Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Tóth Gyula,Sz.: Kísérlet az egyensúly helyreállítására: László Lajos:Kanyarkulcs

izzó sorsokat. A konfliktusok eredete: személyes bosszú, hamis vádaskodás, zsarolás, szerelemféltés. A nehézkes járású, ziháló emberek komor tekintetűek, s a gyorsan tűnő félelem kikezdi belsőjüket. Lent, ahol a metán percegni kezd, „jó csákány kell, kemény marok, éles balta”. A bányászok korán öregszenek. Az ünnepélyes búcsúztatón megajándékozzák a távozót, szó virágos köszöntőt mondanak, jócskán hörpölgetnek. A nyugdíjas meg szanatóriumba mehet, vagy eldolgozhat a telkén, de néhány év múlva valami visszahúzza a bányához, ie-leszáll.

Nemcsak viszály, cívódás van a bányászok között. Bár nyersebben, keményebben fogalmaznak, indulataik hitelét a kemény munka adja, vágynak a családi melegségre, kötődnek a maguk kiépítette kis világhoz, érzik, a kötődés tartja az embert. Szeretnek gazdálkodni, kertet, földet szereznek. Ragaszkodnak a „megfogható sajáthoz”. A földalatti zárt világ után fényre, térre vágynak, ahol megnyugszanak.

De nem riportot ír László Lajos, annál sokkal többre vállalkozik. A bányászélet bemutatásába beleszövi a magyar valóság múltját és jelenét. Ez cél is, de egyben eszköz is, mellyel az író külső alapot kíván teremteni Balázs József boldogság(vagy inkább egyensúly-) keresésének magyarázatához. Az aktuális hazai viszonyok egynémely jellemző vonásának betétele nem mutat autenticitást a cselekménnyel; mintegy közbevetőleg van jelen a kocsiszerzés és a kocsicsere, az autós kirándulások, a pesti vásárlások (este: bár és Marlboró), a telekvétel. Még a Balatonra is elviszi hőseit az író. A külföldiekről Jóskának meg is van a véleménye: „Idejönek, és úgy mozognak, mint otthon. Mindent fölfalnak és letaposnak. Erőszakosak, szemtelenek. . .

A magyar valóság akkor van hitelesen jelen, amikor a bányászélet adekvát mozzanataiba ágyazódik. Filmszerűen lepereg a közelmúlt magyar történelmének egy 50- es évekbeli epizódja az egyszerű bányász nézőpontjából. A jól sikerült groteszk jelenet Bacsó Péter Tanú című filmjére emlékeztet. Felidéződik a népgazdasági érdekből történő bányaleépítés, majd alig két évre rá - népgazdasági érdekből - a fejlesztés, amelyre kedvezményes lakással és nagy hűségjutalommal toborozzák az embereket. A központi döntések erősen hatnak az egyénre; a kapkodás növeli a zavart, a csalódottságot az emberekben és az emberek között: „Minket nem lehet a hideg vízből a forróba mártani; ölég baj az» hogy a bánya ezt csinálja velünk. . . (. . .) Most a fejünket is me grezegte tik?!”.

Az olvasó, ha nem rest, mélyebb értelmű bölcseleti gondolatsort is felfedezhet a háttérben: a szabadságért és a szabadságától szenvedő individum zavarba kerül önmaga és a világ előtt, az emberben előtérbe kerül a többféle én, az egyén elbizonytalanodik, nem tudja, milyen erkölcsi normának engedelmeskedjen, illetőleg tértől és időtől függetlennek akarja érezni magát - az individumban felbomlik az egyensúly. László Lajos kísérletet tesz, hogy hősében, a fiatalabbik Balázsban helyreállítsa a felbomlott egyensúlyt. Azt most nem bolygatjuk, hogy Balázs Jóska az író filozófiájának hiteles hordozója-e. Mindenesetre, az író megteremti azokat — a nem mindig adekvátan illeszkedő - motívumokat, melyek azért általános érvényűre elegyítik a szubjektív és az objektív indítékokat, s melyek alapján - jelen viszonyainkra vonatkoztatva - elmélkedésre vagyunk késztetve: vajon miért nem találja helyét a mai magyar társadalomban egy bányász, munkás - s amennyiben ő a magyar egyéniség -, hogyan ütközhet a saját maga által és a saját magáért teremtett valóságba?

Jóska belső, valamint önmaga és a világ között támadt konfliktusának több összetevője van. Itt van mindjárt a származása: félcigány, amire néha célozgat környezete, de sokszor csak képzelődik; apjától odébbálló anyját homály lengi körül; szenvedélyes szép szerelmet gyújt Flóra, a megnyugvás biztonságát adja Piros, a feleség. Balázs felfokozza a rosszat és a jót egyaránt. Szeretne nekimenni a nyeglének, a bátor szerepét eljátszónak, szeretne belevágni a semmitmondó pókerarcokba, melyek mindent magukba zárnak és elsimítanak. Rendbe akar tenni mindent. ,,A szálak, amelyek után nyúl, nem vezetnek sehova, csak gubancba fonják, és leszorítják.” A kanyarkulcs nem nyitja a zárat. Mert nem létezik. Valami másfajta kulcs kéne. . .

Az önkeresés problematikájával - különböző megközelítésekben - foglalkozott már Goethe, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Camus. . . Ügy tűnik, László Lajos a tolsztoji „önlegyőző” hőssel szimpatizál, aki az „örökké távoli tökéletesség” felé halad. Tolsztoj az ember szabadságánál fontosabbnak tartotta a boldogságát, ami nem az anyagi, hanem a lelki javaktól függ. László három dimenziót biztosít a tökéletesedésre.

66