Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Múlt és jövő a szekszárdi múzeumban
a) A múzeum-alapításoknak jellemző korszakai voltak. Az alapításra, a korábbi alapításúak fellendítésére kedvező millenniumi évtizedben több múzeum született, mint utána egy fél évszázad alatt. És a felszabadulás után is „mozgalomként” jelentkezett az újabb gyűjtemények létrehozására irányuló (az ötvenes évek elején viszonylag lendületes, de gyorsan lanyhuló, majd a hatvanas években ismét rendkívül élénk) falumúzeum alapítási „láz”! Maga a tény — hogy tudniillik az adott korszakban miért fordult a társadalmi érdeklődés, a közfigyelem általában a múzeumok felé — könnyen értelmezhető. A millennium idején például az „ezeréves nemzet” eszméje — az ideológia — a múzeumoknál sokkal kevésbé időtálló látványosság, büszkélkedésre alkalmas mutatvány érdekében is mozgósítani tudta a „gazdasági szférát”. Nem értelmezhető azonban egyértelműen, hogy az országosan ható, lényegileg mindenütt azonos intenzitású társadalmi-ideológiai mozgalom ellenére az egyik városban imponálóan nagyvonalú, a kor tudományos színvonalán álló múzeum szerveződött, másutt a saját perspektívátlanságába és a provincializmusba fúlt bele a kicsinyes mozgalom. b) Az országosan ható társadalmi törekvésekkel, ideológiai áramlatokkal és gazdasági okokkal úgyszintén nehezen magyarázható, hogy néhány megyében — egyidejűleg vagy egymást követő hullámokban — több, megközelítőleg azonos súlyú, olykor egymással rivalizáló „városi múzeum” szerveződött, más megyékben viszont a megyeszékhelyre koncentrálódó kezdeményezés hosszú időn át minden egyéb múzeumalapítási törekvést hatástalanítani tudott. Még akkor is hatástalanított, ha a megyeszékhelyi múzeum nem a legtökéletesebben működött megyei múzeumként, tehát szükség lett volna városi múzeumokra is. c) Az, hogy egy múzeum milyen színvonalon kezdett működni, milyenné alakult felszereltsége, milyen épületben milyen kiállításokat mutatott be, bele tudott-e szerveződni az országos szakági kutatásokba (stb.), leggyakrabban nem volt ok-okozati összefüggésben a város vagy a megye gazdagságával-szegénységével, illetve „kulturáltságának” általános szintjével. Voltak olyan helyek, ahol figyelemre méltó kulturális kezdeményezések, viszonylag élénk szellemi élet közepette a múzeum évtizedeken át vegetált. És akadtak olyan városok is, ahol az általános igénytelenség, a közömbösség, a biztató kezdeményezések sorozatos félresiklása inkább jellemző, s ennek ellenére jó színvonalú, életképes múzeum jött — jöhetett — létre. A magyar múzeumügy történetének ezeket a „logikátlanságait” természetesen azért idéztem most fel, mert a szekszárdi múzeum megszerveződésének körülményei, Tolna megye múzeumi mozgalmának egész története jó példája annak, hogy gazdasági, társadalmi és ideológiatörténetünk bármennyire gondos feltárása sem ad választ rá: miért alakult egy-egy múzeumi szervezet olyanná, amilyen. Az alapítás és fejlődés eseményeinek krónikás ismertetése, ezzel együtt megannyi furcsaság egyszerű felsorolása is elegendő viszont ahhoz, hogy mindaz, ami a művelődéstörténeti kutatások megszokott összefüggés-rendjében értelmezhetetlennek tetszik, a szubjektív oldalnak, a kezdeményezések személyekhez — méginkább: személyiségekhez! — kötöttségének erőteljes hangsúlyozásával megmagyaráztassék... Vagyis — némileg általánosítva — a magyar múzeumok történetének minden logikátlansága könnyen értelmezhető lesz, ha számontart-6
