Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Halász Péter: Az egyházaskozári csángók utolsó kálváriája

mert a verebek mind kiverték a szemeket. A kukorica termett valamit, de annak nagyobb részét ellopkodták a tagok a határból, mielőtt bekerült volna. Amikor megállapítottuk az átlagtermést, az sem volt több, mint 6—7 q holdanként.”

1952-ben száraz, aszályos volt a nyár, emiatt mindkét szövetkezetben igen rossz lett a termés. Nem csoda, hogy az 1952-es évet mérleghiánnyal zárták: a Bercsényiben 146 ezer, a Rákócziban pedig 318 ezer Ft volt a hiány. A tagok részesedését tekintve nem sok különbség volt a két tsz között: a Bercsényiben 1,04 kg búza, 0,30 kg árpa és 4,40 Ft készpénz; a Rákócziban pedig 1,40 kg búza, 0,20 kg árpa és zab, 3 kg széna és 0,30 kg borsó járt egy-egy munkaegységre. Amelyik család teljesen a közösből származó jövedelemre szorult, az bizony szűkösen élt, akármennyit is dolgoztak. Pedig a Bercsényi Tsz három legszorgalmasabb tagja jóval több mint 300 munkaegységet szedett össze: Jakab Rafaelnek 372, Kozsokár Mihálynak 355, Gyurka Jánosnak pedig 330 munkaegysége lett. (Mind a hárman Moldvából kerültek Kozárra.) Aki csak tehette, azon volt, hogy a családnak legalább egy tagja az iparban, vagy a bányában helyezkedjen el, mert az volt a biztos kereset. Sokszor ebből a pénzből vették meg a hízó takarmányát is.

1952—53 telén a Rákóczi Tsz lovai a takarmányként adott szalmán annyira legyöngültek, hogy tavasszal nem lehetett velük se szántani, se vetni, néhány közülük meg is döglött. Gép nem volt egyik tsz-ben sem, a gépállomás pedig igen drágán dolgozott. Az egyik közgyűlési jegyzőkönyv megőrizte valamelyik elkeseredett tsz-tag kifakadását: „Mi legyen a teendő? Űj vezetőséget kell választani, mert így tönremegyünk, éhen halunk!”. 1953 tavaszán meg is választották a' Rákóczi Tsz új elnökét, Bogdán János személyében. Takarmányt, vetőmagot és gépeket azonban ő sem tudott szerezni.

A rossz állapotok ellenére 1953 nyarán, az új kormányprogram kihirdetése után nem oszlott fel egyik szövetkezet sem, bár a tagok többsége kilépett. Azok, akik annak idején föld nélkül léptek be, most elmentek a bányába vagy a Bikali Állami Gazdaságba, ök jártak jobban, mert akinek földje volt, s mepróbált újra egyénileg gazdálkodni, arra csak újabb nyomorúság várt. A kilépő tagokra ugyanis kivetették a termelőszövetkezet adósságának rájuk eső részét, ami a súlyos beszolgáltatási kötelezettségekkel együtt óriási tehertételt jelentett. Sokan vissza is léptek nemsokára, hogy mentesüljenek a személyes adósságtól.

A járás állami és pártvezetősége úgy igyekezett segíteni a szövetkezeteken, hogy javasolta az egyesülésüket. Aminek kétségtelenül volt annyi eredménye, hogy a két rossz tsz helyett most már csak egy rossz tsz lett Egyházaskozáron. Ez valahol a statisztikában minden bizonnyal 50 százalékos javulást eredményezett, ám a kozári emberek helyzetén mit sem változtatott. Érdekes módon az egyesülést nemcsak a „felsőbb szervek” erőltették, de maguk a tagok is teljes meggyőződéssel helyeselték. Ennek pedig az volt az oka, hogy a szétszórtan fekvő háztáji szőlőterületek legtöbbször éppen a másik tsz határába estek, és ezért a sorsuk meglehetősen bizonytalan volt: sohasem tudták, hogy mikor szántják ki vagy tagosítják be. A két tsz összevonásával ez a gond gyakorlatilag megoldódott, mert a saját szövetkezetükkel már sokkal könnyebben meg tudtak egyezni a tagok a szőlőföld dolgában.

Az új, csaknem ezerholdas Új Élet Termelőszövetkezetnek Bogdán János lett az elnöke. El is küldték mindjárt az egyesülés után elnökképző tanfolyamra, s

33