Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Papp István: Pákolitz István: Bögrésdiákok

katolikus erkölcs alapkövetelményei felöl nyeri el jelentőségét és értelmét. A Confiteor mégsem a kárhozattal fenyegető főbűnök és a tisztítótűzzel kecsegtető delictumok tisztességes számbavétele csupán. Egy lírikus vallomásait olvassuk gyermekkoráról, ahol a hangsúly nem a felidézett történeteken, hanem az események mögül kirajzolódó, egy szűkebb közösség életét átfogó világkép minőségén van. Ez a minőség egy, a közösség minden tagjára érvényes erkölcsi szabályrendszert takar, amely mögött a keresztény etika alappillérei állnak. A „ne ölj” és a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” erkölcsi parancsain állva a világ dolgai valóban áttekinthetőek, s mégis tele van az élet feszültséggel. Pákolitz ragyogó érzékkel ábrázolja e feszült ívű harmóniát. Az élesszemű, de épp tisztaságában naív gyermeki gondolkodás és a mindennapi életben - profanizálódó erkölcsi imperatívusok párhuzamos vonalai között lüktet ez a feszültség, a maga végletes, de könnyen kibékíthető ellentéteivel. A templom ugyan az Isten háza, de a felnőttek a pad alá köpnek, a nagymama fennhangon morzsolgatja rózsafűzérét a klozetton, a szomszéd gyerek „csak úgy” odarondít a templomtoronyba. A valóságban kiélezett ellentétek, mint például gazdag és szegény, zsidó és keresztény, ebben a világban nem nőnek a puszta tényszerűségük fölé, hanem humorrá és játékká oldódva tompítják élességüket. A gyermek gondolatvilágának erős érzelmi szálain peregnek az események, nem egy központi mag köré sorakozva a klasszikus realizmus időrendjén, hanem az asszociáció rendszertelen, de nagyon is jellegzetes időközein.

Az ábrázolt világ hitelességét a mű nyelvének szuggesztivitása hordozza. Az élőbeszéd természetességét adja vissza Pákolitz, s ezzel a két világháború közötti dunántúli község nyelvi kultúráját rajzolja olvasói elé. Egy német nemzetiségű közösség jellegzetes fonetikájú „magyarításaitól” a népnyelvi argón keresztül egészen a ma már ritkaságszámba menő népies kifejezésekig ível ez a szuggesztív előadásmód. A stílus végig tartani tudja a lírai alaphangot, s ezzel hitelesen közvetíti annak a világnak az atmoszféráját, amelynek írott és Íratlan erkölcsi törvényein állva a gyermek értéktudata kifejlődhetett. Az ,,erősen fogadom, hogy többé nem vétkezem, és a bűnre vezető közeli alkalmat elkerülöm” kötelező fogadalma így nem egy gyorsan

„letudható” külsőség csupán, hanem az élet rendező elvei közé tartozó magatartás. Ilyen értékrendszerrel a tarsolyában vállalkozhatott Pákolitz István arra, hogy nekivágjon a „nagyvilágot” jelentő bögrésdiákéletnek.

A Bögrésdiákok az író „koszt-kvártélyos” ifjúságába ad betekintést. A jezsuita gimnáziumban „a legszentebb hivatásra érdemes” tanulók készülnek Isten szolgálatára. Egy cél lebeg mindenki előtt: kiválónak lenni mind sportban, mind tanulásban. Az ép testben ép lélek elve teljes komolysággal uralja a gimnázium pedagógiáját. A minden tekintetben kiválóvá válni követelménye a tanulókra egyaránt érvényes kötelmet jelent, s ehhez egyenlően adottak is a feltételek. „Kizárólag a tudás számított, más semmi” - írja Pákolitz. Kiválóvá te hát nem elsősorban a kiválasztottság, hanem a tisztességgel és becsülettel elvégzett munka tehet. Ilyen szellemi és erkölcsi légkörben nevelődtek a fiatalok a kalocsai jezsuita gimnáziumban, ahol a szerző ifjúságának legfogékonyabb éveit töltötte. A Bögrésdiákok ennek az időszaknak naplószerű feldolgozása, ahol az írások külön címmel ellátott, önmagukban kerek történeteket ölelnek fel, s így nem alkotnak egy jól kitapintható eseményláncot, hanem mozaikszerűen egymásra épülve rajzolják elénk egy kamaszember értelmi és érzelmi fejlődésének leglényegesebb állomásait.

A „jezsuita atyák gimnáziuma” a feltétlen hit és engedelmesség elvére épült. Pákolitz István ennek a fegyelmezett világnak jellegzetes szereplőivel ismertet meg bennünket. Egyik oldalról az oktató páterek szigorú, de kizárólag a tanulók épülését szolgáló pedagógiája, másik oldalról a hallgatók nemes és nehéz igyekezete, hogy minden alkalommal felülmúlják előző napi teljesítményüket. Az osztályelső nem kiközösített talpnyaló, hanem egy centurio kapitányaként tisztelt hadvezér a tanulók szemében, s mindenkinek egyetlen vágya, hogy holnap ő állhasson a helyére. Egészséges és minden tekintetben becsületes versenyszellem uralkodik, ahol a bic Rhodus, bic salta erkölcsi tartását tanulják és vállalják a diákok. Természetesen a szentlélek nem mindenkire veti egyformán „árnyát” („a szentlélek megárnyékoz” - mondja az ének), nem mindenki képes „Szűz Máriá-s” tisztasággal és feltétlen hittel egy életet áldozni Isten szolgálatára. Többen kilépnek, mielőtt pappá szentelnék őket, mert úgy ér-72