Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám - Laczkó András: Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
hében, mérgében kimondott óhajai. A példa nem egyetlen. A szelíd Zsebenci Klopédia faggatása ugyancsak meghökkentő eredménnyel járt („Egy fejhez nőtt kalap és egy fulladásos halál! A szelíd Zsemenci Klopédia mai termése. Na és hol vannak akkor a többiek! Vedd tudomásul, hogy kő köven nem maradna, ha csak úgy szire-szóra ?nÍ7idenki dühös kifakadása valóra válna. Lecsap?ia ránk a kólika, dögvész, lepra, kolera, rosseb és franc.”) Szóval, Berzsián felméri a következményeket és fél a várhatóaktól. Világos, tanulságos, bárhogy kerülgetem, ki kell mondani, pedagógiai célzatú feldolgozás. . . lenne, ha most már a mese logikája nem vinné a meglepetés irányába, a groteszk közelébe. A város lakói, a Hörpentő törzsközönsége keresi a költő számára az ártalmatlan szavajárást, amit dühében mondhat (s ez a címben jelzett lesz), de amikor minden fűzfára jut egy angyal, akkor jön a villám, az orkán, a jégeső. . . Vagyis, amikor a logika eluralkodna a történeten, akkor a képzelet egyetlen rántással visszájára fordítja, összekuszálja. A képzeletet az író itt is - amiként mindegyik könyvében - megmozgatja, ugrásszerű társításokig készteti. Teret hagy az olvasói fantáziának. Ötletei irányt adóak, de sehol sem kényszerítő jellegűek. A képzelet nógatására különösen jók azok a részek, ahol jellemzi szereplőit, illetve környezetüket. Szócsavarásokkal, az események leírásában jelentkező elrajzolással dolgozik. Arra van példa, hogy a történet a vásottság felé visz, de nem ez kap megerősítést, hanem az ellenpontozással a szebb, a jobb. A mesenovcllák írójának végül is mindentudónak kell lennie, vagy a bölcs maszkjába kell bújnia ahhoz, hogy a képzelőerőt megmozgassa. Keserű igazságokat kell a játék szépségébe, örömébe oltania. Példákat kell mondani úgy, hogy még véletlenül se hassanak annak. Erkölcsi konklúziókhoz jutni akként, hogy ne tűnjön elő az okoskodás. Ezt is jól oldotta meg Lázár. Szereplői mindig önmagukat adják, mert ha nem, akkor abból valamiféle konfliktus következik. Berzsián: költő - ezt az első mondat után tudjuk. így mindenképpen szüksége van az emberiségre. Mégis szakítani akar vele. A helyzet olyan, hogy az írónak egy rossz felé haladó szándékot kell a helyes útra térítenie, úgy, hogy közben vegyíti a költői önigazoló meditációt és a játékot. Berzsián lírikusi mivoltát gondolatmenet igazolja: önnön szomorúságának okát kutatva ér el addig, hogy a baj forrása az emberekben van. Mert lopnak, csalnak, hazudnak - sorolja —, lustálkodnak, vizezik a bort, klórozzák a vizet, egymásnak vermet ásnak, részrehajlók, kárörvendők, önzők, zsugoriak, gyávák, pöffeszkedők, irigyek, kontárok, tohonyák. Nem szükséges itt azt bizonygatni, hogy e fogalmak jó része tartalmilag nem megfogható a gyermekolvasók számára. Ami arra utal, hogy a könyv mindegyik mesenovellájában van egy felnőtt es réteg. Leggyakrabban az alaphelyzet olyan, amit elsősorban a nagyok értenek igazán. A megoldás maga a játék. A feloldásban a (gyermeki) fantázia szabályai a mérvadók. Következésképpen arra kell gondolnunk, hogy a Berzsián és Dideki kettős meghatározottság eredménye: felnőtt-gyerekként és gyerek-felnőttként beszél az író. De bármilyen tetszetős is ez a gondolat, óvatosan bánjunk vele. Tény ugyan, hogy Lázár kockázatos feladatra vállalkozott az említett vegyítéssel, de a megoldás kitűnő. Olyan, hogy a kettősség csak színképelemzéssel fedezhető fel. Természetes keverékét adja a gyermeki és a felnőtti világnak. Itt óhatatlanul eszünkbe jut egy XVIII. századi angol író, kinek hőse személyes sorsával bizonyította: embernek nem lehet szakítani az emberiséggel. Defoe ugyan kifejezetten felnőtteknek írt, de könyve - mint sok remekmű - gyermekolvasmánnyá vált. A derengő párhuzam helyett azt kell hangsúlyozni. Lázár egyszerre szól gyermekekhez és felnőttekhez. Atomizálódó korunkban csak dicsérni lehet ezt a feladatvállalást. (Saját szavaival: „Én nem hány éveseknek írom a meséket. Abból fogalmazok meg valamit, ami megmarad az emberben a gyerekségből. . . Számon kérték a mese tanulságát is yiéhány helyen. Semmi - mondja az ember. Tánmeséket írni, nekem nem fekszik.”) így egyáltalán nem zavaró, hogy a könyvnek van egy irodalmi rétege is. Az előzőekben már utaltam arra, hogy a harmadik novella Csorba Győző köszöntésére készült, s ez megerősíti a gyanút, hogy Berzsián költő maga az író. (A könyvajánlás ugyanezt mondja: „Fruzsina lányomnak, aki Berzsiánt és Didekit kitalálta”) Következésképpen jónéhány irodalmi „probléma” bekerült a kötet írásaiba. Legelébb a költői munka, azaz a versírás ironikus rajza. Berzsián emberek miatti szomorúságát hallva a világmindenség összehúzza magát, mert a „gyakorlat” szerint így születik meg az emberiséget ostorozó vers. A köszöntő novella 64
