Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Laczkó András: Lázár Ervin: Berzsián és Dideki

Lázár Ervin: Berzsián és Dideki

Kosztolányi Dezső sorai jutottak eszembe, aki még 1905-ben arra figyelmeztetett, hogy pillantást kell vetni a játszó gyermekre : „Mennyi komolyság, öntudat van mozdulataiban, milyen sok önérzet egész viselkedésében. Arcáról leolvashatjuk, hogy ö tulajdonképpen nem is játszik, hanem egy nagyon is komoly kötelességet teljesít: élni tanul. . A játékról - mint emberi tevékenységről - sok bölcseleti alapállású megfogalmazás született már. Elhatárolva a munkától, sokhelyütt az a vonása került előtérbe, hogy megtanítja a gyermeket bizonyos szellemi és fizikai erőfeszítésekre. Elfogadva a megállapítás tartalmát, ellentmondásokkal találjuk magunkat szemben Lázár Ervin: Berzsián és Dideki című (novellás) mesekönyvének olvasásakor. A játék itt kétségtelen, de milyensége és tartalma sok helyen zavarbaejtő. Leginkább azért, mert néhol olyasmire tanít(ana), ami érdemtelen a megjegyzésre, még kevésbé az ismétlésre. A felnőttes, a könyvhöz méltatlan okoskodás helyett nézzünk inkább egy konkrét példát. Sróf mester szerelésére gondolok. A nevezetes mester ugyanis annyira szórakozott, hogy televízióból talicskát, az utóbbiból viszont tévét „barkácsol”. Itt a tanítás hasznossága - legalábbis gyakorlati szempontból - kétséges. Az olvasó - legyen akár serdülő - arra gondolhat, ha elromlik a sokat nézett szerkezet, akkor jobb újat venni, mert a javítás eredménye teljesen bizonytalan. . . Gondol erre? Nem? A meditáció helyett rögzítsük, a visszatükröződés logikájával mégiscsak helyrerázódnak valahogy a kötetben a dolgok és tárgyak.

Az előbbi mondat igéjének első fele utalás arra, hogy Lázár Ervin mesenovelláiban a tárgyaknak mindig a helyükre kell kerülni. S csak oda, mert sehol máshol azt a funkciót, amit használójuk rájuk bízott, el nem láthatják. Ha nem kerülnek oda, akkor nincs, ami indokolná létüket, szereplésüket. Mindjárt az első írásból kiderül, hogy az író amilyen nagy otthonossággal mozog a gyermeki játékok világában. Az kisebb gyerekeknél is a legritkább esetben fordul elő, hogy a tárgy funkció nélkül maradjon, illetve indokolatlanul elkerüljön a kijelölt (megtalált) helyéről. Megfigyelések igazolták, hogy az elmozdított kockát, állatfigurát mily pontossággal állították vissza a helyére, mert a hozzá kapcsolódó „valamik” (érzetek, érzések, gondolatok) csak így mozogtak. Ennek a logikának megfelelően építette fel Lázár Ervin kötetének első írását. Ebben egy csengő - vendég érkezését jelző szerkezet — kerül el megszokott teréről a páncélszekrénybe. Megszűnik eredeti rendeltetése, s hogy az visszaálljon, közölni kell mindenkivel az új lelőhelyet. Akkor mi értelme a változtatásnak? Az, hogy „valami” kötődik hozzá. A novellában, mint címe elárulja, Berzsián költő szakít az emberiséggel. Az említett televíziós történetből pedig a fogadalom megtartására kerül a hangsúly.

így a tárgyak erkölcsi vonatkozások hordozóivá lettek, s szerepük méginkább megnőtt. Ahogy a Berzsián költő köszönti mesterét részben. A kifejezendő érzés a tiszteleté, a szereteté, az ünneplés vágyáé, s az a nagy kérdés, mivel? A követett szabályok azt diktálják: azzal ami kéznél van, ami a szereplőknek a legkedvesebb. A játék azonban hirtelen felnőttesre fordul. Mert Berzsián beleképzeli önmagát mestere helyzetébe, látja, hallja, amint az ablak alatt megszólal a csimpolya és hagymabördő, a nagydob és a Klopédia-vokál. Az eszközök hatásáról gondolkodik („Úristen! Legjobb esetben idegzsábát kap a mestere. Vagy jobbladakórt.”), sőt, igyekezett elébe menni a várható fejleményeknek. Eltekintve most attól, hogy alkalomra (Csorba Győző születésnapi köszöntésére) készült az írás, csak dicsérni lehet az írói szándékot. Azt, hogy az ifjabb (és idősebb) olvasók figyelmét ezzel és a többi történettel a cselekedetek következményeinek felmérésére irányítja. Gazdag sokszínűséggel, sziporkázó ötletekkel.

Ha a köszöntésnél még csak a féltés viszi Berzsiánt a távírdába, hogy megelőzze a mester ablaka alatti „természeti csapás”-t, a következő két történetben a költő eljut a teljesebb előrelátáshoz. Hogy ez mennyire fontos írói (és nem irodalmi) szempontból, aligha szükséges külön részletezni. Hiszen, ha elfogadjuk, hogy a gyermek úgy adja át magát a játéknak, hogy az élete legkomolyabb és minden erejét mozgósító tevékenység, akkor méginkább hangsúlyossá válik az önmagán uralkodni tudás és a várható fejlemények számbavétele. A fűzfán fütyülő rézangyalát rész különösen dicséretes innen nézve. Itt Berzsián költő belebetegedett abba, hogy kívánságai teljesülnek. Pontosabban: dü63