Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám - Bárth János: Sorsokat láttató vallomások
mez járásban álhatatlan lévén az ország, ugyan Dunán túl Rötsén nevű helységben költözött és hat esztendőkig még az ország le nem tsendesedet német salvagvardia a!at tartózkodót, azon üdöközben le tsendesedvén az ország, harmadszor Bogyiszlóra visszatért és e máj napig változás nélkül azan helységben maradót.” Nem szakítottuk meg Tóth Mihály vallomását a második tolnai futásnál, hanem tovább idéztük, mivel fényt vet a Duna melléki migráció kérdéseire, és a tolnaiak szétszóródásának esetlegességére, lehetőségeire. Mint láttuk, Tóth Mihály különböző kalandozások után bogyiszlói lett és a kuruc háborúk befejeztével végképp hátat fordított Tolnának. Akadtak azonban számosán, akik a Buda vételekor bekövetkezett pusztulás után is visszatértek régi tolnai lakhelyükre. Ugyanekkor rácok és németek is jöttek ide. Legnagyobb szerepe a rácoknak lehetett. Tovább folytatva az előbbi tanú vallomását, erről is olvashatunk: „Midőn már az Keresztény tábor nagyobb nagyobb erőt vet az Törökön és utána mind aláb nyomakodot, a föld népe közül, aki a háborúban meg maradót, bátorságot vévén mindenfelől összve gyűltek, s úgy kezdték megszállani Tolnát, leg főképpen Rácok, Magyarok s Svábok, az kikis az három nemzetbül alkalmas számot tettek, de azokis Kurucz világban mind elpusztultak, és meddig az ország le nem tsendesedet, pusztán álot (Tolna)”. Egyes tanúk úgy emlékeztek, hogy Buda vétele után körülbelül 3—4 év múlva szivárogtak vissza újra a lakók Tolnára. Többen a törökkel kötött békét emlegették. így például a 77 éves Csatári Mihály bogyiszlói lakos: „Valameddig az Kereszténység az Törökvei békességet nem kötött mind azon ideig pusztán álot Tolna, és egyéb meg nem maradott, hanem az kik császár füzetéssére az Profutházhoz mentek dolgozni, minek utána a Törökvei meg lett Békesség, kezdették Tolnát Ráczok, Tótok, Németek és valamely kevés magyarok szállani”. Még érdekesebben helyezte el a történelmi emlékezetben Tolna újranépesedését egy 71 éves Pata nevű fajszi tanú: „Tolna várossá. . . hány esztendőkig álot Pusztán Török el menetele után bizonyosan nem tudgya, hanem arra emlékezik a midőn Buda vétele után a Töröktül visza vétetett Nándor Fehér vára az kereszténység által, és újonnan kevés üdő múlva a Török vissza vette, azon üdőben ráczság onnand alórul föl takarodván kezdette meg szállani Tolnát, Némettel és T ótokval” 1750-bcn megidéztek a kistolnai perbe két döbröközi születésű sombereki délszláv tanút is, a 70 éves Döbröközi Radoviczát és a 77 éves Döbröközi Milotát, akik a Buda vétele utáni években átmenetileg Tolnán laktak. Vallomásukban szép példáját látjuk a görögkeleti szerbek és a katolikus horvátok régies nyelvi megkülönböztetésének: „Buda vétele után. . . circiter három esztendő múlva. .. ismét megh szállották Tolnát magyarok, vad rácok és pápista rácok!’. Néhány sorral később jó magyarázó mondatot olvashatunk vallomásukban: „mind magyarok, mind Rácok, mind Bunaveczek, vagy is Pápista Ráczok egyaránt lakták Tolnát”. A rácok túlsúlyára utalhat Simon István fajszi tanú vallomásrészlete, aki szerint: „Buda megvétele után az Ráczság az oda való magyarokat kinyomta, és el is szélettek, de ismét vissza szállottak, Kurucz világig együtt lakván”. Az előbb említett rácok vallomásából tudjuk, hogy a visszaszállingózó magyarok „a régi lakosok” voltak, akik a „Török világban itt laktak”. A rácság jelentőségére utal az is. hogy a XVII. század végi Tolnához egyes tanúk kifejezetten a rácokai 48
