Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - N. Horváth Béla: József Attila folklórszemléletéhez

N. HORVÁTH BÉLA:

József Attila fölklórszemlététéhez

Összetett probléma előtt áll az elemző, aki megkísérli feltárni József Attila faluképét, folklórértelmezését, a költő eszmerendszerének e lényeges, szemléleti komponenseit. Nemcsak a rekonstrukció ténye kapcsán óhatatlanul is felmerülő kételyek aggasztják, de óvatosságra késztetik a népiesség fogalmához tapadó, gyakran ellentétes felfogások, érzelmek is. Bonyolítja a problémát a köztudatban sokáig ható, s némileg leegyszerűsítő József Attila-kép a munkásosztály legnagyobb költőjéről. Természetesen nem a megállapítás igazságának evidenciája késztet meggondolásra, hanem az, hogy ennek jegyében csaknem diszkreditálódtak egyes műalkotások, amelyek pedig az életmű jelentékeny részét képezik. Ezek negációja viszont mindenképp szegényíti József Attila költészetét, de örökségünket is, mind eszmei, mind esztétikai vonatkozásban.

A József Attila-i falukép lényegét pregnánsan mutatja a Brassói Lapoknak adott nyilatkozata, amelyben a Hetedik című versének motívumait értelmezi: . .»Egy, ki márványból rak falut«: Mennyi érzelem, szeretet, romantika, vágyódás fűződik a faluhoz, holott a falu lényegében piszkos, poros, egészségtelen. Költő az, aki nem sajnálja a falura, embereknek erre a szerencsétlen összességére a márványt”. A nyilatkozatban a falu tárgyilagos, illúziók nélküli szemlélete manifesztálódik, s egyben a mély rokonszenv, azonosság a „szerencsétlenekkel”. Ellenpéldaként idézhetnénk a kor néhány valóban jelentős gondolkodóját, akik vagy nosztalgiából, vagy az elidegenedés létélménye elől a falu látszatharmóniájába menekülnének. Utalhatnánk a népi írók „Üj Szellemi Frontjának” elvi nyilatkozataira, hisz ezekben ugyancsak nem a valóságos falukép, parasztszemlélet van jelen, s amelyet József Attila, némi elfogultsággal ugyan, de érdemileg utasított vissza. Pedig vajon ki ismerte volna jobban a parasztság sorsproblémáit, mint az ott felsorakozók? S ki tudta volna jobban József Attilánál, hogy az általa elmarasztalt írók szemléletének gyengeségei is az adott korból következnek: a felelősségből, a népért való sírásból. A „társadalmi kérdésekben a tudományos szocializmus logikáját” követő költő (ahogy önmagát jellemezte) a népi írókhoz hasonló felelősséggel, de a megoldást a társadalmi felszabadulástól várva, fogalmazta meg saját faluszemléletét 1936-ban:

13