Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 1. szám - A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve VI—VIII. 1975-1976. (Novák László)
a cím — „A juhászok ládái és a juhászcéh kérdése Mezőföldön a XVIII —XIX. században” — jelzi, a pásztorok is létrehoztak olyanféle szervezetet, amilyen a kézműipar területén volt általános. A merinói juh elterjedésével, a Németországból, Elzász- Lotharingiából betelepített pásztorok eredeti lakóhelyén elterjedt szervezet volt a céh. Közleményét bőséges forrásanyaggal támasztja alá a szerző, bizonyítva, hogy a Mezőföldön éltek ugyan céhekre emlékeztető juhászhagyományok, de juhászcéh nem volt. G. Vámos Mária ,,A szakcsi fazekasság az anyakönyvek tükrében” című tanulmányában érdekes módszerét választotta a kézműipar kutatásának. Az egyéb forrásanyag hiányában az anyakönyvek alapján mutatta ki a Szakcson, 1833—1895 között működött fazekasok számát, amely jól viszonyítható a többi mesterségekhez, ezáltal megrajzolható a gölöncséripar jelentősége a faluban. Kiss Ákos „A nagygörbői közbirtokosság múltjából” című tanulmányában a Miskey család történetével foglalkozik, a XVI. századtól. Kiemeli, hogy a hódoltsági állapot alapvetően meghatározta a sorsukat, különböző végvárakban katonáskodtak a XVI— XVII. században. A XVIII. században pedig az elterebélyesedett família fokozottabban berendezkedett a gazdálkodásra. Módszerét tekintve, a dolgozat jó példája egy közbirtokos nemes család évszázados kontinuitásának felvázolására, s e mellett rávilágít arra, hogy a sajátos történeti körülmények között hogyan kapcsolódott be a politikai eseményekbe, illetve hogyan alkalmazkodott, viszonyult életmódjában a változó világhoz. Sz. Bányai Irénnek „A 'Béri Balogh Ádám Múzeum archívfotó-gyűjteményének történeti tanulságai” című tanulmánya mind muzeológiai módszertani, mind pedig történeti forrásanyag felhasználás és kritika tekintetében alapvető szempontokat tár fel a kutatómunka számára. Rámutat arra, hogy a téma, illetve készítési szándék alapján más-más szempontból csoportosítható archívfénykép-anyag egyértelműen forrásértékű (életképek, helységfotók, szociofotó, riportfényképezés stb), amely a különböző tudományszakok számára nélkülözhetetlen információkat szolgáltat. Jó tanulság a dolgozat valamennyi múzeum számára, módszereket sugall a gyűjtemény gyarapítása tekintetében is, amelyet a Béri Balogh Múzeum tapasztalatai alapján fogalmazott meg a szerző (pl. „1 iskola — 100 régi fénykép” versenymozgalom megszervezése). A szekszárdi múzeum profiljának megfelelően gyűjt irodalomtörténeti relikviákat, foglalkozik irodalomtörténeti kutatással. Az évkönyvben Vendel-Mohay Lajosné négy Babits-kéziratot tesz közzé (Hazám! Prolog, versfogalmazványok), amelyek egy része tisztázott alakban már korábban publikálásra került, de forrásközlésük adalékokat szolgáltat a további irodalomtörténeti kutatás számára. Az Évkönyv tanulmányainak sorát Gaál Attila és Kőhegyi Mihály „Tolna megye Pesthy Frigyes helységnévtárában” című forrásközlése zárja le. E harmadik fejezet Naktól Zombáig veszi sorba Tolna megye helységeit. A közlemények értékét növeli, hogy e kötetben névmutatót is közzétettek a szerzők. Tolna megye azon megyék közé tartozik, amelyek múzeumi szervezete rendszeresen megjelenteti a múzeumi évkönyvet. Az Évkönyv VI—VII. 74
