Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 4. szám - Zentai László: Fodor András: Így élt József Attila
tékelésünk és fejlődésünk tükörképeként bontakoznak ki - a könyv lapjain - azok a versek, amelyek egy - társadalmilag tudatosabb - embereszmény kérlelhetetlen megfogalmazásai. Nem „proletárkaland” a Gát utcai, félig árva gyermek életútja, hiszen közösségbe és a humánumba vetett hitét, éppen ebből a közegből hozta magával. A „köszörűn sikoltó idő” számkivetettjeként, korán meg kellett ismerkednie a nélkülözés és az „országló” nyomor sanyargatásaival. Ha szintézist készítenénk arról a folyamatról - némi önkényességgel amely a 20-as évek elejének - joggal elégedetlenkedő - nemzedékét jellemezte, akkor éppen a „Fiatal életek indulójá”-val kellene kezdenünk: Mi vagyunk az Élet fiai, a küzdelemre fölkent daliák, megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor alattunk ez a régi világ! S a 17 éves költő félreérthetetlen, tettekre sarkalló kiáltását, néhány év múlva, e hang megkeményedő tiltakozása váltja fel, amely - Fodor András szerint - „az egész háború utáni gazdátlan nemzedék” legradikálisabb megnyilatkozása: Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. Ebből a - fokozatosan tudatosuló - folyamatból bontakoznak ki a későbbi osztályharcos költemények, amelyekben az eszme és a küzdelem - világítóan tiszta - igazságai fogalmazódnak meg. Fodor András részletesen elemzi József Attila és az illegális KMP kapcsolatát is. Nem kendőzi el azokat a tényezőket, amelyek - e mindvégig élő kapcsolat - megromlásához vezettek. A vélt és valódi sérelmeket vizsgálva, felsorakoztatva ellentmondásosságaikat. A Sarló és Kalapács „döbbenetesen felelőtlen” jellemzését tárja elénk, s vele szemben József Attila - dacos önérzettel megírt - levelét közli, amelyben Fábry Zoltánt kéri, hogy ne üljön föl az őt megbélyegző támadásnak: „Én az, amivel vádolnak, de még hasonló sem, soha nem voltam”. A könyv hasábjain költő vall a költőről, s közben nyomon követi „a legnagyobb lélek” érzékeny rezdüléseit, szerelmeiben is anyakeresően gyermeki tisztaságát, kapcsolatait, azok emberi és társadalmi vonatkozásait, s e rendszerezés hiteles - teljes értékű. Nem sző legendákat a költő alakja köré akkor sem, amikor elemzi Juhász Gyulához, Kassákhoz, Déryhez, Illyés Gyulához és a Szép Szó-t alapító társakhoz való viszonyát. Különös gonddal és tapintattal közelíti meg Babits Mihály és József Attila kapcsolatát. A makói diák még őszintén közeledik a „Petőfi koszorúi”-t megíró költőhöz, de a gáncsoskodók és a Nyugat „pártatlanságát” féltők egymás ellen hangolják a két költőt. József Attila a Toll című folyóiratban maró kíméletlenséggel támadja meg Babitsot, s bár a későbbiekben vannak köztük közeledési kísérletek, a „hiszen lehetnénk jóbarátok” óhaját már nem válthatják valóra, mert a „Magad emésztő” kezdetű költemény kiadatlan maradt. Fodor András József Attila szerelmi lírájában föltárja az esztétikai és formai szépségeket, s műelemzései valóságos remeklések (Gyöngy, Piros hold körül, Óda, Gyermekké lettél, a Flóra versciklus). A szürrealista látomások mögött mindig ott van „a minden teremtett lénnyel azonosulni tudó” költő, valóságot érző, tárgyi realitása. A feltárómunka alaposságára jellemző, hogy a költőnek Vágó Mártához fűződő kapcsolatát a levelezésükből választott részletekkel illusztrálja, de ugyanilyen mélységgel tárgyalja - a már tudathasadásos költő - Kozmutza Flórához való viszonyát is. A József Attila költészetében megjelenő anyaképről már sokan mondták el véleményüket. Fodor András az újra fölfedezés nemes szándékával közeledik két vershez, amelyek talán a József Attila-i érzésvilág szélső pontjain nyugszanak. Választásában jól érzékelteti az anya hiányát borzongatóan fájlaló és a kétségbeesésben vádaskodó vallomás (Kései sirató) hangját, ugyanakkor a másik véglet hangütését, a „Mamá”-t, amelynek „hallatlan közvetlensége”, világirodalmi rangúvá emelte a költeményt. A költőutód figyelmét nem kerülte el a „szárszói tragédia” vitatottsága, s az 1975- ben végzett kutatásaival kívánja egyértelművé tenni a megváltoztathatatlan tényt. Fodor András József Attilával vallja: „énvelem a hűség van jelen". Ennek tudatában mutatja fel az életmű teljességét. (Móra Könyvkiadó, 1980.) ZENTAI LÁSZLÓ 78
