Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám - Bellon Tibor: Gazdálkodás a bukovinai Andrásfalván: gyűjtötte és feldolgozta: Sebestyén Ádám
A könyv a kérdőívekre adott válaszokból áll össze, és magnetofonos gyűjtésre épül. A lejegyzés szó szerinti pontossága, nyelvi hűsége erről tanúskodik. Ebből adódik azonban a fogyatékossága is. Nem sikerült kiküszöbölnie a feldolgozónak az ismétléseket, az azonos nyelvi fordulatokat. Ezek megtörik az elbeszélésnek azt a természetes folyamatosságát, ami a gyűjtő korábbi kötetének nagy erénye volt. A gördülékenység hiánya még a témát ismerő szakember számára is megnehezíti az olvasást. Kétszeresen is nehéz feladat volt az anyag összegyűjtése: az emlékezetből kellett felidézni a gazdálkodás mindennapi gyakorlatát. Ez esetben nemcsak az emlékezet, hanem a földrajzi távolság is nehezítette a dolgok pontos értelmezését. Az egykori andrásfalviak öregjei vagy középkorú tagjai - ahogy többször hivatkozik rájuk a szerző - több száz kilométerre elszakadva Bukovinától, a hely közvetlen ható, emlékeztető erejét is nélkülözték. A kötet tartalma híven tükrözi - a felhasznált kérdőívek rendjét követve! - a földművelés munkamenetét. Képet kapunk Andrásfalva gazdasági, vagyoni helyzetéről is: a gazdák mellett megjelennek a cselédek, és a bojárok birtokára kényszerülő summások, ahogy ott mondották: a móduvázók. A határ megismertetésével vezet be Sebestyén a gazdálkodás munkamenetének tárgyalásába. Megtudjuk, hogy a falunak nagyon kevés legelője volt, éppen ezért az ugarhagyás a hazaköltözésig általános gyakorlat volt. A földcsíkokat egymástól füves sáv, ún. borozda választotta el. Hiedelem is kapcsolódott a borozdához: nem szabad a tövibe lefeküdni, mert az ilyet a szép• asszonyok (boszorkányok) megnyomják álmában. A föld termőerejének a pótlását, a pihentetés mellett a trágyázással biztosították. Ezt részben istállótrágya kihordásával, részben a juhok földön történő hálatásával oldották meg; ez utóbbit aklyozásnak mondották. Mind a szántóföldet, mind a kaszálót kövérítették ezzel a módszerrel. Mivel a falu lakosainak fontos jövedelemkiegészítése volt a fuvarozás, természetes, hogy elsősorban a lovat igázták. Háromféle hámról szól az emlékezet: besztercei hám, zsidós hám és kenderhám. Ezek nemcsak eredet, hanem minőség szerint is különböztek egymástól. Az ökör igázása elsősorban a föld megművelésében játszott szerepet - mint az alföldi gazdálkodásban is - és az első világháború szüntette meg. Szép része a kötetnek a közösen, kalákában végzett munkák leírása. Az egymás segítése az élet legkülönbözőbb területein megnyilvánult, s a vagyoni, társadalmi különbségek ellenére is jól funkcionáló faluközösségről kapunk hírt. Andrásfalván fejérgabonának nevezték a a kalászosokat. Az őszi búza mellett a tavaszbúzát (vagy csóré búzát), is termelték, ezenkívül a rozsot és a kétszerest, amit keveréknek mondtak. Ismerték az árpát, zabot, kölest és a haricskát. Az aratást harábkálásnak mondták, aminek már nem volt a tanács által meghatározott ünnepélyes, közös kezdése. Ez csak a terebúza (kukorica) szedésekor volt szokásban, melyet Szent Mihály nap előtt nem engedélyezett az elöljáróság. Ekkor nyitották ki a cárina kaput, a faluból kivezető vetéskaput. A két világháború között szűnt meg a sarlós aratás, amelyet asszonyok végeztek récefogú sollóval. Ezt váltotta fel a kaszás aratás: a barábkálás. A kévébe kötött gabonát kalangyába, papba rakták össze; a felső kévét kalapnak mondották. Érzékletes, jó képet rajzol a szerző a Moldvába eljáró summások aratásáról, a hajszolt munkatempóról, a szegényes, gyenge táplálkozásról. Szinte szociográfiai pontosságú visszaemlékezéseket olvashatunk ezeken a lapokon a móduvázók életkörülményeiről. Bukovinában - az Alföldhöz hasonlóan - a kézi cséplést idegen munkaerővel, a havasokból lejövő rúszókkal végeztették. A cséplőgép megjelenése vetett véget ennek a munkaerővándorlásnak. Jó képet kapunk a kukoricatermesztés munkafolyamatáról, bár azt nem tudjuk meg, hogy mit jelentett a „kézzel bolongyába’’ vetés. Megismerkedünk a kendernek és a lennek, valamint az egyik legfontosabb táplálékot szolgáltató növénynek, a burgonyának a termesztésével. Egy Bukovinában jellegzetes növénykultúráról is olvashatunk: a hagymáról. Andrásfalva népe ebből pénzelt a környező piacokon, sőt szekereken, messzibb tájakra is elszállították. Összegezve megállapíthatjuk, hogy fontos témáról tárgyszerű könyvet olvashat végig az érdeklődő és a szakember. Megállapíthatjuk a sok egyezést a magyarországival, s ez agrárkultúránk lényegi azonosságát bizonyítja. 68
