Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 3. szám - Tüskés Tibor: „Csata az elmúlással” - Csorba Győző önéletrajzi költeményéről

ni.” A homályból árnyak lépnek eléje, s arcok, szemek, hangok hajdani tüzét kívánja fölidézni.

Az époszi propozícióként ható első öt szakasz után tér át az események elbeszélésére. Szépítés és nosztalgia nélkül néz szembe életének „sürü-kúsza” korszakával, első tíz évével. Az Ocsúdó évek „megrázó és igaz alkotás” (Fodor András), a gyermeki öntudat kibontakozásának pontosan megformált, művészi dokumentuma. Az olvasó itt kap magyarázatot, milyen nyomasztó emlékek és megrendítő élmények nevelték emberré, honnét ered sajátos látásmódja, komor életérzése, mi tette költészetét egyénivé. A költő gyerekkori én-j ének fölidézése, az élmények pszichológiailag pontos rajza ugyanazt igazolja, amiről Móricz Zsigmond beszél az Életem regényében: „Tízéves koromig több történt velem, mint azóta ötven év alatt. írhatnám még világ végéig, az életem végéig. Minek. Énnél többet nem mondhatok magamról.” Az Ocsúdó évek hitelesíti költészetének igazát, föltárja szociális élményeit, származásának társadalmi adottságait, meghatározó emberi kapcsolatait. Az idő legmohóbban ezeket az éveket kezdi ki, mégis mindennél erőteljesebben a gyerekkor formálja emberi és költői karakterét. „Ebben a négy évben — írja az Ocsúdó évek egyik élményi forrásáról, életének hattól tízéves korig terjedő szakaszáról — az élet minden fontos dolgával találkoztam. Nem túlzás, legfeljebb azt teszem hozzá, hogy koromhoz mérten’. A barátsággal, a boldogsággal, a megaláztatás különféle formáival, a halállal, a lányokkal, sőt még a szexualitással is.”

Először a család általános rajzát készíti el, s ebbe illeszti a szülők összekerülésének elbeszélését, a lassan nyolcvanéves anya és a hosszú huszonhét éve halott apa — arányos, hat-hat szakaszra terjedő — jellemzését. Művészi alapélménye az emlékezés. Megelevenednek a tűnt évek pillanatai, színei, alakjai. Ahogy közeledik a múltból a jelen felé, úgy lesz az előadás szükségképpen egyre részletezőbb. Életének első hat évére, a költő születésétől a család költözéséig terjedő időre mintegy a költemény első harmada jut, a mű nagyobb részét a további négy esztendő eseményeinek az elbeszélése tölti ki.

Az első rész főbb mozzanatai a szülői ház bemutatása, a születése óta hordott testi veszteség megvallása, a gyermekkori játékok, az esti vacsora, egy szökési kísérlet fölvillantása, valamint két arcnak, apja öreg barátjának, Vince bácsinak („aki az ingét, kabátját egy-gombra-járóvá tette”) és Aranka húgának a megrajzolása. Az utóbbi öt képet, az egymást követő öt szakaszt ugyanazzal a nyomatékosító igével és raggal („Tudok [. . .]-ról”) kezdi. Legrészletesebben, öt szakaszban (itt kezdéskor a „tudok”-ot kétszer ismétli) Arankáról beszél, kit egyik lánynénje szült, s akit a család igen korán elveszített. Más irodalmi forrásokból is ismerjük, hogy a gyerekkorban történt találkozás a halállal, az első halálélmény milyen súlyos és elhatározó jelentőségű az ember életében: a gyermeket a létezés kérdéseire döbbenti, a születés és az elmúlás tényével szembesíti. Kodolányi János elbeszéli önéletrajzában, hogy pécsváradi iskolás éveiben véletlenül bevetődött egy házba, ahol halott feküdt a ravatalon. „Ebben az időben makacsul viszszatérő kép a halottak merev, viaszfehér, kemény arca, a homlokukat övező mirtuszkoszorú, s a fehér, csipkés szenfedő. Ezekkel a képekkel együtt tér újra meg újra vissza az a sok kínzó, áttekinthetetlen, megfoghatatlan gondolat, ami a halottas házban rohant meg, s azóta egyre bonyolultabbá és szövevényesebbé vált.

42