Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 4. szám - N. Horváth Béla: Tüskés Tibor: Mérték és mű
zik, hogy becsületesebb vállalni a kétségek keresztjét, mint alakoskodni egy életen keresztül. Az eredendően „skrupulózus” alkatú Pákolitz azóta is hordja keresztjét. A bögrésdiák-életben nemcsak a diákságot, hanem az „életet” is vállalni kellett. Távol a szülői háztól, kosztos-növendékként különböző családok eltartottja lenni, nagyfokú kiszolgáltatottságot jelentett. Tágabb értelemben a társadalom gazdasági és politikai ellentmondásai is benne vannak ebben a kiszolgáltatottságban. Pákolitz István finom arányérzékkel rajzolja ezt az „életet” az események mögé. A kontúrok itt sokkal élesebbek, mint a Confiteorban, de a Bögrésdiákok elsősorban nem társadalomrajz, hanem élet-rajz. A mű szemléletmódja alapvetően etikai tartalmú. Minden történet mögött erkölcsi mozgatórugók állnak. A tökéletesen tiszta, önfeláldozó és érdeknélküli barátság a kamaszkor nagy lendületű próbálkozásai közé tartozik. A napló Amicus aeternus fejezete állít felejthetetlen emléket e „mai napig melengető utópiának!’. A barátság személyiségformáló szerctetélménye mellett az életkor legfontosabb állomása Ady Endre költészetével való megismerkedés. A könyv legjobban sikerült lapjai közé tartozik az Ady-élmény részletes nyomon követése. A „dekadenciamérgezésre” fogékony fiatalember wertheri érzelmekkel búskomorkodik „A kritikaírást szolgálatnak, az élő irodalom szolgálatának tekintem. Nincsenek mintáim, példaképeim, előítéleteim, föltételezéseim se az értékelésre, se a megírás módjára vonatkozóan; mindig a mű érdekel, a műből szeretnék kiindulni.” Tüskés Tibor új tanulmánykötetének bevezetőjéből idéztük a fenti sorokat. Mi tagadás, napjainkban, mikor egyre többet olvasunk, hallunk a kritika válságáról, az alkotók és a kritikusok tán örök életű, de egyre inkább elmérgesedő kutya-macska viszonyáról, némileg meglepő ez a határozott fogalmazás — (már a kritikusi normák evidenciája miatt) - ugyanakkor szívmelengetően rokonszenves ars poetica. Tüskés Tibor immár negyedszázados kritikusi, irodalomtörténészi pályája a magyar irodalom és elsősorban a mai magyar irodalom köré szerveződik. A Zrínyi-életrajz, a Kodolányi-Az eljátszott öregség bűnbánó halálhangulatán. A „koránál és név eltet és étiéi fogva” BŰN-re érzékeny fiatalembernek „igen nagy gondot és lelki tusakodást okozott” Ady „iszonyú nyavalyája”. A makulátlan erkölcsi eszmények igézetében élő ifjú számára semmiképpen sem „imponálhatott” a költő magánélete. E „sziklányi súlyos problémákkal” a vállán is védelembe vette Adyt a félremagyarázókkal szemben, de vallotta, „...hogy mégiscsak az a nagy kunszt, ha az egetverő művészettel égigérő erkölcsiségű jellem és emberség párosul”. Pákolitz Ady-élményében az etikai kérdések így sokkal nagyobb súllyal szerepelnek, mint az esztétikaiak. Bár első önálló verskísérletein kimutathatók az Ady-hatás jelei, az élmény központi magja nem esztétikai természetű. A Confiteor és a Bögrésdiákok megírásával az író életműve jelentős értékekkel gyarapodott. A Confiteor csak a legnagyobb Pákolitz-versek mellett említhető, nyelvi gazdagságával és a vallomás manapság kihalófélben lévő műfajának felélesztésével irodalomtörténeti távlatokra is igényt tarthat. Szerencsés az az író, akit ilyen művel ajándékoz meg a múzsa, s szerencsés az az olvasó, akit c könyvtermelő világban alkotótársnak szemel ki a sors. (Kozmosz Könyvek, 1980.) PAPP ISTVÁN 73 Tüskés Tibor: Mérték és mű monográfia mellett a kortársakról, az első kötetesekről (is) szóló kritikái, tanulmányai jelzik érdeklődését és figyelését, az élő magyar irodalom ügye melletti elkötelezettségét. A Mérték és mű húsz év összegyűjtött kritikáit, esszéit, emlékezéseit, recenzióit tartalmazza. A különböző műfajú írások nem kronológiai sorrendben követik egymást, hanem tematikus egységeket alkotnak. így alakul ki egy sajátos időrend, az eszmények és az utódok egymáshoz kapcsolódó láncolatából. A mesterek nyitják a sort, jelezve a pályakezdő Tüskés tájékozódási pontjait, majd az elődök, s a kortársak következnek. A folytonosság, a jövőbe tekintés szimbólumaként is felfogható, hogy a kötetzáró tanulmány a mai költők (1972) pályakezdéséről szól.
