Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 3. szám - N. Horváth Béla: Pákolitz István vargabetűi
ból idézünk: „Vérseimben a problematikus, kiélezett emberi helyzeteket, magatartást, a küzdelmet, a folytonos jobbratörés igényét, ennek megközelítését akarom megfogalmazni.” Ezt láthatjuk a szerencsés kézzel a Vargabetűk mellé helyezett Folyamatos racionálisan puritán fogalmazású igazságaiból is: ... A Szélmalom tékozló izgágaságunk újratermelődése. ... A Szélmalom elleni harcról aligha lehet lemondani. A nem mindig jelenlevő kötetkompozíciós szándék itt a versek egymásutániságával a vargabetűk keserű igazgságai után újra a készenlétet, az izgágaságot sugallja. A kötet számvetés jellegű, a versek azok köré a pontok köré tömörülnek, amelyek Pákolitz költészetében állandóan jelen vannak. Otthonok címmel egy ciklusban kaptak helyet a Paksról, a falusi emlékekről, a szülőkről, a kalocsai bögrésdiák-korszakról szóló versek, s az immár otthonná vált nagyvárosról, Pécsről írottak. A falusi élmények fanyar, máskor harsány humorú megjelenítése különös ízt ad ennek a ciklusnak. Pákolitz költői-emberi hitvallása szerint a rangot — az igazit, az emberit — a megszenvedés jogán lehet elérni. A Rang című ciklusban ezt a sorsukkal deklarálják- igazsággá az egymás mellé helyezett példaképek, mesterek. Berzsenyi szenvedi a messziről dörgő, vidékiségről kioktató „sandán zord criticus” ítéletét. (Exodus). Ugyanez a sorsa Tivadar festőnek, akit a „nagyeszű értők biggyesztése biztogat. ..” (Posztumusz-üdvözlet). Jóllehet csalódottság, mellőzés a részük a példává váló elődöknek, mégis vállalnak valamit, az odafigyelő vigyázást, az idétlenül kurjongató, az Akácosúttal sírvavigadó világban. (Jelenvaló). Vagy ahogy a Várkonyi Nándor emléke előtt tisztelgő Oszlop-ban megfogalmazza: ... végső percedig hűségesen-állhatatos Dologtevő; oszlopaidon megírvák az emberi Küldetés Jelei: Munka, Tehetség, Tudás, Alkotás és Tisztesség; Ez a küldetés, a felelősségteli készenlét Pákolitz István etikájában a messzenézés igényével párosul, s az emberi lét pillanatonként változó örömeiben, tragédiáiban, a megszenvedett vargabetűkben költői igazsággá, magatartássá válik. Kínálgató címmel jelent meg ebben az évben Pákolitz új kötete, amely gyermekverseket tartalmaz. Ma már szinte közhely, hogy a gyermekirodalom nem azonos a gügyögéssel. Weöres Sándor, Kormos István neve fémjelzi ezt a törekvést, s ezt a művészetet. Pákolitz István is elkötelezte magát a legkisebb irodalompártolóknak még az Altatóval (1962), de azóta is jelentek meg ilyen jellegű versei, meséi. Talán a legegységesebb, leggondosabban szerkesztett ilyen tematikájú könyvet kapja a kezébe az olvasó gyerek, vagy esetleg a felolvasó felnőtt. Mit kínálgat a Kínálgató? Rövidebb-hosszabb verseket, rigmusokat, esetenként népi szólásokat, amelyekben a főszereplők az állatok, a természet. Az állatok vagy saját mivoltukban jelennek meg, vagy — a népköltészetből ismert módon — humanizálódnak. Lényeges azonban, hogy ezek az emberi vonások a cselekményekre vonatkoznak, s nem tulajdonságokat testesítenek meg. Jónéhány esetben megfigyelhető az ilyen kötetekben, hogy az egyébként tiszteletre méltó didaktikai szándék 72
