Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám - Halász Péter: Az egyházaskozári csángók utolsó kálváriája
Túlzás If tine tehát, ha azt mondanánk, hogy 1955-ben eredményesen gazdálkodott az egyházaskozári Új Élet Tsz, amelynek a neve továbbra is hamisan csengett. Annál is inkább, mert a zárszámadáskor ez évben is mintegy 100 ezer forint mérleghiány mutatkozott, pedig úgyszólván semmit sem tartalékoltak. Mégis, a tagok emlékezetében úgy él ez az év, hogy akkor kezdtek el reménykedni sorsuk jobbrafordulásában. Voltak ennek a bizakodásnak objektív alapjai is. 1954-ben valamelyest csökkentették a kötelező beszolgáltatással járó terheket, s az adósságok és hátralékok egy részét is elengedték. 1956-ban ismét javult a szövetkezet helyzete, és öt év óta először lett pozitív a gazdasági mérleg. A tiszta vagyon — egyébként igen szerény — összege megháromszorozódott, s az egy tagra jutó részesedés 8597 forintra rúgott. Igaz, hogy a bruttó jövedelem összegét az utolsó fillérig szétosztották. A TERMELŐSZÖVETKEZET FELOSZLÁSA De nemcsak a bruttó jövedelmet osztották el akkor Egyházaskozáron, felosztottak ott egyebet is. Nevezet esen, az egész termelőszövetkezetet. A biztató eredmények ellenére 1956 őszén szétment az Új Élet Tsz, mert a tagság zömének ez volt a kívánsága. Voltak persze, akik ellenezték ezt a lépést, de nem az ő szándékuk érvényesült. A szövetkezet akkor főkönyvelője így emlékszik vissza azokra a napokra: „Én akkor a tsz-irodában voltam, s végeztem a munkámat. Bejött Győrfi János iskolaigazgató, hogy egyeztessük a pénztárkönyvet. Még kérdezte tőlem, hogy: maga nem fél itt egyedül az irodában ilyen időkben? Egyszercsak beérkezett egy teherautó Szászvár felől, nagy énekszóval, erre mi is kimentünk a községházához, hogy lássuk, mi van?! Annyi ember volt ott már akkor, mint búcsúkor. Láttuk, hogy hordják ki a községházáról a szobrokat, térképeket, és verik, törik össze. Másnap nem mertem bemenni az irodába, itthon ültem bánatosan. De nem sok időm volt gondolkodni, mert jöttek értem, hogy menjek fel a községházához. Amikor felértem, látom, ott az egész tagság és közzétették a termelőszövetkezet felszámolását. De én azt mondtam: munkatársak, ez így nem lesz jó. Várjunk még, ne hamarkodjuk el, mert meg fogjuk bánni. Érre egyhangúlag azt mondták, hogy elég volt belőle! Ekkor azt mondtam, hogy amennyiben mégis fel akarjátok számolni, úgy annak rendje és módja szerint, menjünk be az irodába, tartsunk taggyűlést, vezessünk jegyzőkönyvet és írja alá mindenki, aki azt akarja, hogy felszámoljuk a termelőszövetkezetet. A mozihelyiségben tartottuk a gyűlést, a jegyzőkönyvet én írtam. Még vége sem lett a gyűlésnek, amikor a termelőszövetkezet ellenségei és egy pár egyéni meglepték az istállókat. Választottak egy értékelő bizottságot, de nemcsak a tagokból, hanem az egyéniekből is. Minden tehénre jutott néhány személy, s fél óra múlva egy tehénfarok sem maradt az istállóban. Amikor ez a tudomásomra jutott, én is fölmentem oda az istállóba, hogy lássam, mi van ott. De nem sokáig maradtam, mert megtámadtak, hogy nincs ott semmi keresnivalóm. Mondtam nekik: emberek! Tudomásom szerint én is hoztam be a termelőszövetkezetbe jószágot, hát nekem nem jár semmi? De akkor már kiválogatták a jószágok szebbjil és csak egy 41
