Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Laczkó András: "Ítéletem, hogy őt kimondjam": vázlat Ágh Istvánról

lehetőségeit kutatja. Minél nehezebb terheket rak vállára a magány, annál jobban vágyik a boldogság és a szeretet után. Versei egyre inkább túlmutatnak a valóság, a jelenségek felszínén, metaforái, képzettársításai egy irányba „húznak”. A mélyebb, az állandóbb igazságot akarta megragadni. Olvassuk el így Az utolsó hónap ünnepei egyik szakaszát:

Rongyos gyerekek osonnak gyertyás

papír dobozokkal, évezredes időből csörögnek

ki a pásztorok. Idő és tér megszűnik.

Halhatatlanná és felbonthatatlanná mer évülünk a szeretetben. Mindannyiunk szemében ugyanaz a fény. Egyre valószínűtlenebbé változunk, fetünkre csákó kerül, szánkba trombita. így lesz zavartalan az átváltozás, a pontos beilleszkedés az új év hajnalának menetébe, amikor senki sem idegen, mint a nagy tüntetések sorai között.

Tagadjuk a tnagányt.

Kulcsszavak vannak ebben a versszakban: idő, tér, halhatatlanság, átváltozás, magány. Keretei a múlandóságnak és az állandóságnak egyaránt. Nem véletlen, hogy épp a híres párizsi néprajzi múzeum, a Musée de l’Homme egyik leletének látványa után ír a haláltudatról és az elszántságról. Nagyobb hangsúlyt nyilván az előző kap, hiszen a költő életútjának azokhoz az éveihez érkezett, amikor az egyéni élet halálraszületettségének felismerése kikerülhetetlen. A Sivatagi testamentumban így azonosítja a Megváltót az élet útján végighaladó emberrel, kit nemcsak a világ értetlensége feszített keresztre, hanem az út után várakozó „iszonyú csönd” is. A Museé de V Homme-ókbxsban összevont versek alaphangja ez, bizonyítva, hogy Ágh a tragikus sorsokhoz vonzódik, a szenvedésben azonosul modelljeivel. Ezek a konkrét, a múlttól a jelenig ívelő sorsképletek vitathatatlanná teszik, hogy a nagy törvényekkel való szembesülés nem eredményez mindig testetlen absztrakciót. Ágh a születés és a halál közötti útról nem tér le, nem lép túl az evilági gondok és küzdelmek terén. A Lamentáció a kutyákért személyes tépelődéshez vezet el, jelképteremtő erővel. Az én erdőmben nyílt személyiséggel szólal meg. Vagyis mindig közvetlenül jelen van verseiben, domináló igeformája az egyes szám első személyű. így vívja önnön harcát a boldogságért, a magány megszűntetéséért, a halálon győzedelmeskedésért. A kétely, a kétség persze megmaradt, s ha lehet, még fokozódott is. Egyre több az ellentmondás, a negatívum, amelyeket meg kellene szűntetni vagy legalábbis átváltoztatni. A hullámzó és spirális költői előrehaladás egyik kiemelkedő példája a Tejem /ó'Zé-ciklus. Összefoglalja a kontroverziákat, a komor emlékekkel és tényekkel szembehelyezi elszánását, az otthonná lakott világ eszményét.

Aligha lehet túlzás ezután, hogy Ágh líráját áthatja az élet himnikus tisztelete. Akkor is így van, ha az óda vagy a himnusz ritkább, az átokvers, a sirató gyakoribb. Épp így tudja szinte ősi indulattal támadni a sötétséget, a pusztulást. Ennek jegyében írt összefoglaló verset, Üdvözlet az embernek címmel. Ez is vál-45