Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 4. szám - Zentai László: Fodor András: Így élt József Attila
részt az uradalom utasításai, tilalmai hatására lett jellemző eleme a vidék népi építészetének, a sár és a zsúp. Takács Lajos forráshasználatának példamutató volta abban van, hogy az ilyen és hasonló megállapítások, elemző következtetések mindig a levéltári és a helyszínen gyűjtött (recens) adatok „szembesítéséből” formálódnak. A recens adatok segítségével tudja értelmezni az olykor eléggé talányos szóhasználatú iratokat, és viszont: az uradalmi instrukciók, paraszti vallomások, szerződések stb. ismertetésében tudja megfogalmazni kérdéseit, amikor a paraszti emlékeket faggatja. A helyi, a regionális és az európai kutatásokat gazdagító eredményeinek számontartásán túl ezt a módszertani újítást-megújulást említhetjük a néprajztudományban legmaradandóbb érdemeként. (Somogyi Almanach, 27-29. szám - Kaposvár.). SZILÁGYI MIKLÓS Fodor András: így élt József Attila A Móra Könyvkiadó népszerű, „így élt...” sorozatában találkozhattunk már olyan lírai monográfiákkal, amelyekben - a költőutód jogán - vallottak szerzőink klasszikus irodalmunk egy-egy kiemelkedő egyéniségéről (Keresztury Dezső, Bertók László). S most Fodor András vállalkozott arra, hogy „az adott világ varázsainak mérnöke” előtt tisztelegve, őszinte vallomással bizonyítsa: József Attila küldetése, történelmi elhivatottsága és a belső meggyőződéshez való töretlen hűsége - nem volt hiábavaló! Fodor András találkozását az élet, az emberiség és a magyarság értelmének hűségére tanító József Attila-i költészettel, az 1942-43-as tanévre tehetjük, hiszen „A nemzedék hangján” című könyvében ő maga tárja fel előttünk e kapcsolat megszületésének körülményeit. A kaposvári gimnázium tizennégy éves - már évek óta verselő - tanulója, egy padtársi „kaján árulkodás” következményeként, megmutatja verseit magyartanárának, H. Kovács Zoltánnak. A Szeged környéki dialektusban beszélő tanárember elolvassa „a félve átadott kék borítású füzet” vallomásait, s a diákköltő továbbsegítő mestereként, a szárszói tragédia után öt esztendővel, József Attilát jelöli meg. A klasszikusok mellett, mint mondta: „József Attilától lehet nagyon sokat tanulni!” Fodor András számára sorsdöntő jelentőségű volt ez a találkozás. A felszabadulást követően - Fodor András költészetében is nyomon követhető. „Az utca és a föld fia” költőjének eszméitől „átitatva”, előbb emléket állít az 1922 nyarán Kiszomborban tanítóskodó, csőszködő és napszámoskodó költőnek (Kiszombor, József Attila), majd - néhány évvel később- az „Ének József Attiláról” című versében elénk tárja a teljességében felvállalt örökséget: „Eleven szívünk őrzi, nem az emlék, / micsoda hősi szolgaság, / hogy önmagát magáért nem kímélve / sötét erők közt hadakozva védte / az eltiportak igazát.” Fodor András már a Nagy Emberek Élete sorozatban megjelent „Szólj költemény” című könyvében is nagy jelentőséget tulajdonított a származásnak, a gyermekkori élmények meghatározó erejének. József Attila esetében megcáfolhatatlan tényeket sorakoztathatunk fel, de az életrajzi adatok monográfikus feltárása csak akkor válhat igazán közkinccsé, ha azt olyan gondosan - a legapróbb részletekre is figyelve - végezzük el, mint ahogy — új könyvében - Fodor András teszi. Hittel, alázattal és az azonosulás legtisztább szándékával közelíti meg e tragikusan rövid életút minden mozzanatát. A kort, amelyben a költő „kínjai” a társadalom meghasonlottságaira vezethetők vissza, hiszen magától, József Attilától tudjuk: „ím itt a szenvedés belül, / ám ott kívül a magyarázat”. Fodor András a dokumentumokkal alátámasztott életrajz hitelességén túl, a kor géniuszának egyetemes emberi megnyilatkozásait kutatja, abban a fasizálódó világban, ahol „a dolgos test, s az alkotó szellem” antagonisztikusan szembekerült egymással. Könyvében drámai hitelességgel bizonyítja, hogy a társadalom szülte „fondor magány” útvesztőiből miként tudót' József Attila kiemelkedni. Párhuzamosan halad az életrajz és mű egészén, s azokat a strukturális elemeket vizsgálja, amelyek - összefüggő egységet alkotva - meghatározták költői pályáját, önismeretünk, önér77
