Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Laczkó András: "Ítéletem, hogy őt kimondjam": vázlat Ágh Istvánról

ságos, zaklatott, egy hatalmas zuhanás költői felidézése, de a kavargást már az új tudás váltotta ki. Ä2 amit mottóként Arthur C. Clarkétól kölcsönzött: „Mert a világegyetemnek kétféle megjelenése van — méretei és mindent elsöprő, észbontó bonyolultsága. Felszámolván az elsőt, szemtől szembe találjuk magunkat a másodikkal,” Ágh számára konluzióként jelentkezett, hogy ennek tudatában keresse létünk és életünk értelmét. Következmény a gondolatmenet elmélyülése, a távolabbi asszociációk gyakoribbá válása. Ugyanakkor az alapvető emberi kapcsolatok megörökítésére nagyobb teret kap. A család, a szerelem, a barátság elengedhetetlen létezési közeg, eszköz és cél a megvalósítható boldogsághoz. A szülők iránti szeretet és tisztelet dokumentumai a Bárányarcú sárga házunktól az Apám órájáig végigkövethetők. Azután a nagyobb család és a példakép költő-testvér alakja jelenik meg fontos lírai motívumként (Szülőhazánkra vall, Családi csonka kör, Még csonkább családi kör). Majd a szerelem (Nászinduló az Ó-Hungáriában, Ál, Dél növénye, A szerető nevére) és a gyerek (Jóslatok az újszülöttnek). Mindezek az élet igenlése melletti argumentumok. Ugyancsak érveket talál a világ, a szülőhaza, a földkerekség és az emberiség nagy kérdéseinek vizsgálatához. A lét körül forgó gondolatainak magja, hogy élni érdemes és értelmes cselekedet, ugyanakkor — mint ember — nem szabadulhat a vízióktól, a belső kétségektől. Jó példa erre a Következel? következem?: „Következel, következem... / Furcsa ellenség tizedel meg, / ha, ki majd rámlő, nem lelem. / Kivel is verekedjek?” A vitalitás nem fedheti el a tragikumot. Azért sem, mert a költő szerint ez is az egyén és a közösség javára fordítható. Ennek nyomán került az eddigi életmű fölé összefoglaló címként a Boldog vérem. A költői én feloldódik a Földben, kozmikussá nő, világgá lesz, vérét adja, hogy elmondhassa: „boldog vagyok / szülni is tudtam / egy kimondhatatlan gondolatot / én férfinak fogantatott / mikor e vér / nem is vér hanem fehér / virág túl korán nyíló hóvirág.”

A világegyetemre tekintés lehetséges útjai közül Ágh többet kipróbált. Nagyszívű asszociációkkal, groteszk képekkel, fogalmak sorakoztatásával, itt-ott redukcióval akarta visszaadni a bonyolultságot. Ebből olykor nehezen fejthető képek, gondolatlabirintusok keletkeznek. Líráját karakterizáló vonás a jelképteremtés, de nem mentes az absztrakt jegyektől sem. Épp ezért lehetetlen szinte az utóbbi verstermést (különösen a Jól vagy? (1977) anyagát) lírai típusokba csoportosítani. Látomásai tömbszerűen állnak, mindegyik egy teljes egész. Ez eleve kizárja az ismétlődést, az apró cserepekből való összeállítást. Mint minden nagyra törő költő, a törvényt faggatja. A logika, a zártság, a lényegre törés kerül előtérbe, s ezt hevíti vallomással. Természetes közvetlenséggel találunk így ontológiai problémákat költeményeiben. Lírai énje a mindennapok kényszere fölé akar nőni. Kézenfekvő, hogy ebben a képzeletre támaszkodjék, de Ágh realitásérzékét épp az mutatja, hogy képes a fikcióval szemben az empirikus lét józanságát kiemelni. Utánagondolva, világos, hogy itt a feloldhatatlan dilemmáról van szó, a köznapi és a „megemelt” élet közti áthidalhatatlan szakadékról:

itt már élni nem lehet,

és én meg még naivul tekintem,

akár az anya gyermekét,

Zöldbe zsendülő földgömbjét az isten, hogy itt még élni érdemes.

46