Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - N. Horváth Béla: József Attila folklórszemléletéhez

És az országban a törékeny falvak — anyám ott született — az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt a levelek.

(Levegőt)

A művekben feltáruló falukép jelentős részében a valóságosan megélt tapasztalatokon alapul. Öcsöd és kiskanász-életének emléke villan fel a Medáliák egyik darabjában, mintegy mesei látványként:

Porszem mászik gyenge harmaton, lyukas nadrágom kézzel takarom, a kis kanász ríva öleli át kővé varázsolt tarka malacát.

Korai verseiben a kiszombori nyár élménye jelentkezik a mezei munka leírásában (Aratás, Cséplés), egy-egy falusi életképben (Jámbor tehén). Ezek a többnyire szonettformájú művek dekorativitásukban a Nyugat, illetve Juhász Gyula hatását mutatják, de egy-egy nyelvi lelemény már jelzi az önállósodás igényét és útját is. Az Aratásban találóan így ábrázolja a marokszedöket: „. . . sima rézorcájuk kipirulva”. Ugyanezt láthatjuk későbbi, már érett költeményében: „Apró, keménykontyú ángyom / réz-homloka fénybe cikkan. . .” (Emlék). A kiszombori verseket így értékeli Szabolcsi Miklós: „... állásfoglalásukban, szemléletükben a magyar irodalomnak »baloldali«, radikális szárnyához tartoznak, ahhoz, amely az aratást nem vidám népünnepélynek, szalagos-koszorús lányok és legények felvonulásának látja, hanem keményen dolgozó emberek nehéz munkájának, kínos vergődésének.”

A falu mint téma, s mint képkomponens, föltűnik a későbbi művekben is: fellelhetjük a tárgyi motívumokat, munkafolyamatokat, életképeket stb. Nincs helyünk ennek részletezésére, de a művekből katalógusszerűen feltérképezett elemek jelentős mennyiséget tesznek ki.

A falut, a határt ábrázoló alkotások sajátos polarizálódást mutatnak. Egy részük mint holt vidéket jeleníti meg, más művekben viszont a lágy hangzás, a bensőséges „miniatúrák” dominálnak. A keménység, a diszharmónia jellemzi a következő műveket: Magyar Alföld (1928), Tiszazug (1929J, Határ, Holt vidék (1932). A Magyar Alföld jellemzője a reménytelen szegénység, a tárgyi világ széthullottsága:

Magyar Alföld — gond a dombja temploma cövek; talaja mély aludttej, de benne hánykolódnak szögletes kövek.

A változtathatatlanságot sugalló hánykolódó kövek merevsége, darabossága a létezés groteszk módját: a csöndet testesíti meg. Ám ebben a világban az élettevékenység is diszharmonikus, ez látható a Határban: „Dongó ődöng az erdő szélinél. I Harkály kopog, gyík ragyog. Marha bőg." A táj merev, ellenséges („pikkelyük az út”), mint ahogy a Tiszazugban, a Holt vidékben is. Míg azonban a TiM