Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 1. szám - Tóth Tibor: Föld és termelés

melés gazdaságosságával hozzuk kapcsolatba. Ha a létrehozandó termékekre irányuló igény nagysága bármilyen termék eladását lehetővé teszi, vagy különösen jól megválasztott, akár relatíve magas ráfordítással jelentős piacképes árunövekedés érhető el, akkor az a termelés szélesedéséhez vezet. A termelő érdekeltté válik olyan területek művelés alá fogásában is, amelyeket korábban — alacsonyabb keresleti szint mellett — érdektelenül parlagon hagyott. Következésképpen a termelői értékrendben a „jó” vagy „rossz” föld fogalma bizonyos határok között a „gazdaságos” vagy „gazdaságtalan” fogalom szinonimája lesz. (Mindez persze elsősorban a mezőgazdasági termelés biológiai jellegénél fogva csak bizonyos határok között igaz.)

Az tehát, hogy bizonyos földterület milyen értékelést kap, egyrészt a termékekre irányuló piaci kereslet méretétől, másrészt a ráfordítások gazdaságosságától függ. Maga a gazdaságosság mértéke vagy hiánya ismét csak a piacon dől el. Vegyük most szemügyre azt, hogy a vásárló szempontjából mitől függ valamely áru ára?

A kínálat és kereslet aggregátszintjét mutató ár mindenekelőtt attól függ, hogy az áru használati értéke fontossá teszi-e annak monopolizálását. A kérdés az agrártermékek nagy részénél majdnem felesleges, miután ezek használati értéke a biológia létfenntartásának biztosítékát jelenti. Az e célra felhasznált áruk esetében a ráfordítások alakulása tulajdonképpen közömbös, mivel ezek piacképessége elsősorban használati értékük, anyagi minőségük következménye. Mind az ilyen alapfogyasztási, mind a választékbővítést szolgáló cikkek árát meghatározó fontos elem továbbá ezek tömege. A tőkés korszakban kialakul kereskedelmi szervezetek manipulativ tevékenységétől eltekintve a mezőgazdasági áruk árának szezonális ingadozásai nagyon szorosan kapcsolódtak mindenkor ezen áruk megjelenésének tömegességéhez. A vásárló, a fogyasztó számára tehát döntő, hogy a piac kínálata minél tömegesebb és minél választékosabb legyen, mivel elvileg csak e feltételek mellett képzelhető el a számára minél kedvezőbb árszínvonal létrejötte.

Bizonyos határig egybeesik ezzel a termelő érdeke is, hiszen a tömegesebb értékesítés nagyobb árbevételt jelent. Számára azonban az is kérdés, hogy vajon a termék létrehozásakor megelőlegezett ráfordításokat visszakapja-e az árbevételben, illetve mekkora az ő haszna a felhasznált előleg után. A számítás egyszerű : bizonyos termékért darabonként kapott árbevétel és az adott darab létrehozási költségének különbözete az ő haszna. A haszon nő, ha legalább úgy, vagy jobban nő az ár, mint a költség. Fogyasztói szempontból is kedvező piac esetén az ár lényegesen nem nőhet, tehát a költségeket kell csökkenteni. Ha tehát pótlólagos befektetéssel a termelő a költséget növeli, azt úgy próbálja megtervezni, hogy eredményként annyival több legyen a termék is, és hogy ezáltal az egységnyi termékre jutó költség — a fajlagos önköltség — viszont csökkenjen. Világosan következik ebből, hogy depressziós viszonyok között a termelő költségeit csökkenteni, a létrehozott használati érték tömegét pedig növelni igyekszik, hogy ezáltal, két oldalról is csökkentve a fajlagos önköltséget, lehetőleg biztosítsa a költség és ár közti hasznot jelentő rés változatlanságát. A mezőgazdasági termelés olyan viszonyai között tehát, amikor vagy drágaság, vagy a technikai szint alacsonysága miatt a ráfordítások nem növelhetők, a gazdaságos termelésbőví-51