Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Gaál Attila: Adalékok a fonográfos népdalgyűjtés történetéhez

mint ördöngősöket. A készülék elvéről mit sem tudó énekesek ilyetén megnyilvá­nulásain egyáltalán nem csodálkozhatunk, hisz maga Wosinsky is bevallotta, hogy amikor az első próbafelvételt visszajátszva meghallotta saját hangját, olyan sajátos érzés kerítette hatalmába, mintha tökéletes hasonmásával találkozott volna. A fonográfos gyűjtés eredményeiről és tapasztalatairól Wosinsky a Múzeum Egyesület közgyűlésén a Sárköz népköltészete című előadásán számolt be, s az ott elhangzottakat később, az Egyesület 1902-ben kiadott évkönyvében nyomtatás­ban is megjelentette. Mai szemmel nézve ez az előadás korántsem nevezhető magas szakmai színvonalúnak. Mégis olyan érdekes adalékokkal szolgál a Sárköz népművészetéről, mint például a „játszó” rövid, hangulatos és nem utolsósorban elég korai leírása. Megőrizte számunkra az őcsényi Dallos Kata nevét is, „ki na­gyon szaporán faragta a verseket”, már nevével is bizonyítva, hogy a teremtő egyéniségek szerepe nemcsak a ruházkodás, a népi öltözködés terén végbemenő változások kapcsán mutatható ki, de évtizedeken át meghatározója lehetett egy­­egy falu zenei fejlődésének is. A gyűjtött dalokat Wosinsky sajátos, tárgyiasult szemlélettel csoportosította a „földművelés”, a „katonáskodás”, a „templom”, a „viselet” és a „pipere-czjkkek” témakörök szerint. A bemutatott dalok is ezt a csoportosítást szemléltetik: A katonáskodásra: Katona vagy kisangyalom a’ lőttél En érettem fényes kardot kötöttél Felkötötted értem fényes kardodat A jó Isten viselje hát gondodat. Ferencz József ha elviszed a babám, Három esztendőt tenálad kiszolgál, Három esztendőre azért visszajössz, Addig nekem más szeretőm nem is lösz. A viseletre: Arany almás az én selyem keszkenőm, Van is nekem nyalka bársony czipellőm, Sír a föld is, amerre én eljárok, Legény legyen, a kivel szóba állok. Van én nékem körül rostos kötényem, faj de gyöngyén élem leány életem, Hozzám járnak a legények mulatni, Jaj Istenem, hogy kell elfelejteni. 62

Next

/
Thumbnails
Contents