Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 1. szám - Bárdosi Németh János: Szirmai Károly öröksége

teleky volt az örökhagyó — Szirmai Károly lett a Kalangya szerkesztője, ö már az osváti kritikusi szigorral törekedett: a jó irodalom ügyéért. Ez a szigor nem személyek ellen irányult, hanem a dilettantizmus ellen, a minőségért. Nem félt attól sem, hogy a kiszorított írók csoportja „árulónak” tartotta Szenteleky Kornél szándékával szemben. Pedig ezzel váltotta valóra Szenteleky örökségét, az ott élő alkotóknak máig is élő-ható erejévé. A Kalangya országos hírét, mint kortárs is igazolhatom. Igazi irodalmi csemege volt ekkor a Kalangya. A tematikus számok közül is messze kimagaslott a szabadkai barátról kiadott Kosztolányiszám. Ennek összegyűjtésében már te is tevékenykedtél, Babits Mihálynál is eljárva a Kosztolányi emlékezésért. (Tudjuk, a nagy beteg Kosztolányi, hogy várta ezt a hazai tisztelgést, de felesége — Kosztolányi súlyos állapotára hivatkozva — nem mutatta meg a költőnek a Kalangyát.) Ebben a számban jelent meg Szirmai Károlynak A halál költője című Kosztolányi-tanulmánya, amely a gazdag Kosztolányi-irodalomban is maradandó értékű, lírai izzású írás.

Szirmai Károly kitágította a Kalangya kapuit. Megszólaltatta benne az anyaországi irodalmat. Németh László Ember és szerep című kötetének több részletét is közölte a folyóirat. (Bori Imre külön kötetet adott ki Németh László és a Kalangya levelezéséből.) A hazaiak után, 1940-ben bekapcsolódtak Erdélyből a baloldali írók is: Szemlér Ferenc, Kacsó Sándor, Méliusz József stb. A délszláv kapcsolatok (a kezdeti nehézségekben) felvétele hídépítés volt a két szomszédnép között. Milyen hittel írt Szirmai Károly Vladiszlav Jankulovról, Madách Ember tragédiája szerb fordítójáról, a szerbek jelleméről, humoráról. Tanulmányban tisztelgett a folyóirat a horvát szobrászművész: Mestrovic nagysága előtt. 'De volt szava a hitleri idők tébolyában józanul szólni, hogy a német kisebbség nem volt elnyomott nálunk.

Kritikái az ott indulók és beérkezők seregéről: Csuka Zoltán, Fekete Lajos, Herceg János, Majtényi Mihály (a sort hosszan folytathatnám), az anyaországi irodalom sok számottevő alkotójáról, nevesebb könyveseményekről írt mindig találó beszámolót. Kosztolányiról — a már említett A halál költője címmel, Babits Mihály két kötetéről: Hatholdas rózsakert, Jónás könyve adott szép ismertetést, Németh László (Bűn), Jankovich Ferenc (Barangoló), Kodolányi János (Boldog Margit), Áprily Lajos (Versek), Dallos Sándor (Dunántúli legendásköny), mély humánummal szólt Kuncz Aladár Fekete kolostor című önéletrajzi regényéről. A külföldi irodalomból emeljük ki Axel Munthe regényét (San Michele), amely az ő állandó halálérzésével oly közel állt hozzá. Helyesen látta meg a szlovén Ivan Cankar nagyságát: A szegénysoron, de Jernej, a szolgalegény kapcsán is. Ezekkel az írásaival a legjelentősebb magyar kritikusokhoz emelkedik föl. Ez a kritikusi poszt: őrtorony, a jelképes Széphalom, a két világháború közötti pozícióját jelzi, ahogy Fábry Zoltánt, a „stószi magányost”. Ezekről ad hírt a saját írásokat tartalmazó: Szavak estéje és a visszhangról: Szirmai Károly művei a kritika tükrében című kiadvány.

^ A prózaírót talán Kállay Miklós (a már idézett Illés Endre mellett), Bori Imre, Tornán László, Reményi József (az Amerikában élő íróval évtizedekig levelezett), Herceg János, Utasi Csaba, Dér Zoltán, Lévai Endre, de a hosszú sorból ne mellőzzük a hazai legjobb méltatóját: Benkő Ákost, aki Szirmai Endre irodalomtörténeti akciójának is leghasznosabb segítőtársa. Szirmai Károlynak éle-2

17