Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Halász Péter: Az egyházaskozári csángók utolsó kálváriája

helyette Pölcz Antalt választották. Az egyik tsz-tag így emlékezett rá vissza: „Ez aztán megfelelt a tagoknak, mert amit kívántak, megengedett mindent. Öt meg ha valaki kereste, a kocsmában biztos megtalálta.”

Az 1953-as esztendő is mérleghiánnyal zárult, bár ennek összege jóval kisebb volt, mint egy évvel korábban. Osztani alig tudtak valamit egy munkaegységre: 1,62 kg búza, 1,10 kg árpa és zab, 0,082 kg olaj és 1,15 Ft készpénz juttot. A tagok egy része hol kilépett, hol pedig visszalépett, vagyis nem találta a helyét. A bizonytalanság és az érdektelenség elhajtotta őket, de a kivetett adósság miatt újra visszajöttek. Ilyen körülmények között természetesen szó sem lehetett a gazdaság megszilárdulásáról, hatékony munkaszervezet kialakításáról. A tagok — hogy valamiből megéljenek — földet béreltek a környező falvakban, ahol még nem volt általános a kollektivizálás, ezeket a tsz állataival és fölszerelésével megművelték, az Űj Élet Tsz földjeinek nagyrésze pedig műveletlenül maradt. Ezért azonban nem szabad elítélnünk őket, hiszen csak a megélhetésük lehetőségeit keresték. A kozári Új Élet Tsz-ben ugyanis a jövedelmező gazdálkodáshoz szükséges anyagi-műszaki feltételek és a személyi adottságok egyaránt hiányoztak. A szövetkezetnek nem volt egyetlen erőgépe, de még valamirevaló munkagépe sem, csupán a sváb gazdák által itthagyott kisparaszti felszerelések, annak is a hitványabbja. Az elnök „el volt foglalva a kocsmával”, és viselkedése morálisan is rányomta bélyegét a szövetkezetre.

Pedig a tagság egy része keményen dolgozott, különösen a régi tsz-tagok, azok, akik még saját elhatározásukból, vagy legalábbis nem kényszerűségből léptek be. Csak éppen nem volt sok látszatja a munkájuknak, mert hiányzott a szakszerű és egységes vezetés, a hatékony szervezet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kozári termelőszövetkezet nem működött kirívóan rosszul, hiszen az akkori helytelen gazdaságpolitikai viszonyok között a szövetkezetek többsége csak vegetált, s csak azok a gazdaságok tudtak eredményt fölmutatni, amelyek valamilyen szempontból különleges helyzetben voltak, és ez általában nem a természeti adottságokban, hanem a személyi, helyi politikai feltételekben mutatkozott meg. A kozári Új Élet Tsz esetében azonban ilyesmiről szó sem volt.

1954-ben tovább súlyosbodott a helyzet. Az amúgy is gyönge termőképességű, immár évek óta elhanyagolt, gondozatlan földek gyalázatos termést adtak. Ebben az esztendőben egy tagra 4108 Ft részesedés jutott, és a mérleghiány 307 ezer forintra rúgott. Súlyos tehertételt jelentett a termelőszövetkezet számára a magas gépállomási díjszabás, valamint a beszolgáltatási kötelezettség. A gépi munkák díját ugyanis a terméstől függetlenül ki kellett fizetni, az előírt beszolgáltatást pedig, ha nem tudták teljesíteni — márpedig egyetlen esztendőben sem tudták —, akkor a hátralék pénzértékét a bank egyszerűen leemelte a tsz számlájáról — ha egyáltalán volt rajta valami —, aztán „a vezetőség mehetett beszámolni a tagoknak, hogy rosszul dolgoztak, nem tudnak osztani, de majd jövőre jobb lesz”.

A REMÉNYKEDÉS ÉVEI

Tanulságos dolog megfigyelni, hogy azok a tsz-tagok, akik mindjárt az alakuláskor beléptek a közösbe, általában ki is tartottak benne. Az állandóan ki-39