Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 1. szám - Kerék Imre: Takács Gyula: A harmónia keresése

kell, - írja Bécsy Ágnes említett kritikájában.

A Képek — emlékek, versek - barátok c. ciklus főként képzőművészeti tárgyú eszszéket tartalmaz. Bennük a személyesség, a lírai hangvétel szerencsésen párosul a filológusi pontossággal, lelkiismeretességgel. Elsőül Fülep Lajosról villantja föl személyes emlékeit, rendkívül szuggesztív arcképet rajzolva a „konok igazságkereső és igazszólóról”.

„Az a típusú tudós volt, akit nemcsak kegyetlenül kiköszörült tudása, de a művészet és élet értése és átélésének képessége is láttató tudóssá tett. Nemes életstílusa a test és szellem harmóniája volt. Ebben ragyogó magyar vonások érvényesültek. Magyarságban és emberiségben, hazában és nagyvilágban egyszerre gondolkodott. Óriási világismerete és egyetemes jellegű tudása ellenére - vagy épp ezért! - sohasem volt kozmopolita. Életfilozófiáját, azt hiszem, életével meg is írta.” (A láttatás tudósa.)

Ezt követően 28 Rippl-Rónai-levelet ad közre, melyek érdekes új adatokkal szolgálnak a festőről, környezetéről, barátairól, művészi gondjairól. Hitelesen szép szavakat ejt Egry, Martyn Ferenc életművéről, a dunántúli festészetről, Würtz Ádám és Reich Károly grafikai munkásságáról. A felsoroltak művészetének értő megismerésében a költő Takáts Gyula kezét a festő beleérző képessége vezeti.

A költőtársakról: Weöres Sándorról, Rónay Györgyről, Kiss Tamásról készült viszszaemlékezések, méltatások - bár konkrét alkalom (születésnap, szerzői est) hívta létre őket, - mégis jóval többek pusztán alkalmi jellegű megnyilvánulásnál. E portrévázlatok nem nélkülözik a művek és a költői személyiség találó, éles megfigyelőkészségéről tanúskodó jellemzését: a közös élmények felidézése, a vállalt eszmények körvonalazása értékes adalékokkal bővíti a Nyugat harmadik nemzedékének e jelentős egyéniségeiről kialakított képünket, hozzájárul törekvéseik elmélyültebb értelmezéséhez.

Föld, ég átsüt a művön címmel foglalta egybe Somogy népi műemlékeivel, népköltészetével, a Balatonnal, s az egykori doktori értekezés világával: a Nagyberekkel foglalkozó írásait. Ezekben sok évtizedes múzeumigazgatói tevékenységének, néprajzi gyfijtőútjainak gazdag tapasztalatait összegezi láttató erejű, érzékletes költői nyelven. Takáts otthonosságát e témakörben, széleskörű néprajzi ismeretanyagát talán azok a

lapjai bizonyítják legszebben, melyeken egy már letűnt világról: a berki pásztorok, halászok életformájáról nyújt apró mozzanatokra is kiterjedően alapos, átfogó képet. Szeretettel, gonddal hajol a somogyi népköltészet remekei fölé, s arra biztat bennünket is: „Hajoljunk csak hozzá. Ne csak külszínesen, mint a divatba jött népi bútorok és népi tárgyak után idegen szívvel szaladgálok teszik, de lélekkel.”

Bertha Bulcsú Balatoni évtizedek c. könyve kapcsán a Balaton jövőjéért aggódik, sorolja az égető gondokat: „...körbekörbe a befolyó vizek szennyezése... És a közművesítés hiánya... A betongátak perspektívája... Se homoklídó, se a víz öntisztító lehetősége, se az ívó halak tanyája .. . Csak egy egyre szennyeződő betonlavor?” Takáts fájón aktuális kérdésföltevéseit, javaslatait nem ártana komolyan venni. Igaz, szerencsére egyre többen „vannak, akik nemcsak látják, de tudják, hogy is lehetne segíteni”. S idézi dr. Pónyi Jenő szavait, aki szerint: „A Balaton vize ma még jó, de hogy jó is maradjon, ehhez tettekre van szükség.” Takáts ezt azzal toldja meg, hogy „A mentésben a legtöbbet a Kis-Balaton és a ráfizetéses Nagyberek visszaállítása, legalábbis újrarendezése jelentené.” Felveti a Balaton-környéki jövő hévizek hasznosításának kérdését is.

Könyve utolsó ciklusában - Magamról és mesterségemről - legszemélyesebb írásai kaptak helyet, a Juhász Ferencnek írt életrajzi levéltől a Bertha Bulcsúnak adott interjúig. Műhely-vallomásokban idézi meg olvasmányait, versírásról, költészetről, a költészet értelméről töpreng, könyvről és olvasásról, könyvtárakról emlékezik. Személyes tárgyai, a becei „kertek teremtő ereje” ürügyén a természetet vallatja, a régi kövek, szerszámok megszólaltatta történelmet idézi meg, s a benne szorgosan munkálkodó ember világot magához-szelídítő akarata, ereje mellett tesz hitet.

Harmóniátlan korunkban Takáts követésre méltó példát mutat abban, ahogy - hétköznapjaival okosan gazdálkodva — fizikaiszellemi egyensúlyra, harmóniára törekszik, s változatlan szenvedélyességgel fejti ki újra meg újra a „hasznos szép”-ről vallott tételét: „Híve vagyok a hasznos szépnek ■ . . Akár kiállítás az, képtár vagy versek. Nem hiszem el, hogy szép az, ami érdek nélkül tetszik. Minden szépnek haszna van. Csak az a hiba, hogy nem mindig veszik észre a szépet, vagyis a szép hasznát.” - írja.

69