye is minimális. A másokat majmoló városlakók jellemtelensége megmosolyogtató és ellenszenves. Förtelmes értékrendet sugall ez a környezet, melyben törvényszerű, s csak — rövid — idő kérdése a lélek torzulása és kínhalála. Derék tanárunk ilyen környezeti ártalmak és egyéb lelki bonyodalmak következményeként kerül akadémiai ligetéből az elmeosztályra. Takáts kitapintható biztonsággal mozog hőseinek világában, olykor önmagát is megvallatja; hősének jellemzésekor írja le egyhelyütt a szót: természetromantika. A személyes hitelen, az író kezéhez simuló tájon és mesterségbeli tudáson kívül mi más magyarázhatná a nyelvi szépség, szemléletesség és hangulatiság ilyen pillanatait: „Itt-ott egyegy piros törzsű erdeifenyő sóhajtozik az idekéklő erdőség felé. Mögötte keskeny dombhátak sorakoznak. Ezeknek a völgyeknek a mélyén tündén pázsit szunyói?
