Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Szilágyi Miklós: Adatok a sárközi népművészet felfedezéséhez

(A „Tolnavármegyei Múzeum” a népművészeti tárgyak terjesztéséért). A sárközi népművészet tárgyainak ennyire gyakorlatias célú kiállítása és az „utánrendelésekre” való felhívás korántsem egy kínálkozó lehetőség alkalmi kihasználása volt a végleges múzeumépület avatása, és a gyűjteményi — (s ami ekkortájt még ugyanazt jelentette: a kiállítási) — rend kialakítása után közel két esztendővel. Amikor a múzeumalapító ősrégész, Wosinsky Mór (1854—1907) néhány közvetlen munkatársa segítségével, lényegileg azonban a maga impozánsan nagyvonalú megyei múzeum-koncepciójának részeként felvázolta az ideális gyűjteményi rendet, s az anyag összegyűjtése érdekében társadalmi mozgalmat kezdeményezett, az „iparművészeti osztály” megszervezését is a legfontosabb feladatok egyikének tekintette. A megye iparosaihoz címzett felhívása (melynek első fogalmazványa Wosinsky kézírásával őrződött meg, s egy bővebb változatát a Tolnamegyei Közlöny 1898. febr. 27. száma is közölte), arra biztatta az ambiciózus és technikailag jól képzett iparosokat, hogy sikerültebb termékeiket — „műremekeiket” — küldjék be a múzeumba, ahol állandó kiállításon fogják majd bemutatni, és megrendeléseket is közvetítenek. A megye iparosainak „képzését” azzal is segítette a múzeum igazgatósága — ezt is részletezték a felhívásban —, hogy a kulturális kormányzat és az országos szakmúzeum támogatása révén „a műiparnak minden ágába vágó műremekeket” igyekezett megszerezni kiállítási célra, ezeket évente cserélni akarta, s így — indokolták — „a műízlés fejlesztésére állandó alkalom nyújtatik” az érdeklődő iparosok számára. Az ízlésfejlesztés persze nem valamiféle általános-esztétizáló célként fogalmazódott: „Tartsuk szem előtt a mennyire csak lehet nemzeti irányunkat, a magyar stílt — hangsúlyozták —, alkalmazzuk ezt megfelelő műízléssel, a hol csak lehet, s akkor áldoztunk a nemzeti eszmének a magyar ipar terén is.” A Tolnavármegye (1898. febr. 27/2.) — kommentálván a felhívást — egyidejűleg olyan értesülését közölte, hogy a „nemzeti irányt” érvényesítendő Wosinsky Mór „egy magyar stílű szobát is fog berendezni a múzeumban, melynek összes bútorzata és fölszerelése teljesen magyar stílben lesz elkészítve a helybeli iparosok által”. Vagyis: ebben az enteriőrben elrendezett tárgyakat ajánlotta megvételre a múzeum, s közvetítő szerepével a közönség és az iparosok érdekeit egyaránt szolgálni akarta — ezért dicsérte meg az újság „az életre való eszmét”.

A „nemzeti ízlés”, a „magyar stíl” szolgálata és a mai múzeumtól idegen közvetítői szerep vállalása jelenti a hátterét a múzeum egy másik kezdeményezésének: a népművészet — a háziipar! — hasonló tartalmú pártfogolásának. Röviddel az idézett felhívás után (az iktatás dátuma 1899. ápr. 20.) körlevélben fordult az iparművészeti osztály a sárközi falvak jegyzőihez:

Igen tisztelt Jegyző Űr!

Tolnavármegye múzeumában az erdélyi kalotaszegi varrottas forgalomba hozatala módjára, a sárközi szőttesből egy gyűjteményt óhajtanánk kiállítani, hogy ez által előállítatni szokott, lehetőleg minden fajtabéli és mintázatú szőttes helyet fognem ismerős, itt azt megismerve czélszerű és díszes voltának tudatára ébredve, minél több megrendelést tehessen, s így ezen specziális vármegyei háziiparunk általánosabb keresletnek örvendhessen nemcsak, hanem maguk az ezzel foglalkozók anyagilag is segítve lennének.

2

17