Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Vadas Zsuzsanna: Agrárpolitika és agrárkutatás Magyarországon(1944-1962)

a munkásság természetes szövetségesének kell tekinteni.

Simon Péter tanulmánya a párt tevékenységét jórészt c szövetségi politika megvalósításának tükrében vizsgálja. A földreform az adott történelmi helyzetben politikailag és gazdaságilag is az egyetlen helyes lépés. Emellett is nyilvánvaló, hogy a földreform nem jelenthette az agrárkérdés végleges megoldását, hiszen az eredményeként létrejött gazdasági szétapró-. zottság és ennek társadalmi következményei a fejlődés irányával ellentétesek voltak. A kommunisták 1949-ig a reális helyzetből kiindulva, és jórészt azáltal meghatározott politikát folytattak. Ez fejeződik ki az ún. „földmívesszövetkezeti” mozgalomban is. Az irányváltás legszembetűnőbb jele éppen az, hogy a szövetkezetszervezésben alkalmazott fokozatossági és önkéntességi elv egyre inkább hangzatos frázissá szürkült. S ami mögötte van? Egy arányaiban félrecsúszó, egyoldalúan ipari központú, elhibázott gazdaságpolitika. A számszerű fejlesztést előirányzó átszervezésre olyan körülmények között került sor, amikor ennek gazdasági és tudati feltételei egyaránt hiányoztak. A termelőszövetkezetek válsága az 1953. júniusi határozat után elmélyült. Az agrártársadalomból érkező vészjelekre az MDP vezetősége csak tétova, bizonytalan lépésekkel válaszolt, kisebb időszaktól eltekintve minden maradt a régiben.

Az eredményt hozó változást az MSZMP agrárpolitikája jelenti. Az átszervezés 1959- től indult meg, s több szakaszban, megszilárdítási periódusok közbekitatásával 1961- ben fejeződött be. Sikeréhez nem kevéssé járult hozzá a parasztságnak a párt iránt megnövekedett bizalma, a szövetségi politika helyes értelmezése és gyakorlata.

Orbán Sándor (A parasztság szerkezeti átalakulásának kérdései a demokratikus és szocialista agrárforradalom időszakában) a két világháború közötti statisztikákat vizsgálva a parasztság differenciálódását és felbomlását kifejező folyamat lelassulására mutat rá. Természetesen ez nem tagadja az agrárstruktúra elmaradott voltát, a földreform égető szükségét. A demokratikus agrárátalakulást mégsem úgy kell értékelnünk, mint ami feloldja a parasztság rétegződéséből származó ellentéteket. Sokkal inkább arról van szó, hogy az 1945. évi földosztás az ellentéteket új, a korábbinál kedvezőbb feltételek közé terelte. A fentiekből következik, hogy a - földreform minden nivelláló hatása ellenére - a parasztság osztálytagozódását a szocialista építésnek kell megoldania: az 1949 utáni agrárátalakulás egyik leglényegesebb mozzanata a parasztság további nivellálódása, a korábbi pólusok „eljelentéktelenedése”, közeledése.

Az egységes paraszti osztály kérdését vizsgálva a szerző részletesn elemzi a termelőszövetkezeti tagság helyzetét is. Megállapítja, hogy az új keretek fokozatosan felbomlasztják a korábbi „rétegerővonalakat”, de egyben - a jövedelem nagysága alapján — újabb tagozódást is létrehoznak. A szocialista tulajdon termelőszövetkezeti formájának fejlődése valójában nem is az egység kérdését tolja előtérbe. Sokkal lényegesebb az az átalakulás, ami az osztály paraszti iellegének elvesztésében, ,,a parasztság nélküli mezőgazdaság beköszöntésében” fejeződik ki.

Az agrárpolitika és a társadalmi tagozódás vizsgálata Szakács Sándor termelést elemző írásával formálódik viszonylagos egésszé, s egyben a tanulmánykötetet egybefogó keretté. A szerző a jó közgazdász igényességével vizsgálja a mezőgazdasági termelés alakulását. Megállapítja, hogy 1945-48 között a termelés - jórészt a parasztság szorgalmára alapozva - jelentősen fejlődik, de a tárgyi feltételek hiányosságai és a velük összefüggő gazdaságpolitikai okok miatt az újjáépítés zárószakasza a következő évekre marad. („1947 és 1948 között az utolsó békeév bruttó termelési értékétől még mindig körülbelül 28-30 százalékos volt a lemaradás”.) Az újabb történelmi szakaszt jellemző statisztikák a mezőgazdaságot hátrányosan érintő gazdaságpolitika következményeit tükrözik: 1955-ig a mezőgazdaság össztermelése - 1951-et kivéve - minden évben kevesebb, mint a háború előtt.

A tanulmány érdeme, hogy a naturális mutatókat nem önmagukban, hanem a kor valóságába ágyazva vizsgálja. Bizonyítja ezzel, hogy a magyar mezőgazdaság produkcióképessége meglepően nagy szilárdságot mutat, s a „felemelkedéshez más se kell, mint helyes érdekeltségi rendszer és termelésre ösztönző jó társadalmi közérzet.”

Simon, Orbán és Szakács tanulmányait a jellegükből fakadó azonosságukon túl, az utánuk következő dolgozatoktól való különbözőségük fűzi össze. Ez utóbbiak sajátja, hogy bennük a kötet tárgyát képező időszak egy-egy lényeges mozzanata, időben vagy térben szűkebb szakasza jele72