Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám - Gaál Attila: Régi és mai történeti esszék
csolódik a latin szellemhez, Európához, melynek „szövetségese és ne tanítványa legyen”. i Igen értékesek a művészet és természet, művészet és társadalom kapcsolatát érintő gondolatai. Nem különbözteti meg a munkát, a kézművest és a művészt, szerinte a szellemnek ugyanaz a megnyilatkozása hozza létre a cipőt, a korsót és a szobrot. A kép nem műtárgy, hanem valóság-darab számára. S mindenekelőtt „vizuális viszonylatok egyensúlya”, azaz szerkesztés. Képein, grafikáin valóban a zárt konstrukció, az arány és egyensúly az elsődleges. Művészet és valóság egymással való kapcsolatát szétválaszthatatlannak tartja, az a véleménye, hogy az elvonatkoztatás is csak a természetben fellelhető tárgyi és szellemi elemek felhasználásával történhet. „Csak az tud absztrakt művészetet alkotni, aki behatóan tanulmányozta a természetet.” Kortársairól, barátairól (Takáts Gyula, Barcsay Jenő, Rabinovszky Máriusz, László Gyula, Gadányi Jenő) a műveknek kijáró megbecsüléssel szól, a közös élmények felidézésének ürügyén nem restelli megváltani a barátság, összetartozás érzését sem. Tárgyilagosság és szubjektivitás szerencsés elegyítése adja meg velük foglalkozó írásainak, méltatásainak varázsát, hitelességét. (Takáts Sándor: Buda két árulója és Tardy Lajos: Régi hírünk a világban) Műfaj és írói szándék tekintetében egymáshoz közelálló két kötettel ajándékozta meg a közelmúltban könyvkiadásunk a történelmi olvasmányokhoz vonzódó, s nemzeti történelmünk apróbb eseményeiről, kuriózumairól is szívesen tájékozódó olvasókat. Takáts Sándor és Tardy Lajos munkája, — bár csaknem nyolc évtized választja el egymástól e most megjelent két kötet írásainak születését - szemlátomást egy tőről fakadt. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy Tardy Lajos egyik legkiválóbb folytatója annak a „sajátos új műfajnak”, melynek legelső művelői között már a századforduló idején ott találhattuk az esszé, a hiteles forrásokon alapuló tanulmány, s a történelmi anekdota ötvözésének lehetőségét bra-S bár többször hangsúlyozza, hogy művészete kibontakozására legnagyobb hatással a Párizsi Iskola volt, mindvégig élénk figyelemmel kísérte a hazai képzőművészeti életet, s amint ezek az írások együttesen bizonyítják, minden értéket számontartott, s Franciaországból való visszatérése után, bekapcsolódva az itthoni művészeti életbe, lehetőségeihez mérten lelkesen propagált, támogatott. A személyi kultusz időszakának mellőzése után munkássága ma már közös nemzeti kincsünk, egyetemes mércével mérve is a legjobbak között van a helye. Martyn napjainkban is termékeny éveit éli, festői munkásságát, széleskörű szervező tevékenységét államunk több ízben magas kitüntetésekkel honorálta. E könyvében pedig bebizonyította, hogy íróként, esztétikusként is méltán tarthat számot érdeklődésünkre. Martyn Ferenc könyvét a Baranya megyei Tanács adta ki, immár nem először téve szép bizonyságot művészetpártoló tevékenységéről. Anyagát Tüskés Tibor állította össze, a művészi borítólapot, a kötés tóttá össze, a művészi borítólapot, a kötést és a záró rajzokat a könyv szerzője tervezte. KERÉK IMRE városán bizonyító munkák szerzőjét, Takáts Sándort. E valóban sajátos műfaj jelentősége a történelmi tudatformálásban, s a hazafias nevelésben mutatkozhat meg igazán. Mikor éreznénk ennek szükségességét jobban, ha nem ma, amikor görcsösen, s talán kissé az elmulasztott lehetőségek miatti lelkiismeretfurdalással, olykor kapkodva is, menteni igyekszünk a még menthetőt? Különböző felmérések és közvélemény-kutatások bizonyíthatják, hogy a történelem iránti érzéketlenség nem csupán a legifjabbakra jellemző. Hogy mégis az iskolai oktatás hiányosságait látjuk és érezzük legélesebben, az természetes. Természetes és bizonnyal helyénvaló is, hiszen - s ezt egyre többen vallják ma már - az iskolai oktatásban kell áttörni először az „ördögi kört”. Egyre sürgetőbben követeli ezt az utóbbi évek néhány vészjelzése is, mint legutóbb például Régi és mai történeti esszék 77
