Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Devecseri Zoltán: Szabó István teremtményei

DEVECSERI ZOLTÁN:

Szabó István teremtményei

Az élő művek nem tűrik az életmű végérvényes „aranykötését” magukon, kitörnek onnan, persze nem látványosan, de szívós türelemmel: építenek új és új jelentéstartalmakat a „teremtő emlékezés” és a mindenkori jelenidő tégláiból. A legutóbbi — gyűjteményesnek mondható — Szabó István-kötet, a Hazulról odáig (Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980.) néhány novella, önéletrajzi töredék, ars poetica értékű vallomás híján teljességet képvisel. Teljességet, mert „gyötrelmekkel és győzelmekkel” telített teremtő munka dókumentuma. Túlzott, „önbizalmunk” mégsem lehet: élet és mű csak elemeiben áll tisztán a kritikai és olvasói horizonton belül. Szabó István igazi értékeihez méltó áttörésről még akkor sem beszélhetünk, ha a kortársírók érzékeny-tiszta „főhajtásait” fenntartások nélkül elfogadjuk. Nem lehet több a célom: a pályakép kísérleti megrajzolása saját olvasói keresztmetszetben, tele — hitem szerint „objektív” — elfogultsággal és szuverén tisztelettel egy nagy író iránt.

„Mese nélküli világban”

Szabó István Cserszegtomajon született 1931-ben. Öt hold föld, kis szőlő az apai „vagyon”. „Nem éltünk bőségben, de nem is nyomorogtunk. Gyerekkorom tisztes szegénységben telt el” — kezdi halála után megjelent önéletrajzát. Későn összeházasuló szülők egyetlen gyermeke; apja 50 százalékos hadirokkantként tér vissza az első világháborúból, anyja gyógyíthatatlan szívbeteg. A gyermekkor „mese nélküli világára” így emlékezik: „A hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, a hétfejű sárkány meg a vasorrú bába ideje lejárt és nem nyerte el a királylány kezét a messziről jött harmadik fiú. Hegyközségünk népe talán nem is hallott róluk, még az öregek sem. Nemcsak a szüleim, de még nagyanyám beszélőkedve is egykori valóságmagvakból nőtt és terebélyesedett különféle történetekké. Néha színezett és némiképp túlzott (ehhez minden meséiének joga van), de igyekezett becsületesen a földön járni. A régmúltban játszódó események így is megemelkedtek., és már-már meseszerűen lebegtek, ha ő nem gondoskodott volna arról, hogy (ha szükséges) a tények kicsi, de szilárd cövekjeivel odarögzítse emlékezéseit a valóság kemény talajához.”

42