Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Laczkó András: "Ítéletem, hogy őt kimondjam": vázlat Ágh Istvánról

ményeinek megragadó ereje. Egy-egy megkapó képsor utáni összegzés új fényt ad az egész versnek, más minőségű kapcsolatokat villant fel. A tárgyi-természeti világ ekként túlmutat önmagán, benső érzések, fontos gondolatok hordozója lesz (Ablakkeretben, A meglesett vad, Gesztenyefa, A csendes eső nyomorúsága). A mese és a játék között Ághnál egyenesvonalú a kötődés. Mindkettőhöz elengedhetetlen a képzelet szökdelése, az eredeti, meghökkentő asszociáció. Az ilyesfajta játék szinte állandó forrás a költő számára. Egyhelyütt a nyelvi játékosságra helyezi a hangsúlyt, s fölcserélhető, töredezett, kihagyásos sorok, majd puszta hangok, hátrafelé írt szavak kerülnek verseibe. Ezek közül fontos tartalmat kifejező voltával a Három hír emelkedik ki. Másik törekvését ebben a tekintetben a Krumplinyomó-huszár ciklus jelzi. Itt a társművészettől, Schéner Mihály műveitől kapott inspirációkkal folytatódik a játék, szavakkal, rímekkel, ötletekkel. Érződik ugyanakkor egyfajta komolyság, férfihoz illő céltudatosság ebben. Különösen a címadóban kerül elő a keresés, a cél érdekében végrehajtott tett: „Hova vágtat a krumplinyomó-huszár? / — Amerre az esthafnál csillag áll. // Mit akar ott a krumlinyomó-huszár? / — Azt hiszi krumpliföldre lel talán. // A csillagon krumplit sosem talál! / — Hát elmegy más csillagra azután. // Ha ott se talál, akkor mit csinál? / — Felhőt nyom a krumplinyomó-huszár.”

A keresés adekvát állapota a költőnek. Azért is — mert mint utaltam rá —, követőjéül szegődött annak a lírának, amelyik az ötvenes években a népköltészetből kiindulva teremtett sajátos modernséget, hogy azután kedvezőbb időkben áthasonítsa a huszadik századi európai költészet eredményeit (a saját eredetiség megőrzésével). Talán ebből az egymondatos jellemzésből is kiderült, hogy Nagy László és Juhász Ferenc művészetére kell gondolnunk. Nemcsak gyanítható, de kifejezett rokonság vehető észre a Harangszó a tengerészért és Juhász Ferenc: Szarvassá változott fiú és Nagy László: Zöld angyal című hosszabb kompozíciói között. Leírták már, hogy gondolatiság, képi megjelenítés tekintetében „egyikkel sem vetekszik”, de mondandójának kifejtése, költői megvalósítása önállóságot mutat. Második kötete nyomán Vas István dicsérte azért, hogy testvéröccsként meg tudta teremteni és őrizni „szuverén költői létét.” Ugyanő mondja, hogy az idősebbekhez mért költői világ szűkebb és szolidabb, de ezen belül „makulátlan” versek sorozata olvasható. A szolidság és visszafogottság épp a keresés állapotából következett. A tündér megkötözése (1971), majd a Jóslatok az újszülöttnek (1973) meggyőzően bizonyította, hogy minden helyzetből elérhető a „nagykorúság”, valamint azt is, hogy a helykeresés csak akkor vezethet célhoz, ha személyes szituáció az indítója. Negyedik kötetében erősödött fel igazán a küzdés, a nekifeszülés a világnak és dolgainak. A könyv egyik külön figyelemre érdemes versében, az Elveszejtve és szabadon című nagyigényű képekben szólt a gyermekkor eltűnéséről, a hazatérés élményéről, s az itt mégiscsak „hazára találok” vágyképéről. A képekben dac és keserűség rejlett, s épp az ilyen érzések nyomán kellett eljutnia a tanulsághoz, hogy az elégikus, kesernyésebb hangnem voltaképpen bezáródás, s nem csupán a monotonság kísértése miatt, hanem a felmenő pátosz megjelenése okán is. Ágh tudta, hogy számára a továbbvivő út a legnagyobb, önleleplező őszinteség önmagával szemben. Csak ekként mérhette fel a történelmi helyzet és az egyéni élet ütközőpontjait. Azaz, a költőnek a múlt és a jelen szembesítése nem egyszerű emlékidézés már; az „aranykorba vezető” irány

44