Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Leskó László: Bohuniczky Szefi és az Iszony

sok, nővérek) belterjes élete, mely konzerválja a beretvási tisztátalanságot. Az individualista főorvos vezetési módszereiben ugyanaz az ambivalencia van jelen, mint úgynevezett „társadalmi életében”. Az erővonalak így rajzolják ki ezt a mikroközösséget: Beretvás egyenrangúként kezeli a dzsentroid Szarvas doktort, távolságot tart az alacsonyabb sorból származó Málosyval, a lelki szadizmusig antihumánus Sasy Klárához, a volt főorvos rajta átlátó lányához, szeretője a Pestről szerződtetett új nővérnek, stb... Magda szenvedő, már-már szkizofrénikus tanúja e viszonyrendszernek is. Helyzetén alig változtat az, hogy anyává lesz. Kapcsolatuk kátyúba jut a beretvási magánélet zűrzavara, közéleti „rókasága” miatt. A robbanás azonban nem végződik halállal, legalább is biológiai értelemben vett halállal nem. Magda ugyan megpróbál élni a pszichológiában büntető hallgatásnak ismert fegyverrel és a nemi szabotázzsal, de kora viszonyai között végül is „lázadása” kudarcba fullad; azt a női szerepmodellt kell másolnia, mely a koráé... Három év telt el, s nincs remény.

BOHUNICZKY ÉS NÉMETH LÁSZLÓ

Irodalomtörténetileg sem érdektelen találkozás volt ez. Farkas Zoltán beszélt Németh Lászlónak a „nagyszerű asszonyról”. Németh így örökíti meg ismerkedésüket: „Ez a nagyszerű asszony és rendkívül tehetséges írónő, akihez új barátom még betegségem előtt bevezetett, Bohuniczky Szefi volt, azt hiszem, egyetlen nő, aki a háború óta valami »irodalmi szalon«-félét tartott fenn Magyarországon... Szefi férjét a kommün után nyugdíjazták, s most diákokat tanított, s az asszony novelláit gépelgette gyengén fizető folyóiratok számára. Albérletben laktak a Vérmező közelében, a házigazdájuk egy munkanélküli ős-tanárjelölt, az végezte körülöttük a bejárónői feladatokat is. Két sötét udvari szobájuk volt, melybe hosszú dörömbölés után egy fürdőszobán át lehetett behatolni, a kád előtt függöny, hogy a befelé tuszkolt vendég mégse az írónő legintimebb bútordarabján kezdje az ismerkedést... Ez a két ember a társas estékért élt... Szefi szépen beszélt, eleven dunántúli hangsúllyal, ahogy csak a parasztnyelv hallásához szokott műveltebb vidéki tud...” (Ember és szerep)

A Németh László-i „Szerettem az igazságot”-attitűd azonban ezt is leíratja: „Az időölés mint társas műalkotás, ha léhább is, sok tekintetben igézőbb, mint az írás... vannak írók, akik az írást a pletykázás és fecsegés kényszerű intermezzóinak tekintik csak. Akikkel Felsőgödön a Szefi barackfái alatt összeültünk, féligmeddig ilyen írók voltak...”

E fullánk — milyen jellemző! — nem irritálta Bohuniczy Szefit, aki gödi közös nyarukat mindvégig családiasnak érezte, s így írt a „csípésről”: „Hiába hecceitek ellene, amikor az Ember és szerepben bennünket is mulatságossá tett, mi barátai maradtunk” (Jelenkor, 1962/6. sz.). A „Bohuniczky-kör” ismertette össze Némethet Babits Mihállyal, s próbált közvetíteni a két író között akkor, amikor viszonyuk megromlott. (Németh szerint Babits tanulmányt akart íratni vele Török Sophie munkásságáról, ez okozott szakítást köztük.)

A barátság intenzív szakaszában ilyennek mutatkozott Németh László a Bohuniczy-memoár szerint: „Laci arca... panaszkodott. Világosan kifejezte, hogy a maga elé állított feladatokból elpocsékolt egy teljes napot. De sokszor láttam

53